2017.04.13

Már a harmincasok szerint is fiatalabb korban kellene elkezdeni a nyugdíjra való takarékoskodást

Átlagosan 8 év lemaradásban vannak, akik a harmincas éveikben kezdenek el takarékoskodni. Ezt azok állítják, akik már rendelkeznek megtakarítással. Ráadásul a ténylegesen várható nyugdíj összege átlagosan közel 100 ezer forinttal kevesebb az ideálisnak tartotthoz képest – derült ki az Allianz legfrissebb, az öngondoskodást vizsgáló kutatásából.

Az Allianz Hungária Zrt. 19 ezer fős kutatást végzett a 30 év feletti ügyfelei körében 2017 januárjában. A kutatás során azt vizsgálták, hogy milyen az öngondoskodási attitűd és melyek az elterjedt megtakarítási szokások.

Pénzügyi kilátások

Általánosságban elmondható, hogy a válaszadók leginkább az általános gazdasági helyzet és a munkahelyek biztonságának alakulását látják biztatónak, az ország jövőjét tekintve pedig a nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszerek helyzete miatti aggodalmukat fejezték ki a legtöbben. A kitöltők 78 százaléka a nyugdíjbiztosítási rendszer helyzetét középtávon kifejezetten aggasztónak találja.

Talán éppen ez az oka annak, hogy a nyugdíjas évekre való felkészülés a harmadik leggyakoribb megtakarítási cél. A megtakarítási lehetőségekkel rendelkezők közel fele takarít meg ezzel a céllal. Ezt csak a váratlan kiadásokra és a gyermekek jövőjére, iskoláztatására történő takarékoskodás előzi meg.

Saját pénzügyi helyzetük változását inkább optimistán ítélik meg az emberek, a válaszadók egynegyede jobb anyagi körülményekre számít az elkövetkező pár évben és mindössze 18 százalék gondolja azt, hogy 2-3 éven belül vékonyabb lesz a pénztárcája, mint jelenleg.

Megtakarításaink tervezése

A válaszadók 85 százaléka tartja fontosnak, hogy majdani állami nyugdíját kiegészítse valamilyen megtakarítással. Ennek a bázisnak több mint a fele rendelkezik már nyugdíjcélú megtakarítással, további 20 százalékuk 5 éven belül szeretné elindítani azt.

A kutatásban résztvevők közel 78 százaléka tud havi rendszerességgel, vagy alkalmanként megtakarítani: 28 százalékuk rendszeresen, míg 50 százalék esetenként tud félretenni a céljaira. A nyugdíjcélú megtakarítások tekintetében a piaci szereplők közül a biztosítók felé kialakult bizalom a legnagyobb és leginkább az állami nyugdíjrendszerrel szemben bizalmatlanok. A biztosítókban megbízó válaszadóknak 37 százaléka rendelkezik nyugdíjbiztosítással. A nyugdíjcélú megtakarítással rendelkező és az azt tervező válaszadók körében is az önkéntes nyugdíjpénztár és az életbiztosítás a két legnépszerűbb megtakarítási forma. Érdekes fejlemény viszont, hogy azon válaszadók közül, akik a közeljövőben kezdik félretenni a pénzüket, 16 százalék a befőttes üvegben gyűjtené a megtakarításait, pedig számtalan kedvezőbb forma közül választhatna.

Az Allianz megkérdezett ügyfelei közül, akik már rendelkeznek nyugdíjcélú megtakarítással, átlagosan 2-3 féle megtakarítási formát is választottak, míg akik csak tervezik az öngondoskodást, ennél kevesebb megtakarítási eszközt keresnének. „A megkérdezettek döntő többsége saját bevallása szerint képes lenne az öngondoskodásra, de tanácstalan azzal kapcsolatban, hogy mi lenne számára az ideális megtakarítási forma. Úgy véljük, már akár havi néhány ezer forint is sokat jelenthet a későbbiekben, így azoknak, akik apránként és alkalmanként tudnak félretenni, a nyugdíjpénztári tagságot javasoljuk. Aki nagyobb összegű megtakarítást tervez és havonta rendszeresen félre tud tenni, azoknak a nyugdíjbiztosítási megoldást ajánljuk. Az Allianznál többféle konstrukció érhető el, és ezeket úgy alakítottuk ki, hogy bármely élethelyzetben és anyagi szituációban megoldást jelentenek az ügyfelek számára, s ha valaki kevésbé ért a pénzügyekhez, segítséget kérhet felkészült tanácsadóinktól – hívta fel a figyelmet Kozek András, az Allianz Hungária Zrt. vezérigazgató-helyettese. A pénztárak és az életbiztosítások népszerűségét pedig mi sem mutatja jobban, mint hogy a kutatásban résztvevők az elsők között jelölték meg ezeket a megtakarítási formákat az öngondoskodás fontos lépéseként.”

