2017.03.09

Garantált hozamot akarsz a nyugdíjadra? Íme az 5 legolcsóbb biztosítás

Az Union, az MKB, az Aegon és a Posta Biztosító kínálja most garantált hozam mellett a legolcsóbb nyugdíjbiztosításokat.

Régen a vegyes életbiztosítások egy jelentős része olyan drága volt, hogy a garantált hozam illúziójával eladott termékek még a költségeiket is csak nagyon nehezen (vagy egyáltalán nem) tudták kitermelni, ez különösen a közelmúltban tapasztalható, alacsony hozamkörnyezetben okozhatott problémát. Szerencsére az etikus életbiztosítási koncepció ennek a gyakorlatnak (többnyire) véget vetett és bár továbbra sincs olyan vegyes nyugdíjbiztosítás a piacon, amely magasabb technikai kamatot ajánl, mint amekkora költséget levon, már sokkal nehezebb mellényúlni.

Gyakorlatilag két fontos különbség van egy vegyes és egy befektetési egységekhez kötött nyugdíjbiztosítás között:

  • Ha vegyes nyugdíjbiztosítást indítunk, nem kell bíbelődnünk azzal, hogy saját magunk választjuk ki az eszközalapok összetételét és így viseljük a befektetési kockázatot, hanem lényegében a biztosító vagyonkezelőjére bízzuk a megtakarításunkat.
  • A vegyes nyugdíjbiztosítások minimális (bruttó) hozamot is garantálnak (amelynek törvényi maximuma 2,3%), amit minden évben legalább kifizetnek a megtakarításunkra, az efölött elért befektetési hozam 80-100%-át pedig jóváírják.

A portfóliómenedzserek azonban nem zsonglőrködhetnek a pénzünkkel, többnyire csak állampapírokba helyezhetik el a megtakarításunkat, így a jelenlegi hozamkörnyezetben nem számíthatunk orbitális hozamokra.

Előfordulhat, hogy a technikai kamatláb önmagában arra sem lesz elég, hogy a költségeinket kitermelje, mivel a szerződésben a garantált minimális hozam bruttó érték.

Szerencsére több tényező is segíti a megtakarításunk sikerességét az esetleges többlethozam mellett:

  • a nyugdíjbiztosításokra járó 20%-os állami támogatás / adójóváírás (amely 130 ezres felső határig vehető igénybe évente) bőven elég ahhoz, hogy a költségeket kitermelje, tehát erről nem érdemes elfeledkezni,
  • az etikus életbiztosítási koncepció keretein belül a vegyes életbiztosítások költségeinek felfedése és a TKM-értékek szabályozása leradírozta a kifejezetten drága termékeket a piacról, így nehezebb mellényúlni.

Íme az öt legolcsóbb vegyes, nyugdíjcélú életbiztosítás, ami jelenleg elérhető a piacon, illetve ezeknek fontosabb adatai. Látható, hogy a technikai kamatláb továbbra sem magasabb egy esetben sem, mint a költségek, a többlethozam és az adójóváírás viszont ellensúlyozhatja ezt:

Legolcsóbb vegyes nyugdíjbiztosítók fontosabb paraméterei

TermékTKM10TKM15TKM20Technikai kamatlábTöbblethozam visszatérítés
Aegon Exclusive (vegyes)3,02%3,11%2,67%1,0%100%
MKB Értékmegőrző2,34%1,76%1,51%2,1%85%
Union241,55%1,25%1,13%0,0%80%
Union Idill2,19%1,56%1,32%N/A80% (?)
PostaNyugdíj Aranytartalék3,13%3,16%3,24%1,6%80%

Forrás: www.portfolio.hu

Biztosítás fajta: 

  • Életbiztosítás
Tengerpartra utazol? Erre mindenképp figyelj!
2018 február 22.
Kategória:
Utasbiztosítás

Tengerpartra utazol? Erre mindenképp figyelj!

A fagyos téli hónapokban utazó magyarok egyre nagyobb része választja a forró, trópusi éghajlatú országokat úti célul. Nekik a január-február a főszezon, amikor is felkeresik Észak-Afrika, a Távol-Kelet, illetve Európán belül a Kanári-szigetek tengerpartjait, elsősorban pihenés céljával, mintsem aktív kikapcsolódásra. Az évszakváltó utazásnak is megvannak a hátulütői, de ezeket némi odafigyeléssel kiküszöbölhetjük.

A magyar utazók közül egyre többen választják úti céljának a tengerparti településeket télen is, elvégre egy fapados légitársasággal tett egzotikus út árban közel egyenlő lehet egy családi sítúrával.

A télből a nyárba utazás garantáltan emlékezetes marad, jobb esetben az örömök, nem a bosszúságok miatt. Pedig azokból is juthat bőven, ha nem készülünk tudatosan előre a kalandra. Egy téli, egzotikus utazás során az alábbi szempontokat érdemes figyelembe venni a Groupama Biztosító szerint:

  1. Amikor kiválasztjuk a célországot, érdemes minél több információt gyűjteni az egészségügyi kockázatokról. Ha szükséges, vállaljunk be védőoltást, nem elfeledve, hogy ezeket az utazás előtt, időben kell megkapnunk. Ugyanígy fontos előre tájékozódni, hogy a csapvíz iható-e!
  2. Célszerű egy kis elsősegély-csomagot összeállítani, amely tartalmazza az alapvető és a már állandóan használt szükséges gyógyszereket (fájdalomcsillapító, kalcium, sebtapasz, fertőtlenítőszer). Mivel nem vagyunk felkészülve az ilyen helyeken előforduló kivételesen erős napsugárzásra, így napégés elleni védelemre is készüljünk fel.
  3. Ellenőrizzük személyes irataink érvényességét, nehogy a lejárt útlevél, személyi igazolvány miatt kelljen halasztani az utazást. Ahova kell vízum, számoljunk az ügyintézés átfutási idejével.
  4. Nem minden tengerparton fogad bennünket hőség. Készüljünk fel az alkonyatot követő hűvösre, heves esőzésre vagy egyes országokban az ilyenkor szokásos erős szelekre. Tájékozódjunk az éghajlati sajátosságokról, melyek akár adott országon belül is különbségeket mutatnak!
  5. A távoli országokba utazók készüljenek reptéri átszállásra. A nemzetközi reptereken könnyű eltévedni, ezért érdemes a repterek honlapján elérhető térképeken előzetesen megtervezni a kapuk közötti útvonalat - főleg ha csak feszes tempóban érhető el a csatlakozás.
  6. Az utazás előtt válasszunk megfelelő utasbiztosítást. Tengerentúli, egzotikus úti cél esetén mindenképpen érdemes emelt szintű szolgáltatást nyújtó utasbiztosítást kötni. Fontos tudni, hogy sokszor nem elég egy bankkártyába épített utasbiztosítás fedezete, de az Európai Egészségbiztosítási Kártya sem jelent önmagában automatikusan biztosítékot, hiszen önrészt sok országban mindenképpen fizetni kell, magánkórházakban pedig nem fogadják el a kártyát fedezetként.
  7. Az egyik legfontosabb, hogy utazás előtt ellenőrizzük, a célország szerepel-e a kormány által összeállított utazásra nem javasolt országok listáján. Ha igen, érdemes újratervezni az úti célt, és biztonságosabb helyszín után nézni, már csak azért is, mert baj esetén a tiltólistán szereplő országokban bekövetkezett károkra nem térítenek a biztosítók.