Öngondoskodás kezdete és a nyugdíjas évek

A nyugdíjcélú megtakarítással rendelkezők saját bevallásuk szerint már későn indították el az öngondoskodást. A válaszadók átlagosan 35 éves korban kezdtek el takarékoskodni, ugyanakkor véleményük szerint átlagosan 27 éves korban lenne ideális elkezdeni azt. A megtakarításaikat 26-35 éves koruk között elindítók 58 százaléka, míg a 36-45 éves koruk között elindítók 78 százaléka gondolja úgy, hogy megtakarításuk elindításakor idősebbek voltak, mint amit ideálisnak tartanak.

A megkérdezettek több mint fele úgy gondolja, hogy 100-200 ezer Ft közötti havi nyugdíjösszeg elegendő lenne a minimum létfenntartáshoz, ugyanakkor már csak egyharmaduk érné be ezzel a nyugdíjjal. Az ideálisnak tartott nyugdíjösszeget a kitöltők 73 százaléka 150 és 350 ezer Ft között jelölte meg, 50 százalék pedig 200 ezer Ft feletti összeggel lenne elégedett. „A rendelkezésre álló információkból az is megállapítható, hogy ügyfeleink összességében nagyon közeli becslést adtak arra vonatkozóan, milyen nagyságrendű nyugdíjat fognak kapni nyugdíjba vonulásukkor. Azonban az az összeg, amellyel ténylegesen elégedettek lennének, a ma érvényben lévő nyugdíjszámítás alapján kalkulált összegnél átlagosan 94 ezer forinttal több” – mondta Kozek András. „Így minden korosztályt arra bíztatunk, hogy minél hamarabb kezdjen el gondoskodni nyugdíjas éveiről, hiszen minél több idő áll rendelkezésre a felhalmozásra, a befektetett pénzünk annál több hozammal gyarapodik, melyet az igénybe vett 20 százalékos adójóváírás jelentős mértékben megnövel.”

Forrás: www.biztositasiszemle.hu

CLB TIPP: Kezdjen el időben gondoskodni nyugdíjas éveiről! Nyugdíjbiztosítás kalkulátor >>

Biztosítás fajta: 

  • Életbiztosítás
Drágulnak az online utasbiztosítások, de így sem érdemes ezen spórolni
2023 június 19.
Kategória:
Utasbiztosítás

Drágulnak az online utasbiztosítások, de így sem érdemes ezen spórolni

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége jelezte, hogy 7 százalékkal emelkedik a szerződések díja. A külföldre készülő magyarok harmada nem köt biztosítást, annak ellenére, hogy az széles körben segítséget nyújtana a problémákra a nyaralás során. Érdemes átolvasni a feltételeket, illetve tájékozódni arról, hogy mire is terjed ki a biztosítás.

A május végéig megkötött online utasbiztosítások díja 7 százalékkal drágult a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva – közölte az MTI-vel pénteken a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ), egyben felhívta a figyelmet: az átlagosan napi 665 forintos díjon nem érdemes spórolni, mert a biztosítások nagyban mérséklik az utazások kockázatait.

A külföldre készülők harmada ennek ellenére továbbra sem gondoskodik biztosításról,
noha a megfelelő ajánlatot gyorsan ki lehet választani a biztosítási alkuszok összehasonlító oldalain. Ilyen védelem annak is jól jöhet, aki egyébként rendelkezik Európai Egészségbiztosítási Kártyával vagy bankkártyához kapcsolódó utasbiztosítással, ugyanis ezek mellett is szükség lehet kiegészítő biztosításra – jelezték.

Külföldön is szinte mindig elektronikusan fizetnének a magyarok

A külföldön nyaraló magyarok több mint négyötöde az elektronikus fizetési csatornákat használná az utazása során is, ebben az élen állunk a régióban. Egyre többen veszik igénybe a mobiltárcát is.

Kiemelték, hogy

a biztosítók egy részének előírása szerint még Magyarország területéről kell megkötni az utasbiztosításokat.

Utazás előtt is fennálló betegség általában nem biztosítható, a várandóssággal kapcsolatos problémákat sem fedezi minden utasbiztosítás, számos sporttevékenységre kiegészítő biztosítást kell kötni, az értékesebb személyes tárgyakra pedig igen eltérő poggyászbiztosítási feltételek vonatkoznak. Hozzátették, hogy nem lehet utasbiztosítást kötni olyan országba, amelyet háború vagy fegyveres zavargások miatt veszélyesnek, utazásra nem javasolt államnak minősít a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Emiatt például egy kárpátaljai látogatásra sem lehet biztosítást kötni – olvasható a közleményben.

forrás: vg.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait:
Utasbiztosítás kalkulátor >>

Változások jönnek a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításának szabályozásában
2023 június 15.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Változások jönnek a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításának szabályozásában

Az Európai Uniós jogalkotást tekintve 1972-től léteznek egységes szabályok a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozóan. Az ekkor elfogadott 72/166/EGK irányelv egyik nagy újdonsága volt, hogy a gépjárművek üzemben tartásához biztosítási kötelezettséget írt elő. Az idők folyamán aztán másik négy irányelvet is megfogalmaztak a témával összefüggésben, míg végül 2009-ben az öt irányelvet egységes keretbe foglalták és megalkották az úgynevezett konszolidált gépjármű-biztosítási irányelvet. 2021-ben azonban sor került a konszolidált gépjármű-biztosítási irányelv felülvizsgálatára. A tagállamoknak a módosítások nemzeti jogszabályokban való elfogadásáról főszabály szerint 2023. december 23-ig – egyes rendelkezések tekintetében 2023. június 23-ig – kell gondoskodniuk.

A módosítások által érintett területek

A konszolidált gépjármű-biztosítási irányelv felülvizsgálata során a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás közös szabályozásának négy kritikus területét azonosították. Ez a négy terület pedig az alábbi:

  • a biztosító fizetésképtelensége esetén a balesetek károsultjainak nyújtott kártérítés
  • a biztosítási fedezet kötelező legkisebb összegei
  • a járművek biztosításának tagállamok általi ellenőrzése
  • egységes tartalmú kártörténeti igazolások.

A biztosítók fizetésképtelensége, a károsultak védelme

A négy témakör közül a legnagyobb érdeklődésre talán az első tarthat számot. Az irányelv módosításának célja, hogy a károsultak lakóhelyük szerinti tagállamban igényelhessék az őket ért károk megtérítését akkor, hogyha a károkozó fél más állambeli biztosítója csődeljárás vagy felszámolási eljárás hatálya alatt áll. E körben tehát a tagállamoknak kötelességük létrehozni vagy felhatalmazni egy olyan szervezetet, amelynek feladata lesz a külföldi biztosító elleni csődeljárás vagy felszámolási eljárás esetében kártérítést nyújtani a tagállamban lakóhellyel rendelkező károsultak számára. Ezen szervezet tehát a fent említett eljárásokkal érintett külföldi biztosító helyett nyújtja a kártérítést a belföldi lakóhellyel rendelkező károsult számára. E tekintetben a baleset bekövetkezésének helye irreleváns, a kártérítés igénylésének lehetőségét attól függetlenül kell biztosítani, hogy a baleset a lakóhely szerinti vagy attól eltérő tagállamban történt.

Fontos szabály továbbá, hogy a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az erre a feladatra kijelölt vagy létrehozott szervezetnek a kárigény benyújtásától számított három hónapon belül indokolással ellátott kártérítési ajánlatot vagy indokolással ellátott választ kell adnia a károsultnak. E szabály mindenképpen a károsultak védelmét, a károsultak kártérítési igényének gyorsabb elbírálását hívatott szolgálni.

Bár első ránézésre a fenti szabályok kivételes eseteket szabályzó rendelkezéseknek tűnhetnek, mindazonáltal napjainkban egyáltalán nem tekinthetők ritkának azok a balesetek, amelyek esetén segítséget tud nyújtani az egységes európai szabályozás. Egyáltalán nem életidegen például az az eset, amikor magyar rendszámú gépjárművünkkel egy németországi autópályán balesetet szenvedünk, a károkozó fél pedig egy olyan osztrák biztosítótársasággal áll szerződéses kapcsolatban, amely épen csődeljárás alatt áll. Ilyen esetekben a jövőben a hosszadalmas nemzetközi eljárás helyett közvetlenül Magyarországon, egy jogszabályok által kijelölt magyar szervezettel tudjuk rendezni kártérítési igényünket.

A biztosítási fedezet kötelező legkisebb összegei

Az irányelv módosításának célja továbbá, hogy balesetek sérültjei Európa-szerte méltányos kárkifizetésre váljanak jogosulttá. Éppen ezért a jelenlegi módosítás megemeli a biztosítási fedezet kötelező legkisebb összegeit. A módosítás értelmében a jövőben a biztosítási fedezet minimum összege személyi sérülés esetén 1,30 millió euró károsultanként vagy 6,45 millió euró balesetenként (a károsultak számától függetlenül). Anyagi kár esetén biztosítási fedezet minimum összege 1,30 millió euró balesetenként. Ez azt jelenti tehát, hogy a tagállamoknak olyan szabályokat kell alkotniuk, amelyek biztosítják, hogy a károsultak számára meghatározott maximális kártérítési összegek legalább elérik a fenti 1,30 millió vagy 6,45 millió eurós összeghatárt. Ennek az előírásnak egyébként a hazai szabályozás 2022. augusztusa óta megfelel.