Forrás: www.penzcentrum.hu

CLB TIPP: Ne felejtsen el Ön se utasbiztosítást kötni utazása előtt! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Törlik a kötelező biztosításodat, ha nem figyelsz a közelgő határidőre
2018 február 22.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Törlik a kötelező biztosításodat, ha nem figyelsz a közelgő határidőre

Annak a másfélmillió gépjármű-tulajdonosnak - köztük 970 ezer személyautó üzembentartójának -, aki év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkezik, legkésőbb március elsejéig kell rendeznie az esedékes, baleseti adóval növelt díjrészletét - figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Mivel a március 1-jei határidő az összegnek a biztosítóhoz való beérkezésére vonatkozik, postai csekken keddtől már senki ne próbálja rendezni az összeget - javasolják. Csütörtök délelőttig az átutalás, azután zárásig az adott biztosító ügyfélszolgálati irodájában történő személyes befizetés a biztonságos opció.

Bár a biztosítók kár esetén már január elsejétől fizetnek, a törvény az ügyfeleknek 60 napos díjfizetési haladékot tesz lehetővé - magyarázza Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke. Ha azonban egy biztosító a határidő lejártáig nem kapja meg az esedékes díjösszeget, a hatályos jogszabály komoly lépésre kötelezi őt: már másnap törölnie kell az adott szerződést. Ezért aki eddig még nem intézkedett, mindenképpen olyan fizetési módot válasszon, hogy pénze biztosan idejében célba érjen.

Az az ügyfél, akinek a díj nem fizetése miatt megszűnt a kötelező biztosítása, a fedezetlenség időtartamára fedezetlenségi díjat köteles fizetni, melynek mértéke - az autó teljesítményétől függően - idén naponta 340-760 forint között mozog. Emellett ugyanannál a biztosítónál kell újra szerződést kötnie, visszamenőleg a türelmi időre járó díjat is le kell rónia és választási lehetőség nélkül azonnal a teljes évre járó biztosítási díjösszeget kell kifizetnie. Ráadásul mindhárom összegre meg kell fizetni a 30 százalékos baleseti adót is. Így együtt ez már igen tetemes összeg lehet egy egyszerű személyautónál is.

A legsúlyosabb következmény ugyanakkor az lehet, ha az ügyfél a fedezetlenség időszakában kárt okoz: ilyenkor neki kell állnia a személyi sérülés esetén akár több tízmilliós kártérítést is, ami akár életre szóló fizetési kötelezettséget is jelenthet.

Különösen az idei kampányban biztosítót váltó mintegy százezernyi autós esetében okozhat gondot, hogy nem kapja meg a díjfizetésről szóló értesítést. Ez azonban sajnos nem mentesíti az ügyfelet a következményektől. A díjfizetés elmaradása a szabályozás szerint egyértelműen az ő felelőssége.

Forrás: www.portfolio.hu

Van valami, amivel alig foglalkoznak az iskolások - pedig nagyon is érdemes lenne
2018 február 21.
Kategória:
Általános

Van valami, amivel alig foglalkoznak az iskolások - pedig nagyon is érdemes lenne

Tudjuk, hogy nem a legfontosabb dolog egy fiatal életében, hogy a biztosításokról ábrándozzon, vagy hogy épp megtervezze a nyugdíjas éveit - a gyerekkor azonban nem tart örökké, egyre több olyan helyzettel találkoznak a diákok, amikor a döntéseiknek komoly anyagi következményeik is vannak. A biztosítások világában is épp úgy beköszöntött a 21. század, mint az élet más területein - tudod például, mit csinál ma egy biztosításközvetítő?

Legyünk őszinték: az iskolapadban ülve, az érettségi előtt az egyik utolsó dolog, ami eszünkbe jut, az a biztosítás - a szüleink dolga, hogy gondoskodjanak a ház, a kocsi biztosításáról, foglalkozzanak a megtakarításokkal, pláne ha a nyugdíj célú megtakarításokról van szó. „Ha az osztállyal síelni megyünk, akkor kell valami utasbiztosítás, de ezt is a szülők intézik, esetleg a tanárok. Mondjuk amikor eltörtem a karom foci közben, és kemény 3 ezer forintot vágott hozzám a biztosító az állam által biztosított ingyenes tanuló-balesetbiztosításom után, azért egy kicsit elgondolkoztam, hogy nem ártott volna valami nagyobb pluszpénz, egy saját biztosítás havi párszáz forintos díjjal - de legközelebb majd jobban vigyázok az edzésen...”

Nem akarunk vészmadárkodni, de a gyerekkornak lassan vége

Nem sokáig hagyhatják azonban figyelmen kívül a felnőtté válás rögös útjának végét taposó fiatalok a témát. Vajon honnan és miből lesz új mobilunk, ha mostanit elveszítjük vagy a medencés partiban egy kissé megúsztatjuk? Utólag már hiába okoskodunk, hogy jó lett volna havi párszáz forintért bebiztosítani... A friss jogsi is jó dolog, meg is kaptuk az egyetemi évekre a család régi autóját, de miért kell ennyit fizetni a kötelező biztosításra? Mi lenne, ha egy jó választással lefelezhetnénk a költségeit? Egyáltalán mi az a kötelező biztosítás? Ha egy bénábban sikerült parkolással lezúzom a hátulját, miből fogom megcsináltatni, ha nincs cascóm? Ezekkel bizony hamarosan foglalkoznod kell neked is!

A nyugdíj aztán pláne egy elképzelhetetlenül távoli valaminek tűnik, hiszen azt az öregek kapják. Mármint a nagyon öregek. Az persze nagyjából mind úgy gondoljuk, hogy mire mi ide jutunk, az állami nyugdíj értéke nem hogy a megélhetésünket nem fedezi majd, de inkább a vicc-kategóriába esik - ezért majd egyszer, ha lesz pénzünk, biztos elkezdünk félretenni. A halogatás azonban nem a barátod: óriási pénzeket bukhatsz rajta, és könnyen lehet, hogy mire észbekapsz, már késő lesz - ilyenkor a nyugdíjadat vagy csak valami aprópénzzel tudod kiegészíteni, vagy pedig sokkal komolyabb áldozatokat kell vállalnod a megtakarítási időszakban, mint ha időben elkezdtél volna félretenni.

7,6 millió vagy 2 millió – melyik hangzik jobban?

Hogy ne csak a levegőbe beszéljünk: ha úgy döntesz, hogy mostantól félreteszel havonta 5 ezer forintot, és a pénzhez hozzá sem nyúlsz öregkorodig, és mondjuk egy óriásinak nem nevezhető, évi 5 százalékos kamatot hozó, ám biztonságos befektetést választasz, 40 év alatt 7,6 millió forintot sikerül összekuporgatnod. (Az egyszerűség kedvéért nem számoltunk a befektetés esetleges költségeivel, de az állami támogatásokkal, adókedvezményekkel sem - ez csak egy sima kamatos kamat számítás, biztos rémlik még a matekóráról.) Ha viszont úgy döntesz, hogy az első két évtizedet inkább ellébecolod, 20 év alatt ugyanilyen feltételek mellett alig több mint 2 millió forintot sikerül összegyűjtened. Nagyon nem mindegy, ugye?

Nem ismerik még a nagy biztosítókat sem

A Magyar Biztosítók Szövetsége nemrég készített egy felmérést a 18-23 éves egyetemista fiatalok körében - a téma a fiatalok biztosításokkal, biztosítókkal kapcsolatos ismeretei volt. Az eredményeket összefoglalva azt mondhatjuk: lövésük (fogalmuk?) sincs az egészről - pedig ők egyetemisták, azaz az átlagosnál tájékozottabb, tudatosabb fiatalok. Nem ismerik még a nagy biztosítókat sem nemhogy a biztosítási termékeket. Bár elméletben fontosnak tartják az értékek biztosítását, tenni viszont még nem tesznek érte, leginkább amiatt, mert nem találkoztak még velük, nincsenek abban az élethelyzetben, nem hívta fel rájuk senki a figyelmüket, szüleik intézték eddig a biztosítási ügyeiket.

Te is érzed, hogy ez így nincs rendjén, ugye?

Nem árt tisztázni, milyen is a munka egy biztosítónál

A felmérés azt is kimutatta, hogy a fiatalok a „biztosítói álláslehetőségekről” azon belül a személyes "biztosítási értékesítői" munkáról keveset tudnak, utóbbi munkát gyakran negatív képzetekkel társítják. A biztosítások témája viszont érdekli őket, és fontosnak tartanák az ismereteik bővítését - ebben pedig az értékesítőknek bizony nagy szerepe van. A "biztosítás-közvetítő" munkája ugyanis már réges-rég nem olyan, amilyennek esetleg gyerekkori emlékeink alapján gondolhatjuk.

A szerepük, fontosságuk sokkal nagyobb annál, minthogy aláírassák a papírokat az ügyfelekkel: segítik a megalapozott döntéseket, megfelelő és minőségi információkat biztosítanak a kockázatokról, a biztosítások jellemzőiről, tanácsokat adnak egy olyan ügyben, amiről kiemelt fontossága ellenére kevés információja van az embereknek. Nem csak a biztosítások megkötésénél van szerepük, hanem a későbbiekben azok fenntartásában is: segíthetnek, ha információra van szükség, ha beüt a baj és a biztosítóhoz kell fordulni, vagy ha újabb ügyféligény merül fel.

Biztosítás-közvetítő nem is lehet akárki. Nem csak a megfelelő végzettségre és képzettségre van szükség, hanem folyamatosan képezniük kell magukat, ismerni kell az időről időre megújuló termékeket, szolgáltatásokat is. Ráadásul kellenek olyan személyiségjegyek, tulajdonságok is, amelyek nincsenek meg mindenkiben: egyrészt azért, mert folyamatosan emberekkel kell dolgozni, foglalkozni és kapcsolatot tartani, másrészt pedig... képzeld csak magad a másik oldalra: hogyan magyaráznád el magadnak, hogy foglalkoznod kell a biztosításokkal, ha egyszer semmi más nem foglalkoztat, csak a suli, a tanulás és persze a kevés szabadidőd minél kellemesebb eltöltése?

A feladat tehát nem egyszerű, de hálás: segíthetsz a családoknak abban, hogy minden élethelyzetre megfelelően fel legyenek készülve anyagilag is, ráadásul mindezt egy olyan korban teheted, amikor a dübörgő digitalizációnak köszönhetően egy csomó technikai újdonság, újfajta csatorna és megoldás használatára van lehetőséged. Ja, és egyébként keresni is jól lehet vele: a biztosításközvetítői munka tipikusan az, ahol a jobb teljesítményt, a magasabb minőségű munkát anyagilag is elismerik.

Mit is csinál egy 21. századi biztosításközvetítő?

Erről Várnai Györgyöt, a MABISZ értékesítési tagozatának alelnökét kérdeztük meg.

Ha röviden akarnánk rá válaszolni: alaposan felméri az ügyfelek élethelyzetét, igényeit és ennek alapján személyre szabott tanácsot ad ahhoz, hogy értékeiket biztonságban tudhassák, illetve hosszú távú terveiket megvalósíthassák. Egyre nagyobb hangsúly van az igényfelmérésen és az ügyfelek tájékoztatásán, hiszen csak ezek után lehet megalapozottan szolgáltatást ajánlani az ügyfélnek. Összességében tehát a 21. századi biztosításközvetítő elsősorban tanácsadói szerepet kell, hogy betöltsön, azzal, hogy komplex módon segíti ügyfeleit a hosszú távú anyagi biztonság megteremtésében, céljaik elérésében.

Mivel ehhez a biztosításvédelmi és pénzügyi tervezéshez, tanácsadáshoz felkészültnek kell lenni, egy biztosításközvetítő életében nagyon fontos szerepet kap a megfelelő szakmai és értékesítési tudás és tapasztalat megszerzése. Ehhez a biztosítótársaságok komplex képzési és gyakorlati programokkal nyújtanak segítséget a közvetítőknek.

A 21. században az természetes, hogy a biztosítás értékesítők munkájukat digitális eszközökkel végzik, hiszen az ügyféligények feltérképezése, a szolgáltatások bemutatása, a szerződéskötési folyamat mind-mind online platformokon történnek. Az is természetes, hogy a biztosításközvetítők emberekkel foglalkoznak, munkájuk ügyfélközpontú a szerződéskötési folyamatban és utána is, a kapcsolattartás módja azonban nagyon változatos lehet, igazodik az ügyfelek mai kommunikációs szokásaihoz. Mindezt rugalmas munkaidőben, magas teljesítmény elérésével magas kereseti lehetőség mellett végzik.

Forrás: www.privatbankar.hu

Az önvezető autó eltöröl néhány dolgot, amit szeretünk
2018 február 19.
Kategória:
Gépjármű biztosítás

Az önvezető autó eltöröl néhány dolgot, amit szeretünk

Az elektromos autók, a robotok és az önvezető járművek sokkal hamarabb fogják megváltoztatni a világot, mint azt sokan gondolják. Az utóbbi tesztelése már folyik és az elektromos autók is egyre inkább életünk részeivé válnak, míg a robotika is hihetetlenül gyorsan fejlődik. De nemcsak a közlekedést változtatják meg az új technológiák, hanem az élet más területére is hatással lesznek.

Biciklik és autóbuszok

A jövőben, amikor már bárki hívhat magának egy olcsó, vezető nélküli járművet, lassan eltűnik az éles határvonal a tömegközlekedés és a magánközlekedés között. A különböző fuvarmegosztó szolgáltatások már most csökkentették a tömegközlekedés iránti igényt - mutatta ki a University of California tanulmánya.

Az emberek inkább a fuvarmegosztókat használják, mintsem busszal, vonattal, vagy villamossal utazzanak. Ha pedig kivesszük a sofőröket is az egyenletből, akkor a mostaninál még jóval olcsóbbá tehető a közlekedésnek ez a formája. Ha csökken az utasszám, akkor viszont egyre nehezebb lesz befektetőket találni a tömegközlekedés fejlesztéséhez.