A járművek biztosításának tagállamok általi ellenőrzése

A gépjárművek biztosításának ellenőrzésére vonatkozó szabályok módosításának szükségessége leginkább a technológia fejlődésére vezethető vissza. Főszabály szerint tagállamoknak tartózkodniuk kell az olyan gépjárművek felelősségbiztosításának ellenőrzésétől, amelyek szokásos üzemben tartási helye egy másik tagállamban van vagy, ha az egy harmadik országban van, de a jármű egy másik tagállam területéről lépett be. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a tagállamok egyáltalán nem végezhetnek ilyen ellenőrzéseket. Ennek azonban feltétele, hogy az ellenőrzés mentes legyen a hátrányos megkülönböztetéstől, és az szükséges és az elérendő céllal arányos legyen. A biztosítások megléte tehát egy közúti ellenőrzés keretében szúrópróba-szerűen ellenőrizhető, amennyiben az nem kifejezetten csak a biztosítás meglétére irányul, illetve érvényesül a megkülönböztetésmentesség, a szükségesség és az arányosság elve. A jelenlegi módosítás e gyakorlatot egészíti ki azzal, hogy lehetővé teszi a tagállamok számára a biztosítások új technológiai eszközökkel (pl. automatikus rendszám-felismerés), a gépjárművek megállítása nélküli ellenőrzését.

Az egységes tartalmú kártörténeti igazolás

A kártörténeti igazolás az a dokumentum, amely tartalmazza, hogy a biztosítási szerződéses jogviszony utolsó öt évében milyen, a biztosított gépjárművet érintő, harmadik személyek által támasztott kártérítési igény merült vagy, vagy éppen azt, hogy ilyen kártérítési igény nem merült fel. Az irányelv módosításának célja ezzel kapcsolatosan, hogy a jövőben a kártörténeti igazolások tartalma és formája egységessé váljon, megkönnyítve ezzel azok ellenőrzését és hitelesítését. A biztosítóknak a jövőben pedig a más tagállamban kiállított kártörténeti igazolásokat a belföldi igazolásokkal egyenértékűként kell kezelniük, a biztosítók nem tehetnek különbséget állampolgárság, vagy a biztosított korábbi lakóhelye szerinti tagállam alapján.

Összegzés

A konszolidált gépjármű-biztosítási irányelv módosítását előíró szabályoknak való megfelelés határideje hamarosan lejár, az Európai Unió összes tagállamának feladata nemzeti szabályait azokkal összhangba hozni. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokkal kapcsolatosan pedig különösen fontos, hogy azonos szabályok vonatkozzanak a különböző tagállamban élőkre, hiszen a határok „eltűnésével" igen gyakran előfordulhat az, hogy lakóhelyünktől eltérő államban szenvedünk közlekedési balesetet, vagy kötünk kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást.

dr. Bálint Boglárka

forrás: origo.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Sokat bukhat, aki nem teszi: a szakértő szerint két-három évente át kellene nézni a lakásbiztosításokat is
2023 június 15.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Sokat bukhat, aki nem teszi: a szakértő szerint két-három évente át kellene nézni a lakásbiztosításokat is

„És még közel sem ért véget a csapadékos időjárás” – mondta Németh Péter biztosítás szakértő a Reggeliben. Bár a vízkárok ellen minden biztosított védve van, fontos, hogy az elmúlt években nagyon sokat drágultak az ingatlanok, ez pedig a biztosításokat is érinti – tette hozzá a szakértő. Mivel megdrágultak az ingatlanok és az építési költségek is, a szakértő szerint lehetséges, hogy egy vízkár után nem annyit fizet a biztosító, mint szeretnénk. Fontos ugyanis, a megkötött biztosítások a megkötéskor érvényes négyzetméterárakat fedezik, így egy újjáépítés kifizetése lehet, hogy költségesebb, mint pár éve. A szakértő szerint éppen ezért két-három évente át kellene nézni a lakásbiztosításokat is.

forrás: rtl.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók lakásbiztosítás csomagjait a CLB kalkulátorában és kösse meg a kiválasztottat online, néhány perc alatt:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Kulcs a biztonsághoz
2023 június 15.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Kulcs a biztonsághoz

Kihívásokkal és váratlan eseményekkel számtalanszor találkozhatunk életünk bármely területén. Természetesen mindig próbáljuk a lehető legjobbat kihozni ezekből a helyzetekből, de a legideálisabb, ha előre fel tudunk készülni. Különösen igaz ez értékeink, azon belül is az otthonunk védelme esetén, hiszen életünk egy sarokkövéről van szó, amelyet nem lehet kellőképpen biztonságban tudni.

A legtöbbünk számára az otthon nem csak egy hely, ahol lehajtjuk a fejünket nap, mint nap, hanem egy érzelmi bástya, mentális egészségünk egy fontos színtere, a pihenés, a nyugalom, a boldogság helyszíne. Ebből adódóan kulcsfontosságú, hogy ez a hely védelem alatt álljon, amelyet egy megfelelően, alapos utánajárással kiválasztott otthonbiztosítás jelentősen elősegíthet.

A számunkra leginkább testhezálló biztosítás megtalálása érdekében elengedhetetlen, hogy részletesen tájékozódjunk a piacon elérhető lehetőségekről, hiszen az igényeinkhez mérten megfelelő választás akár több millió forint értékű különbséget is jelenthet egyes káresetekben. A személyre szabott csomagokban az ingatlan és ingóságok védelmére egyaránt lehetőség van, így ezeknek a részleteknek a feltérképezésére is szenteljünk kellő figyelmet.

Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás

A számunkra leginkább megfelelő biztosítás kiválasztása tehát alapos munkát igényel, amelynek megkönnyítése érdekében a Magyar Nemzeti Bank 2019-ben létrehozta a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítást (MFO), amelyet immár több, mint 26 ezer ügyfél vett igénybe.

Az MFO elsődleges célja, hogy az ügyfelek a pénzükért magas színvonalú szolgáltatást kapjanak. Ezt a díj és szolgáltatás egyensúlyával, a biztosítási összeg meghatározása során az értékelvűséggel, a konstrukció érthetőségével (szerződéskötéstől a kárrendezésig), a kárrendezés élethelyzethez igazodó és gyors folyamatával, és a családbarát, zöld és digitális szempontok fókuszba helyezésével biztosítják a termékek.

A jegybank a leginkább testhezálló MFO-csomag kiválasztását egy online elérhető összehasonlító oldallal is támogatja, amely pártatlanul jeleníti meg a programban jelenleg résztvevő 11 biztosítótársaság ajánlatait.

A jegybank az MFO-nál a káresemények pontos meghatározását, a mentesüléseket és kizárásokat illetően is egységes feltételrendszerű, széleskörű biztosítási védelmet határozott meg. Ennek keretében – a piacon megszokotthoz képest – az MFO egy bővített alapcsomagot tartalmaz, amely kiterjed valamennyi, a háztartást egzisztenciálisan fenyegető kockázatra, miközben más piaci termékekhez képest minimális kizárásokat enged.

forrás: origo.hu

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a lakásbiztosítási ajánlatokat, többiek között MFO termékeket is:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Milliárdos károkkal rúgta be az ajtót a viharszezon
2023 június 08.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Milliárdos károkkal rúgta be az ajtót a viharszezon

A biztosítók mintegy egymilliárd forintot fizettek ki vagy tartalékoltak kárkifizetésekre májusban, a hagyományos viharszezon első hónapjában, a társaságokhoz több mint 12 ezer bejelentés érkezett – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-vel.

A szervezet szerint idén viszonylag csendes volt a május, míg tavaly éppen ez a hónap volt erős lakásbiztosítási szempontból, akkor 2,4 milliárd forintnyi kárkifizetés történt, és mintegy 18 ezer kárbejelentés érkezett.

Az idén a májusi esőt kevésbé kísérték a tavalyihoz hasonló erősségű szélviharok, de egy-egy kisebb területen így is súlyos károk keletkeztek. Különösen Budapest, valamint Pest, Békés, Komárom, Heves, Baranya, Veszprém, Somogy és Nógrád vármegye, ezeken belül is Gyula, Kétegyháza, Bogyiszló, Szombathely, Nyíregyháza és Győr szenvedett el károkat az időjárás következtében. Jellemzően beázások és a felhőszakadások egyéb következményei miatt keresték a biztosítókat a károsultak.

Az időjárás egyre szélsőségesebbé válását jelzi, hogy már nem csak a május–augusztusi időszakban lehet pusztító viharokra számítani.

Idén például csak a február 4-i szélvihar miatt több mint 13 ezren fordultak a biztosítókhoz, amelyek 1,8 milliárd forintot fizettek ki vagy tartalékoltak kifizetésekre – hívta fel a figyelmet a Mabisz. Hozzátette, hogy ezekben az adatokban az ipari létesítményekben, illetve közintézményekben, valamint a mezőgazdaságban keletkezett károk nincsenek benne.

A közlemény szerint az összegzésben csak a biztosítók kártalanítási tételei szerepelnek, ugyanakkor a hazai lakóingatlanok több mint egynegyedére, egymilliónál is több lakásra és családi házra nem kötöttek biztosítást.