Belföldi járatok

Az Egyesült Államokban továbbra is nagyon népszerűek a belföldi járatok. Sokan nemcsak az államok között utaznak, de azokon belül is igénybe veszik a légitársaságok szolgáltatásait. Az önvezető technológia viszont még olcsóbbá és kényelmesebbé tenné az utazást, hiszen útközben még akár dolgozni is lehetne, anélkül, hogy a többi utas zavarna minket.

Biztosítási prémiumok

Az utakon történt balesetek 90 százalékát emberi mulasztás okozza, tehát ha a járműveket nem emberek vezetik, akkor a baleseteknek csak a 10 százaléka következne be, sőt lehet, hogy ez a szám még ennél is kevesebb lenne. Kétfajta biztosítás jöhet majd a jövőben. Az egyik a manuális vezetett járművekre, a másik pedig az önvezetőkre. Az utóbbira kötött biztosítás akár 50 százalékkal is olcsóbb lehet, mint amit jelenleg fizetnek az autótulajdonosok.

Kevésbé menő a vezetés külföldön, de itthon mindenki autót akar

Megfigyelhető, hogy a külföldi nagyvárosokban egyre kevesebb fiatal kezd el vezetni tanulni, hiszen sokkal jobban megéri fuvarmegosztó szolgáltatóval járni, mint egy autót fenntartani. Ha a mostani generáció elveszíti a vezetés iránti érdeklődését, akkor végleg megszűnik az a kényszerképzet, hogy kocsit birtokolni menő és egy jobb autó pedig státuszszimbólumként is tarthatunk.

Itthon ez a változás még várat magára, hiszen az Uber távozása után nem maradt más alternatíva a fiataloknak, mint a tömegközlekedés. Ezért aztán nálunk a fiatalok nagy része saját autót szeretne, annak ellenére, hogy komoly költségekkel jár a fenntartása, de az új generáció számára a kényelem a legfontosabb, vagyis kerülnék a buszozást vagy a metrózást. Az autók számának növekedésével viszont még rosszabb lenne a közlekedési helyzet a nagyobb városokban.

Dugók

A felhő alapú kommunikációval felszerelt önvezető autók folyamatosan tájékozódnak a körülöttük zajló eseményekéről, tudni fogják pontosan, hogy merre érdemes menni és merre nem. Ez a rendszer annak ellenére is felgyorsítja majd a közlekedést, hogy az autók száma megnő az utakon, hiszen sokkal ütemesebbé lesz így a közlekedés, nem lesznek a zöld lámpánál elszundikáló sofőrök és megszűnik a sávok közötti cikázás.

Parkolási büntetések

Hamarosan nem lesz már szükség a mikuláscsomagok kézbesítésére szakosodott parkolóőrökre sem, mert az önvezető autók egész nap mozgásban lesznek, az utakat fogják járni, fuvart fuvar után teljesítve. A nap végén pedig a számukra épített hatalmas parkolóházakba állnak be, valószínűleg meg fog szűnni az utcai parkolás. De azoknak is könnyebb lesz a dolga, akik az utcán szeretnének parkolni, mert az önvezető autó gyorsan talál majd üres helyet, például egy már most is működő applikáció segítségével, amelyet 11 városban használnak AppyParking néven.

Benzinkutak

A Bank of America előrejelzése szerint ahogyan egyre gyorsabban elterjednek az elektromos járművek, úgy fog zuhanni a kereslet a kőolaj iránt. A BP már most számításba vette a lehetőséget, hogy a bolygó ismert, de még feltáratlan olajmezőire már esetleg sohasem lesz szükség. Ez rosszul érintheti például Szaúd-Arábiát, amely 70 évre elegendő olajkészleten ül, ráadásul éppen idén szeretnék tőzsdére vinni az állami olajvállalatukat, a Saudi Aramcot, amely a becslések szerint 1000 milliárd dollárt ér.

Forrás: www.origo.hu

Nem titok többé: így lehet neked is giganyugdíjad
2018 február 12.
Kategória:
Életbiztosítás

Nem titok többé: így lehet neked is giganyugdíjad

Az utóbbi időszakban egyre nagyobb hangsúlyt kap az öngondoskodás fontossága. Nem véletlenül, hiszen a jelenlegi állás szerint, az állami nyugdíjrendszer néhány évtized múlva már nem lesz képes tisztes megélhetést nyújtani az akkori nyugdíjasoknak. Elengedhetetlen tehát, hogy mindenki saját magának tegyen félre nyugdíjas éveire. Ezt az állam ráadásul különböző formákban támogatja is. Mi most, a három támogatott nyugdíjcélú megtakarítási forma közül, a nyugdíjbiztosítást vesszük górcső alá.

Manapság keveseknek lehet újdonság, hogy bizony ketyeg az úgynevezett nyugdíjbomba. A jelenleg is ismert felosztó-kirovó nyugdíjrendszer lényege, hogy az aktív dolgozók befizetéseit osztja el a nyugdíjasok között, ezért a rendszer működőképességét meghatározza a mindenkori aktív/inaktív népesség aránya. Az pedig már most is jól látszik, hogy a jövőben egyre kevesebb lesz az aktív dolgozó és egyre több a nyugdíjas Magyarországon, azaz egyre kevesebben fogják befizetni azt az összeget a nyugdíjrendszerbe, amit egyre több nyugdíjas között kell szétosztani. Ennek következtében a nyugdíjak jelenlegi szintje hosszú távon nem fenntartható.

Nem meglepő tehát, hogy egyre nagyobb hangsúlyt kap az öngondoskodás. Aminek bizonyos formáit ráadásul az állam is támogatja. Ma három, az állam által is támogatott nyugdíjcélú megtakarítás létezik Magyarországon. Ezek az önkéntes nyugdíjpénztár, a nyugdíjbiztosítás és a nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ). Mi most a nyugdíjbiztosítást vizsgáltuk meg tüzetesebben.

Mi is a nyugdíjbiztosítás?

Alapvetően a nyugdíjbiztosítás abban különbözik a másik két nyugdíjcélú megtakarítástól, hogy azok fizetését bejelentés nélkül lehet szüneteltetni. Ez első hallásra persze szigorú megszorításnak tűnik, ugyanakkor azoknak jó választás lehet, akik amúgy is nehezen takarékoskodnak. Hiszen a nyugdíjbiztosítás megkötése alapvetően arra kényszeríti tulajdonosát, hogy gondoskodjon a jövőjéről.

Ha valaki nyugdíjbiztosítás megkötésében gondolkozik alapvetően két típus közül választhat. Az egyik az úgynevezett klasszikus életbiztosítás, másik pedig a befektetési egységekhez kötött, úgynevezett unit-linked biztosítás.