A biztosítók szövetsége jelezte, hogy tizenhárom Mabisz-tag társaság kínálja több tucat lakástermékét, és a hagyományos piaci termékek mellett már tizenkét társaság jelent meg a piacon a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által jóváhagyott minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítással is.

A Mabisz kiemelte, hogy viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni, így különösen fontos az alulbiztosítottság elkerülése, ezért a szerződéseket érdemes évente legalább egyszer, a szerződéskötési évforduló közeledtével felülvizsgálni.

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás
2023 június 01.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától – közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Az első negyedév végén 50,9 ezer forint volt a személyautók éves átlagos kgfb-állománydíja, ami 7 százalékos növekedés az előző negyedéves értékhez képest. Nyílik az olló a vidéki és a fővárosi autósok között, előbbiek átlagos állománydíja mintegy 46 700 forint, több mint 28 ezer forinttal elmarad a budapesti 74 700 forinttól.

Éves szinten 9 százalékkal emelkedett az országos átlagdíj, ezen belül a fővárosiak esetében 13, a nem budapesti szerződéseknél pedig 8 százalékkal.

Ezt lényegesen meghaladó mértékben, 12 százalékkal emelkedtek a kárráfordítások egy év alatt, amilyen dinamika az utóbbi években nem volt tapasztalható. A jelenség hátterében az infláció és a külföldi alkatrészek beszerzésénél a devizaárfolyam-változás játszhatott szerepet. A növekedés azonban összességében még elmarad az infláció mértékétől, ám annak hatása még jelentkezni fog, így további díjemelkedésekre van kilátás – jelezte közleményében az MNB.

A növekvő díjak és az ennél jóval élénkebb ütemben bővülő kárkifizetések eredményeként az MNB személyautókra számított korrigált kgfb-indexe – amely a biztosítási adóval, illetve a kárkifizetések, tartalékolások hatásával kiigazítva a nettó díjváltozást mutatja be – 127 százalékon állt az első negyedévben. A korrigált index 2021 első negyedévében volt a csúcson, jelenleg a járvány előtti szinten áll. Ez az index szolgál arra, hogy az árváltozások indokoltságát mérje.

Az egyéb járműkategóriák szinte mindegyikénél jelentős mértékben – a flottáknál kétszámjegyű módon – emelkedtek a díjak. Az egyedi szerződéses taxiknál viszont 1 százalékos, míg a flottáknál 17 százalékos csökkenés látható, miközben az ilyen járművek darabszáma nő. A nagyobb buszoknál (42 fő feletti férőhelyes) egyedi (24 százalék) és flottás szinten is (20 százalék) díjemelkedés látható, ami a korábbi stagnálás után még mindig nem jelentős.

A jegybank 2021-től negyedévente teszi közzé a kgfb-díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló központi kgfb tételes adatbázis segítségével.

Az MNB hangsúlyozta: a kgfb-index rendszeres közzététele a fogyasztók és a közvélemény pontos, átlátható tájékoztatását és a verseny élénkülését segíti elő. A közzétett adatok az átlagos változást mutatják, az egyedi kgfb szerződéseknél ezek mértéke eltérő lehet.

CLB TIPP: A CLB kötelező biztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Új veszélyekre figyelmeztet a CLB
2023 május 27.
Kategória:
Utasbiztosítás

Fondorlatos módszerrel fosztják ki az autót bérlő turistákat

villámcsapás

Különösen fondorlatos módon fosztják ki külföldön az autót bérlő turistákat. A CLB biztosítási alkusz azt javasolja, ha a helyszínen nincs lehetőség rendőrségi feljelentést tenni, akkor itthon pótolni kell, a biztosítók ugyanis csak így fizetnek kártérítést.

Különösen ébernek kell lennie annak, aki repülővel utazik egy külföldi országba, ahol az ott tartózkodása idejére gyanútlanul autót bérel. Futótűzként terjed ugyanis egy új bűnözési módszer: kifosztásra szakosodott tolvajok árgus szemekkel figyelik a repülőterek közelében az autókat bérlőket, majdani áldozataikat – figyelmeztet a CLB biztosítási alkuszcég.

Közvetlen veszély azonban még nem is a megérkezéskor fenyegeti a turistákat, hanem az útjuk végén, amikor hazaindulás előtt leadják a bérautót. Ekkor ugyanis a leadási ügyintézés idejére, akár csak néhány percre is sokan őrizetlenül hagyják a járművet úgy, hogy a poggyász még a kocsiban van. Ekkor csapnak le a tolvajok: villámgyorsan feltörik az irodában ügyintéző delikvens kölcsönautóját és viszik az értékeket. Az autót bérlő turisták kifosztására szakosodott bűnözők jól tudják ugyanis, hogy az áldozat repülőgépjárata hamarosan indul – hiszen azért adja le a járművet – és nincs idő rendőrségi bejelentést tenni, vállalni az ezzel járó hosszas huzavonát – ismerteti több, mostanában megtörtént eset részleteit és tanulságát Németh Péter.