A klasszikus nyugdíjbiztosítás egy fix hozamú termék. Ez azt jelenti, hogy a biztosítás megkötésekor egy előre meghatározott hozammal lehet számolni a lejáratkor. Ez azonban manapság, az alacsony kamatkörnyezetben nem túl magas szám. A Pénzcentrum megkeresésére az Aegon Biztosító hagyományos nyugdíjbiztosítások esetén a valós jóváírt hozamot 2 százalék körüli értékre teszi. A Generali is hasonló, 2,25 százalékos technikai kamatról adott tájékoztatás lapunknak a teljes időtartamra vonatkozóan.

A befektetési egységekhez kötött nyugdíjbiztosítások (unit-linked) a hagyományossal szemben nem fix kamatozásúak, ráadásul a befektetés kockázatát is az ügyfélnek kell állnia. Ilyen biztosításnál ugyanis az ügyfél alakítja ki befektetési portfólióját a rendelkezésre álló eszközalapokból. Így tehát nincs fix hozam, viszont megfelelő kockázat vállalásával jócskán többet érhetünk el, mint például egy klasszikus biztosítás esetében.

Melyiket válasszam?

Biztos válasz nincsen erre a kérdésre, mi ugyanakkor megkérdeztük a biztosítókat, hogy ők mi alapján ajánlanának. A Generali szerint a klasszikus nyugdíjbiztosítás előnye a kiszámíthatóság. Előre akár 20-25 évre biztos lehet abban az ügyfél, hogy minimum mekkora kifizetésre számíthat és ezen felül benne van a többlethozam lehetősége is.

Ezzel szemben a hozamok egyáltalán nem magasak. Az unit-linked biztosítás esetén viszont, akár egy teljesen részvényekbe fektetett portfólió is létrehozható, aminek bár rendkívül magas lehet a kockázata, a hozama is jócskán meghaladja a klasszikust. Az Aegon azonban felhívja a figyelmet arra, az adott szerződés jövőbeli értéke függ annak befektetési teljesítményétől (+/-). Lehet rá feltételezéseket gyártani/számolni múltbeli hozamok alapján, de a múltban elért hozamok sohasem jelentenek garanciát a jövőre nézve.

Adókedvezmény

Ahogy azt már említettük a nyugdíjbiztosítás az állam által (2014 óta) támogatott megtakarítási forma. Ez azt jelenti, hogy minden magánszemély a nyugdíjbiztosítási szerződésre befizetett rendszeres, illetve eseti díjak 20 százalékát, de legfeljebb 130 000 forintot igényelhet vissza az adójából adott tárgyévben.

A maximális adókedvezmény igénybevételéhez egyébként az kell, hogy a tárgyévben történő befizetések összege legalább 650 ezer forint legyen. Fontos, hogy ezt az összeget a befizetett adónkból írhatják jóvá, tehát ha nem fizetünk elegendő mennyiségű adót, akkor egyáltalán nem biztos, hogy mind a 130 ezer forintot igénybe tudjuk venni. Az adóvisszatérítést a személyi jövedelemadó bevallásakor tudjuk igényelni.

A NAV hivatalos adatai szerint azonban egyre többen élnek a nyugdíjbiztosítás után igénybe vehető adókedvezmény visszaigénylésével. Míg 2015-ben csupán 92 205 visszaigénylő volt, addig 2016-ban ez a szám már 148 826 volt, ezzel a visszaigényelt összeg is négy milliárdról majd 6,5 milliárdra ugrott.

A nyugdíjbiztosítás felmondása esetén azonban igencsak problémás a helyzet. Ugyanis a már igénybevett adókedvezményeket 20 százalékkal növelt értéken vissza kell fizetni az adóhatóságnak. Az általunk megkérdezett biztosítóknál például a következőképpen alakul a felmondás:

  • Aegon: legalább egy éves díjfizetést követően szüntethető meg, a szerződési feltételek szerinti visszavásárlási összeget fizeti ki a Biztosító, amely nem azonos a befizetett díjakkal + az igénybevett adókedvezmények büntetőkamattal növelt összege
  • Generali: "Ügyfeleinknek bármikor lehetősége van a szerződés lejárat előtti megszüntetésére (visszavásárlására) vagy pénzkivételre (részleges visszavásárlásra vagy rendszeres pénzkivonásra - 3 díjjal rendezett év után), ez azonban annak esetleges költségvonzatán túl az eszközalap(ok) aktuális árfolyam-alakulásától függően is veszteséget okozhat. Illetve 20 százalékkal növelten vissza kell fizetni az adóhatóságnak az addig igénybe vett összes adójóváírást."
  • Allianz: "A felhalmozott összeghez a biztosított a biztosítás megkötésének napjától kezdve bármikor hozzáférhet, az Allianznál nem számítunk fel a részére semmilyen hozzáadott költséget, amennyiben a lejárati időnél hamarabb lenne szüksége a megtakarítására. Ugyanakkor, a lejárati idő előtti pénzkivételnél az ügyfeleknek érdemes azt is figyelembe venniük, hogy a biztosításuk fennállása teljes ideje alatt esetlegesen igénybevett adókedvezmény 120 százalékát vissza kell fizetniük az állam részére."

TKM & KID

A TKM és a KID két olyan mozaikszó, mellyel a nyugdíjbiztosítás során mindenki találkozni fog. Előbbi a Teljes Költségmutató azt hivatott megmutatni, hogy adott paraméterek mentén, közelítőleg mekkora hozamveszteség éri az ügyfelet egy elméleti, költségmentes hozamhoz képest. Ezáltal egyetlen számban képes összesűríteni egy termék költségmutatóit az egyszerűbb összehasonlítás érdekében. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ez az adat rendkívül sok mindentől függ, ezek közül néhány:

  • kiválasztott eszközalaptól (unit-linked esetén),
  • vagyonkezelési díjaktól,
  • a hozamokra vállalt garanciáktól (klasszikus biztosítás esetén).

Akit egyébként érdekel a csak költségek alapján történő összehasonlítás, az erre a linkre kattintva böngészheti a Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ kalkulátorát.

A KID, azaz Kiemelt Információkat tartalmazó Dokumentum egy, az EU által szorgalmazott, 2018. januárjától kötelezően bevezetett, egységes szerkezetű dokumentum, ami azért jött létre, hogy egyszerű és áttekinthető tájékoztatást nyújtson a becsomagolt lakossági befektetési termékekről. Erre azért van kifejezetten szükség, mert egy nyugdíjbiztosítás megkötésekor a fogyasztó nem közvetlenül vásárolja meg a befektetési eszközt, hanem azt a pénzügyi szolgáltató becsomagolja egy termékbe. Ezekben az esetekben a termék befektetési hozama jellemző módon a mögöttes, becsomagolt befektetési eszközöktől függ, ezért különösen fontos, hogy a fogyasztó megértse a mögöttes eszközben foglalt kockázatokat és költségeket - áll a Magyar Biztosítók Szövetségének honlapján. Fontos azonban, hogy a KID nem összekeverendő a ma is használatban lévő KIID-el, hiszen utóbbi a befektetési eszköz múltbeli teljesítményét mutatja be, míg előbbi a jövőbeli feltételezett teljesítmény-forgatókönyveket. Így ez az egyetlen betűcske eltérés bizony óriási jelentőséggel bír, hiszen a KID képes megmutatni az előre nem látható, de várható hozamok szintjét.