A cég értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint a szerencsétlenül járt turisták szorult helyzetbe kerülnek: el kell dönteniük, hogy a járatukat vagy a rendőrségi feljelentést engedik el. Tapasztalatok szerint legtöbben inkább hazajönnek és első útjuk a biztosítójukhoz vezet, hogy megtudják, ilyen esetre is érvényes-e az utasbiztosításuk, kaphatnak-e kártérítést. Rendőrségi jegyzőkönyv nélkül, mindössze „bemondásra” azonban nincs kártérítés – szögezi le Németh.

Felhívja azonban a figyelmet, hogy a hatósági eljárást itthon, a magyar rendőrségnél is lehet kezdeményezni. Ezt sokan nem tudják. Mint ahogy azt sem, hogy az eljáráshoz feltétlenül tudni kell az autókölcsönző elérhetőségét, be kell mutatni a feltörésről készült helyszíni, céges feljegyzést is, s a károsultnak már onnan a helyszínről, a lehető legrövidebb időn belül fel kell hívnia a biztosítóját, hogy jelezze a problémát, s nem árt a feltörés látható jeleit lefotózni. A kártérítéshez mindezek mellett természetesen utasbiztosítás is kell – jegyzi meg Németh.

CLB TIPP: A CLB utasbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja az utasbiztosítási ajánlatokat:
Utasbiztosítás kalkulátor >>

Fa dőlt a kocsira? Biztos, hogy fizetni fog a biztosítója?
2023 május 25.
Kategória:
Casco biztosítás

Fa dőlt a kocsira? Biztos, hogy fizetni fog a biztosítója?

Az gépjármű biztosítások általában többféle káreseményt fedeznek, de a körülményeket is vizsgálni szokták, ha történik valami.

Nem minden esetben fizet a biztosító, ha faág, vagy fa dől a parkoló gépjárműre. A cikkünk apropója az, hogy múlt héten Miskolcon, a Király utcában egy közterületen álló fa dőlt egy parkoló autóra, amelyben jelentős károk keletkeztek. A látszólag egészséges fa tőből kicsavarodva zuhant az alatta parkoló autóra, minden előzmény nélkül. Az autóbiztosítások általában fedeznek olyan károkat, amelyeket a járműre eső tárgyak okoznak, beleértve a fa által okozott károkat is. Azonban ahhoz, hogy megállapítsuk, hogy egy bizonyos esetben milyen fedezetet nyújt a biztosítás, fontos figyelembe venni a konkrét biztosítási szerződést, a biztosítási feltételeket, valamint az esemény körülményeit.

Ellenőrizzük, hogy milyen a biztosításunk

A legtöbb autóbiztosítás tartalmazza a káreseményekre vonatkozó vagy teljes körű fedezetet, amely az autóra hulló tárgyak okozta károkat is magában foglalja. Ha például egy fa dől az autóra – ahogy az Miskolc belvárosában történt – és kárt okoz, akkor általában a biztosító fizet a kár megtérítésére. Fontos tudni azonban, hogy a biztosítók vizsgálják az esetet, és meghatározzák, hogy a fa dőlése elkerülhető vagy elkerülhetetlen volt-e.

Fontos, hogy bizonyítani tudjuk

Talán már senkinek sem jelent kihívást egy ilyen eset dokumentálása, hiszen mindenki rendelkezik okostelefonnal. Portálunk megkérdezett egy ügyvédet azzal kapcsolatban, hogy a kárigény jogossága mennyire egyértelmű akkor, ha az adott káresemény közterületen történik. Ilyen esetekben két tényezőt vizsgálnak: egyrészt azt, hogy a fa kezeléséért felelős személy vagy szervezet (közterület esetében legtöbbször az önkormányzat) a fát illetően a megfelelő és szükséges gondossággal járt-e el. Másrészt pedig vizsgálják a fakidőlést vagy ágtörést okozó vihar során fellépő szél erősségének a mértékét.

„Gyakran találkozom olyan esetekkel, amikor a károsult nem tudja biztosan, hogy az adott fa kihez tartozik, hiszen gyakran fordul elő olyan eset, hogy egy közterületnek látszó helyszín magántulajdonban van” – részletezte a boon.hu-nak egy polgári perekre szakosodott ügyvéd. Arra is rámutatott: minden esetben célszerű rendőrségi helyszínelést kérni egy későbbi bizonyítási eljárás miatt, hiszen azokkal a dokumentumokkal tudja az autótulajdonos a kárigényét érvényesíteni, ha a felelősség megállapítása miatt polgári perre kerül a sor.