Nyugdíjbiztosítás a gyakorlatban

Amikor felvesszük a kapcsolatot a biztosítóval, a tanácsadó először felméri az igényeinket, amihez szüksége lesz a jövedelmünkre, illetve tudnia kell, hogy várhatóan mikor vonulunk nyugdíjba. Emellett persze azt is tudnia kell, hogy a fix hozamú vagy unit linked típusú terméket szeretnénk.

Ezek alapján a tanácsadó egy nyugdíjtervet állít fel, amit megmutat nekünk. Fix hozamú terméknél már a biztosítási díjat és a várható felhalmozott vagyon mértékét is megtudjuk. A befektetési egységekhez kötött életbiztosítások esetében viszont a választott eszközalapok teljesítményén múlik, hogy mennyi pénzünk lesz a nyugdíjba vonuláskor.

Ha a tanácsadó által felvázolt nyugdíjterv tetszik nekünk, kiválaszthatjuk a rendelkezésünkre álló eszközalapokból a tanácsadó segítségével a megtakarítási portfóliónkat. Ilyenkor a tanácsadó felméri a kockázatvállalási hajlandóságunkat, és ez alapján javasol nekünk portfóliót. Lényeges, hogy a befektetésről mi hozzuk meg a végső döntést, így a kockázatot is mi viseljük. Végül pedig megkötjük a szerződést.

Az adójóváírást azonban nem kapjuk meg automatikusan. Az adóbevallás készítésekor külön erre fenntartott helyen jelezni kell, ha igénybe szeretnénk venni az adójóváírást. Ha ezt elmulasztjuk, akkor a kedvezményt nem kapjuk meg, utólagosan pedig csak önellenőrzéssel érvényesíthetjük.

Forrás: www.penzcentrum.hu

Elárulta az MNB, hogy néznek majd ki a magyar megtakarítások 10 év múlva
2018 február 09.
Kategória:
Életbiztosítás

Elárulta az MNB, hogy néznek majd ki a magyar megtakarítások 10 év múlva

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tíz éves stratégiai tervet rakott össze, melyben többek közt olyan számokat vázolnak fel, mint hogy ideális esetben 80%-ra növekedne az életbiztosítási és nyugdíjpénztári szerződések arányszáma az aktív dolgozók körében, GDP-arányosan pedig 10% fölé menne az életbiztosítási díjtartalékok és nyugdíjpénztári fedezeti tartalékok aránya. A megtakarítási termékek TKM értékei tartósan 0,5 és 5,75% közt maradnának, valamint előretörnének a kisebb biztosítási szereplők, akik a nagy biztosítók jelenlegi, 60%-os piaci részesedését leszoríthatják 55%-rav- hangzott el az MNB mai sajtótájékoztatóján.

Kandrács Csaba, az MNB pénzügyi szervezetek felügyeletéért felelős ügyvezető igazgatója ismertette a jegybank tízéves stratégiáját, várakozásait:

  • Jelenleg a gazdaságilag aktívak arányában az életbiztosítási és önkéntes nyugdíjpénztári szerződések aránya 54%, az MNB reményei szerint tíz év múlva 80% fölé kúszik ez a mutató, a GDP-arányos életbiztosítási díjtartalék és nyugdíjpénztári fedezeti tartalék az MNB reményei szerint szerint 10% fölé kúszik majd (most 8,7%).
  • A penetráció (vagyis a GDP-arányos díjbevétel) pedig a 2016-os 2,5%-ról 3% fölé növekedne. Nemzetközi összehasonlításban Magyarország penetrációs mutatói az almezőny élén vannak, az MNB reményei szerint közép- és kelet-európai régióban viszont átvesszük majd az élmezőnyt (jelenleg 3%-os penetrációt Lengyelországban láthatunk).
  • Az élet- és nem-életbiztosítási szektorban 55% alatti koncentrációt vár az MNB, vagyis stabil, nagy szereplők kezében lenne az állomány nagy része (2016-ban 60% volt), de a verseny erősödne a kisebb szereplők térnyerésével, melynek egy erős eszköze a költségek csökkentése. Kandrács szerint egyébként a jelenlegi 27 szereplőnél később kevesebb lesz majd csak a magyar piacon tíz év múlva.
  • Erősödnének az innovációs csatornák, mint az online közvetítés, direkt biztosítás és bankbiztosítás: ideális esetben ezek az értékesítés 50%-át tennék ki, míg most az értékesítés 37%-át teszik ki és az értékesítés maradék része ügynökökön keresztül zajlik.
  • Az életbiztosítási szektor teljes költségmutatói már bekerültek abba a sávba, amit az MNB kedvezőnek tart, ezt tartósan 0,5-5,75%-on szeretné tartani a szabályozó.
  • A nem-élet ági kombinált mutatók 2016-ban 81%-os értéken voltak, az MNB tartósan 85-90% körül szeretné tartani az értéket.
  • A biztosítók költséghányada 30% most, az MNB szerint 20-30% közti érték az ideális.
  • A biztosítók tőkearányos megtérülése (ROE) jelenleg 19,5%, az MNB célértéke 10-15% körül van (2007-ben a biztosítók ROE-je nagyon magas, 21,8%-os értéken volt). Uniós szinten egyébként a ROE lejjebb van ezeknél az értékeknél.
  • A biztosítók tőkefeltöltöttsége jelenleg 215%, az MNB azt szeretné, ha ez az érték tartósan 150% fölött maradna: ez elég tőke a problémák kezelésére, ugyanakkor van tér a profit exportjára és a fejlődésre is.
  • Mindennek megvalósulása olyan előnyökkel járna, mint a költséghatékony biztosítói működés, olcsóbb termékek, magasabb szintű öngondoskodás és ügyfélkiszolgálás, 6-10 év körüli megtérülés, illetve az innováció fejlődése.

A KID-ekkel kapcsolatosan Nagy Koppány, az MNB biztosítás, pénztár, pénzügyi vállalkozások és közvetítők felügyeleti igazgatóságának igazgatója elmondta, hogy az MNB még a szektor implementációs megoldásait figyeli, egyelőre az értékesítésre gyakorolt hatásról még nincs semmilyen felmérés, de az év során már lesznek erről adatok.

Forrás: www.portfolio.hu

Ezért éri meg a téli sportbiztosítás
2018 február 07.
Kategória:
Utasbiztosítás

Ezért éri meg a téli sportbiztosítás

Pénzügyi összeállításunkban a Magyar Nemzeti Bankhoz mint pénzügyi felügyeleti szervhez érkezett kérdés kapcsán a téli síbiztosítás a témánk.

Fülöp Zsuzsanna, az MNB felügyeleti szóvivője, a Blikk jegybankára az alábbi levélre válaszolva elárulja, hogy mit kell feltétlenül tudnunk az utasbiztosítá­sokról.

„Családi síelésre készülünk külföldre. A bankkártyánkhoz jár utasbiztosítás, és az Európai Egészségbiztosítási Kártyát is kiváltottuk. Elegendő-e ennyi, vagy kössünk külön síbiztosítást?” (P. Csaba, Budapest)

Nézzünk utána

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP) díjmentesen igényelhető Európai Egészségbiztosítási Kártyával az adott európai ország állami sürgősségi betegellátása vehető igénybe. Ez a kártya viszont nem fedezi például a sí- vagy snowboardbaleseteknél felvetődő hegyimentés, kutatás, hazaszállítás – akár milliós – költségeit, illetve a poggyászkárokat. Országtól füg­gően emellett önrész fizetése vagy a költség megelőlegezése is szükséges lehet hozzá.