Ha a kidőlt fa bizonyíthatóan beteg, korhadt volt, és a tulajdonosa nem ápolta megfelelően, akkor fennáll a kártérítési kötelezettség – hangsúlyozta.

A kötelező biztosítás nem fedezi

Sokan vannak abban a tévhitben, hogy a kötelező biztosítás elegendő lehet egy ilyen kárigény esetében. Fontos leszögezni, hogy a kötelező biztosítás a gépjármű szabályszerű üzemeltetése során másoknak okozott károkat téríti. Hogy pontosan mik ezek a károk, azok a törvényben nincsenek külön-külön megnevezve, de ezek a kárfajták mégis külön válaszhatóak dologi károkra, és személyi sérüléses káreseményekre. Ez az elválasztás azért fontos, mert biztosítási eseményenként pusztán dologi károk esetén is más és más összeghatárig számíthat a károkozó a biztosító jótállására, amennyiben a kárigény megalapozott.

A szakértők ezért azt javasolják, hogy érdemes olyan biztosítást kötni, amely a fakidőlések okozta károkat is fedezi.

forrás: boon.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók kötelező és casco biztosítás ajánlatait:
Gépjármű biztosítás kalkulátor >>

Vezérigazgatót vált az Uniqa Biztosító
2023 május 25.
Kategória:
Általános

Vezérigazgatót vált az Uniqa Biztosító

Családi okokból Kanadába költözik Dinsdale Julianna, aki két és fél éven át töltötte be az Uniqa Biztosító vezérigazgatói pozícióját. Július 1-től átmenetileg Kurtisz Krisztián, a biztosító korábbi vezérigazgatója, a felügyelőbizottság jelenlegi elnöke veszi át a vállalat vezetését.

A társaság közleménye szerint az Uniqa Biztosító Zrt. felügyelőbizottsága jelenleg is keresi a vezérigazgató utódját. Az átmeneti időszakban, az MNB engedélyek megszerzését követően a vállalat irányítását Kurtisz Krisztián veszi át, aki a társaság korábbi vezérigazgatója, az Uniqa nemzetközi vezetőtestületének tagja, és a Cherrisk ügyvezető igazgatója.

A következő hónapok egyik kiemelt stratégiai feladata – a sikeres nem-életbiztosítási stratégia megtartása mellett – az életbiztosítási termékeink továbbfejlesztése a megváltozott ügyféligényekkel, illetve az EIOPA és a Magyar Nemzeti Bank iránymutatásaival összhangban – közölte Kurtisz Krisztián, megköszönve Dinsdale Juliannának nemcsak a biztosítónál elvégzett munkáját, hanem a MABISZ-ban betöltött pozícióján keresztül elért eredményeit is.

forrás: portfolio.hu

Havas Gábor váltja Almássy Gabriellát az UNION Biztosító élén
2023 május 25.
Kategória:
Általános

Havas Gábor váltja Almássy Gabriellát az UNION Biztosító élén

Az UNION Biztosító felügyelő bizottsága mai döntése értelmében Havas Gábor (43) váltja Almássy Gabriellát az UNION élén. A pozícióhoz szükséges hatósági engedélyezés folyamatban van.

Havas Gábor tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen és a Wirtschaftsuniversität Wien-en folytatta, aktuárius szakirányon diplomázott. Szakmai pályafutását az ING-nél és a Signal Biztosítónál kezdte, 2007-ben váltott az Aegon közép-kelet-európai szervezetébe, ahol akvizíciós és zöldmezős projektekért volt felelős, régiós stratégiai értékesítési kezdeményezéseket felügyelt. Nevéhez fűződik továbbá az Aegon Magyarország Prémium üzletágának felépítése.

A menedzser jelenleg az AEGON Magyarország pénzügyi vezérigazgató-helyettese, ill. ezzel párhuzamosan 2023. januárjától az UNION pénzügyekért felelős igazgatósági tagja. Elnök-vezérigazgatói kinevezésével Havas Gábor az AEGON Magyarországnál betöltött igazgatósági tagságáról lemond, az AEGON új CFO-jának keresése folyamatban van.

Az UNION Felügyelő Bizottsága gratulál Havas Gábornak. Biztosak vagyunk benne, hogy kiterjedt piacismerete, átfogó szaktudása és lendülete hozzájárul ahhoz, hogy az UNION továbbra is erős, meghatározó szereplője legyen a magyar biztosítási piacnak. - – mondta Lehel Gábor, a Vienna Insurance Group igazgatóságának tagja, az UNION Felügyelő bizottságának elnök-helyettese.

forrás: biztositomagazin.hu

Oldalak