Számos bankkártyához szintén kínálnak utasbiztosításokat, amelyek azonban egyes esetekben nem igazodnak a téli sportok kockázataihoz. Alacsonyabbak olykor a kárkifizetési összeghatárok, korlátozottak a szolgáltatások, és megeshet az is, hogy egy biztosítás csak akkor él, ha a bankkártyát a célországban előzetesen használták.

Válasszunk felelősséggel

A hazai biztosítóknál elérhető télisport-biztosítások viszont jellemzően fedezetet nyújtanak – meghatározott összegig vagy akár felső limit nélkül – a speciális (helikopteres vagy szános) mentésre, kórházi ellátásra, hazaszállításra, a felelősségbiztosítás és a jogvédelem költségei­re (ha mi okoznánk másnak sérülést, kárt), valamint olykor a sífelszerelésre és a fel nem használt síbérletre is.

Autós utaknál érdemes éjjel-nappal telefonon elérhető jármű-segítségnyújtási szolgáltatást (asszisztenciát) is választani. Műszaki hiba esetére így biztosított a javítás vagy akár a csereautó költsége is.

Hasonlítsuk össze

A téli utasbiztosítások díja és szolgáltatási körük jelentősen eltérhet, így fontos több ajánlatot összehasonlítani. Előzetesen alaposan olvassuk át a szerződési feltételeket! Figyelni kell arra is, hogy a biztosítás pontosan mely téli sportágakra terjed ki, egyes esetek (pl. pályán kívüli síelés, síakrobatika) ugyanis külön biztosítást igénylő extrém sportnak minősülhetnek.

Célszerű emellett a szerződés mentesülési és kizárási feltételeit is áttekinteni, ezekben sorolják fel a biztosítók, hogy milyen – például az utas szándékos magatartása miatti – ­esetben nem térítik meg a keletkező kárt. Az alkoholos, drogos állapotban elszenvedett síbalesetek például ilyennek számíthatnak.

Villámgyorsan megköthetjük

Az utasbiztosítás akár néhány perc alatt a biztosítóknál, közvetítőknél – interneten is – megköthető, az utazók személyes adatait s az utazásról szóló alapinformációkat kell megadni hozzá. A biztosítás napidíja – a választott kártérítési limitektől, s egyéb feltételektől függően – általában ezer forint alatti, ami a teljes szünidei költség töredéke. Családi, csoportos vagy gyerekbiztosításra, illetve a biztosítási bérletre kedvezmény járhat. Amennyiben nem történik kár, akkor is gondoskodtunk ­szeretteink és magunk biztonságáról. Kár esetén pedig azonnal jelentsük a történteket a biztosító által megadott asszisztencia telefonszámán!

Forrás: www.blikk.hu

CLB TIPP: Külföldi síelés előtt gondoljon az utasbiztosításra is! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Ezekre érdemes odafigyelni utasbiztosítás válaszásakor
2018 február 02.
Kategória:
Utasbiztosítás

Ezekre érdemes odafigyelni utasbiztosítás válaszásakor

Számos fórumon halhattuk már, hogy mielőtt külföldre utazunk, gondoskodjunk utasbiztosításról, a legutóbb Thaiföldön történt halálos baleset pedig újra ráirányította a figyelmet az utasbiztosítás jelentőségére. Fontos azonban, hogy azzal is tisztában legyünk, mire érdemes figyelni az utasbiztosítás megkötésekor, illetve, hogy mi a teendő baj esetén. Ezeket az információkat foglalta össze közleményében az Uniqa Biztosító.

Az utasbiztosítás megléte valóban elengedhetetlen, azonban az sem elhanyagolható, hogy az ahhoz kapcsolódó biztosítási fedezetek mennyire felelnek meg az adott út jellegének. Ma már a legtöbben olyan bankkártyával, illetve hitelkártyával rendelkeznek, amelyekhez utasbiztosítás is kapcsolódik, azonban fontos ellenőrizni, hogy ezek a szolgáltatások milyen mértékű védelmet biztosítanak. A kártyákba épített fedezetek ugyanis a leggyakrabban csak az általános ügyféligények kielégítését szolgálják. Abban az esetben, ha a bankkártya mellé kapott utasbiztosítási fedezeteket alacsonynak találjuk, mindenképpen ajánlott egyéni utasbiztosítást is kötni. Ezzel a megoldással a kártyába épített utasbiztosítás limitjeinek kimerülése esetén az egyéni utasbiztosítás gondoskodik arról, hogy ne keletkezzenek váratlan, extra kiadásaink – olvasható a biztosító közleményében.

Az Uniqa arra is felhívja a figyelmet, hogy indulás előtt, az utasbiztosítás megkötését követően minden esetben nézzük meg a biztosítási feltételekben, hogy mi a teendőnk kár esetén, valamint mentsük el a baj esetén értesítendő asszisztencia szolgáltatás telefonszámát is.

A közlemény arra is kitér, hogy az itthon maradó családtagokkal is érdemes megosztani a megkötött biztosítással kapcsolatos alapinformációkat, hiszen abban az esetben, ha a külföldön tartózkodó biztosított nem tud intézkedni, a hozzátartozó a biztosítási adatok ismeretében segíthet kihasználni a biztosítási szolgáltatás előnyeit a szervezésben és az azonnali költségátvállalásban.

Összefoglalva tehát mielőtt külföldre utazunk, gondoskodjunk a megfelelő fedezeteket nyújtó utasbiztosításról és fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hova fordulhatunk baj esetén – tanácsolja a biztosító.

Forrás: www.vg.hu

Idén májusban indul a Jéger-biztosítás
2018 január 29.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás, Általános

Idén májusban indul a Jéger-biztosítás

Az egész országra kiterjedő jégkármérséklő rendszer, vagyis a Jéger csak biztosítással együtt nyújt hatékony védelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerint. Tavaly 9 milliárd forintos kárt okozott a jég.

A Mabisz ezt azzal támasztja alá, hogy az eddig három megyében (Somogy, Baranya és Tolna) kiépített kárelhárító rendszer sem ad teljes védettséget a jégkár ellen.

A Jégeső-elhárítási Egyesülés adatai szerint tevékenységük csaknem 30 év alatt 74 százalékkal csökkent a mezőgazdasági jégkár a térségben.

A Mabisz összesítése alapján tavaly az azt megelőző évhez képest 5,3 milliárd forintról közel 9 milliárd forintra nőtt az országos összjégkár, a három védett megyében a károk összege 446 millió forintról 2,7 milliárd forintra emelkedett.

A három megyében a jég okozta csúcskárok összege tavaly 187 millió forintot, tavalyelőtt 44 millió forintot tett ki.

A Mabisz közölte: a biztosítók üdvözlik az országos rendszer bevezetését, ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy pár évnek el kell telnie, amíg a rendszer hatásosságáról pontos képet lehet adni.

Forrás: www.origo.hu

Sípálya rendőrség a hegyekben
2018 január 29.
Kategória:
Utasbiztosítás

Sípálya rendőrség a hegyekben

Hegyi rendőrök felügyelik a sí KRESZ betartását, s büntetik a veszélyesen közlekedőket néhány alpesi ország hegyi lejtőin. Egy bizonyítottan felelőtlenségből, „hősködésből” bekövetkezett balesetnek egyéb húzós anyagi következménye is lehet, a biztosítók ugyanis ilyen esetben megtagadhatják a kártérítést, sőt még az esetleg másnak okozott kárt is behajthatják a vétkesen.

Tíz pontba szedte a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) a sípályákon kötelező közlekedési rendet, amelynek betartását sípályarendőrség is ügyeli – tudta meg Németh Péter. A CLB biztosítási alkusz cég értékesítési és kommunikációs igazgatója úgy tudja, egyelőre főként Olaszország sípályáin jelennek meg, s ha kell, akkor büntetnek a sítalpas egyenruhások, akik főként azt figyelik, renitens viselkedéssel nem kockáztatja-e valaki a többiek és saját maga testi épségét, biztonságát. Erre egyébként a biztosítók is kínosan figyelnek, mert kártérítés csak annak jár, aki nem önhibájából, például felelőtlenségből, túlzott hősködésből, erősen italos állapotban, netán bódító szerek hatása alatt sérül meg vagy másoknak okoz sérülést. Attól az ügyféltől ugyanis meg lehet tagadni a kártérítést, aki bizonyítottan és szándékosan kockáztatta a saját és mások testi épségét, s ennek következtében okozott balesetet. Ilyen esetben még a másnak okozott kárt is be lehet hajtani a vétkesen. Ez akár milliós nagyságrend is lehet, s örülhet, ha a sérült nem akaszt a nyakába egy olyan bírósági pert, amelyben húzós fájdalomdíjra kötelezik.

Síelés közben – is – igen gyorsan összejön a több százezer forintos, sőt milliós költségekkel járó baleset is, hiszen legtöbbször még egy egyszerű lábtöréses sérültet is csak helikopterrel lehet lehozni a hegyről és kórházba vinni. Ez önmagában több százezer forint, s akkor még nem beszéltünk az orvosi kezelésről, netán műtétről és kórházi ápolásról – szögezi le Németh Péter. Ezeket a költségeket a biztosítás fedezi. Már, ha van biztosítása a sérültnek. A biztosító ugyanis kifizet mindent, még annak a balesetnek a költségeit is, amelyet az ügyfele esetleg másnak okozott, ám utólag tüzetesen vizsgálja az esetet és mérlegeli a kártérítés jogosságát. Ekkor juthat olyan eredményre, hogy megtagadja a kártérítést, sőt még azt a kárt is behajtja rajta, amit esetleg másnak okozott. Újabban egyre gyakrabban tapasztalni, hogy valaki annyira ittas állapotban vagy - ahogy a biztosítási szakma fogalmaz - bódítószer hatása alatt síel, hogy nem ura önmagának, vagy éppen kizárólag hősködésből elzárt, tiltott veszélyes lejtőkön villogtatja tudását, s ezzel okoz bajt, netán másoknak is – szögezi le Németh.

Ez utóbbit Egri Katalin, a Síoktatók Magyarországi Szövetségének (SMSZ) elnöke is megerősítette, éppen ezért igen hasznosnak tartja a hegyi rendőrök megjelenését a sípályákon. Az egyenruhások eddig jellemzően Olaszország pályáin tűntek fel, főként azért, hogy a jelenlétükkel is emlékeztessék a síelőket: vannak írott és íratlan szabályok, amelyeket a saját és egymás testi épsége miatt, a biztonság érdekében be kell tartani. Az elnök szerint is érzékelhetően egyre többen viselkednek veszélyesen a pályákon. Tapasztalata szerint újabban még a kezdők is felelőtlenül bátrabbak, mert úgy gondolják, minimális tudás és alig párnapos gyakorlat is elég a legmeredekebb pályákon, vagy éppen azon kívül, a veszélyes zónákban való lesikláshoz. De sok az olyan tapasztalt, jól síelő is, aki mások nyugalmát és biztonságát veszélyeztetve síel. Az ilyenek megfékezésére is nagyon hasznos a pályarendőrség jelenléte és a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) által összeállított közlekedési szabályzat betartatása, akár büntetéssel is. Erre joga is van a sí rendőrségnek, s beszámolók szerint, minden, általuk indokoltnak tartott esetben pénzbüntetéssel sújtja azokat, akik megszegik a rendet.

Annak ellenére, hogy a hegyi KRESZ nem tiltja az ittas állapotban való síelést, Egri Katalin szerint azt sem ártana valamilyen módon szabályozni, mert jó néhány baleset oka az ittasság.

Az elnök szerint jó lenne a hazai síoktatás minőségén is javítani, hiszen a biztonság szempontjából az sem mindegy, hogy ki, milyen alapokkal indul neki egy sítúrának – mondta Egri Katalin. Az SMSZ ezért a síoktatók számára működtet négyfokozatú képzési és továbbképzési rendszert. A szövetség a partner síiskolák képviselőivel közösen kidolgozta azt a szakmai feltételrendszert, amelynek teljesítése esetén a síiskola kérelmezheti az „SMSZ Által Minősített Síiskola” tanúsítvány megszerzéséhez szükséges eljárás lefolytatását. A minősítést már több hazai síiskola is megkapta, de sokan még előtte állnak a megmérettetésnek. Jó lenne, ha minden síoktató központ megfelelne a szövetség előírásainak, mert ez a garancia arra, hogy az ott tanulók garantáltan jó alapokkal vágnak neki a nagy hegyi síelésnek is – szögezi le az elnök. Egri Katalin ezért arra biztat minden kezdőt, hogy lehetőleg olyan síiskolát válasszon, amely már megszerezte a minősítést.

A FIS tíz pontja, amelynek betartását a sírendőrség figyeli:

  1. Odafigyelés: Légy tekintettel a többi sízőre! Ne veszélyeztess másokat a pályán!
  2. Megfelelő sebesség: A sítudásodnak, terepnek és az időjárásnak megfelelő sebességgel síelj!
  3. Kikerülés: A hátulról jövőnek kell kikerülni az előtte haladókat.
  4. Előzés: Úgy előzz meg másokat, hogy közben ne zavard meg őket!
  5. Körülnézés: Mielőtt elindulsz a pályán, nézz alaposan körül minden irányba!
  6. Megállás a pályán: A pálya szélén állj meg, jól belátható helyen!
  7. Gyalogos közlekedés: A feljutáshoz és lesétálásához csak a pálya szélét használd!
  8. Táblák jelentése: Tartsd be a pályaüzemeltető által hozott szabályokat!
  9. Segítségnyújtás: Ha balesetet látsz, nyújts segítséget!
  10. Azonosítás: Mindig legyen nálad fényképes igazolvány!

CLB TIPP: Ne bízza a véletlenre, hasonlítsa össze és válassza ki az Önnek megfelelő utasbiztosítást! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Oldalak