Megugrottak idén a kárkifizetések

Az életágat a nyugdíjbiztosítások húzzák idén is, a vagyonbiztosításokon belül pedig a kötelező díjbevétel nőtt nagymértékben. A kárkifizetések a nemélet-ágon 20 százalékkal emelkedtek.

Hiába nőttek a díjbevételek, a kárkifizetések is megugrottak, így csak minimális mértékben nőtt a biztosítók profitja az első fél évben. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a szektor 32,1 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el, ez még egy százalékkal sem haladja meg a tavalyit. Az életágon a biztosítástechnikai eredmény 13,5 százalékkal emelkedett, a nemélet-ágon viszont több mint 30 százalékkal csökkent (nagyrészt a növekvő kárkifizetések miatt).

Az életbiztosítási ágon a díjbevétel 3,2 százalékkal emelkedett 2016-hoz képest, az első hat hónapban 228 milliárd forint lett.

A vegyes életbiztosítások jól mentek, ezek díjbevétele több mint 14 százalékkal 48,5 milliárd forintra emelkedett. A húzótermék persze az idén is a nyugdíjbiztosítás volt, ami 42 százalékkal több – 27 milliárd forint – díjbevételt hozott, mint tavaly egyetlen fél év alatt. A fél év végén már csaknem 218 ezer embernek volt nyugdíjbiztosítása Magyarországon, közülük több mint 150 ezer valamely befektetési egységhez kötött konstrukcióban előtakarékoskodott. Az indexhez vagy befektetési egységhez kötött normál életbiztosításokból viszont ezúttal valamivel kevesebb – 10,6 milliárd forint – díjbevétel jött be, mint tavaly, főleg az egyszeri díjak visszaesése miatt.

A nemélet-ágon a díjbevételek 8,9 százalékkal nőttek 257,7 milliárd forintra. Kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra (kgfb) 82,6 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek, 15 százalékkal többet, mint tavaly. Az árak emelkedése tehát a tavalyihoz képest mérséklődött, de az idén így is valószínűleg csúcsot dönt a szektor kgfb-díj-bevétele. Az újautó-eladások emelkednek, és ez a cascós szerződések mennyiségén is látszik, számuk tavaly június óta több mint 33 ezerrel 853 ezerre nőtt.

A casco díjbevétele ennek ellenére viszonylag lassan nő, idén az első fél évben 6,3 százalékkal emelkedett 38,9 milliárd forintra. Ebben az autóbiztosítás-típusban a jelek szerint nem tudják még érvényesíteni a biztosítók a növekvő kárráfordításokat. A kötelezős és a cascós károk volumene is megugrott ugyanis a tavalyihoz képest. Kgfb-re az első hat hónapban csaknem 45 milliárd forintnyi kártérítést fizettek ki a biztosítók, 36 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, a cascós kárkifizetések 17 százalékkal 22,3 milliárd forintra emelkedtek.

Kismértékben nőtt a lakossági vagyonbiztosítások száma, a fél év végén 3,127 millió lakásnak volt biztosítása. A díjakat az árverseny miatt csak lassan tudják emelni a cégek, ezért az első fél évben az ebből származó díjbevétel csak 58,6 milliárd forint lett, 3,6 százalékkal több, mint tavaly. Pedig a károk e szegmensben is megszaporodtak, a kifizetések tavalyhoz képest 26 százalékkal nőttek, és megközelítették a 20 milliárd forintot, amiben szerepet játszhattak a tavaszi-nyári viharok is.

A biztosítók nemélet-ágon keletkezett összes kárráfordítása a múlt évihez képest 20 százalékkal emelkedett az első fél évben, 111,4 milliárd forintra. Ennek ellenére a cégek tőkehelyzete ágazati szinten stabil, a szektor összes alapvető szavatolótőkéje a levonások után 517,6 milliárd forint volt, ami bőven több, mint a duplája az úgynevezett szavatolótőke-szükségletnek, és csaknem hatszorosa a minimális tőkeszükségletnek.

Forrás: www.vg.hu

Biztosítás fajta: 

  • Gépjármű biztosítás
  • Kötelező biztosítás
  • Casco biztosítás
  • Lakásbiztosítás
  • Életbiztosítás
  • Flotta biztosítás
  • Általános
Menő az online köthető munkanélküli biztosítás
2010 szeptember 01.
Kategória:
Munkanélküliség biztosítás

Menő az online köthető munkanélküli biztosítás

Az online biztosításközvetítő cégek manapság a máshol "uborkaszezonnak" számító nyári hónapokban is jelentős forgalmazással bírnak, ellentétben az öt évvel ezelőtti időszakhoz képest, amikor bevételük nagyobb részét kizárólag a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány idején könyvelhették el.

Bár a legtöbb biztosító rendelkezik webes felülettel, mégis az alkuszcégek birtokolják az online biztosítási piac nagyobb részét, vagyis - bármilyen meglepő - az internetes kötésben a direkt biztosítók szerepe minimális. Az egyik legismertebb online kötésre szakosodott biztosító a Genertel, az alkuszcégek közül pedig a Netrisk, a Biztosítás.hu és a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft.

Kis Ervin Egon, e-commerce tanácsadó szerint az internetes biztosításkötésnek egyértelműen a "nagy kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási verseny" adta meg a lendületet az elmúlt öt évben. "Ennek köszönhető a Netrisk nagy sikere, mivel elsőként állt rá erre az területre. Ha már kifejlesztették az online üzletágat, ésszerű volt, hogy ne csak az év kis részét kitevő kgfb-váltásra kínáljanak termékeket, hanem próbáljanak meg egész évben biztosításokat értékesíteni. Így jött a casco, az utazási és a lakásbiztosítás." - mondja a szakértő.

Nemcsak novemberben számolnak bevétellel

Egyre inkább jellemző az ügyfelekre, hogy online kötnek biztosítást és nem csak gépjárműre szerződnek. Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési igazgatója szerint az internetes penetráció már ötven százalék feletti, és ezzel arányosan növekszik a webes vásárlások és az online biztosításkötések száma is. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tavasszal készült felmérése alapján az elmúlt kampányidőszakban több mint másfélmillió járműre kötöttek új felelősségbiztosítási szerződést, és az esetek közel 60 százalékában internetes - jellemzően alkuszi - csatornán történt a biztosítóváltás.

Németh Péter elmondta, az online alkuszoknál a nyári időszakban sem csökken a látogatottság, csupán az érdeklődési kör változik. Sokkal többen érkeznek utasbiztosítás kötési szándékkal, illetve a viharos időszakokban, kiemelkedően sokan néznek új lakásbiztosítás után. Természetesen az alkuszok is tesznek róla, hogy a látogatottság év közben is megmaradjon, e-mail felhívásokkal és hírlevelekkel értesítik ügyfeleiket az éppen aktuális biztosítási termékekről és lehetőségekről, ennek hatására egyre többen szerződnek interneten casco és lakásbiztosításra, de a CLB-nél elégedettek a kockázati életbiztosítások weben kötött mennyiségével is, sőt a gazdasági környezet még az online köthető munkanélküliség- és keresőképtelenség biztosítások iránti keresletet is élénkítette.

Rácz István, a Biztosítás.hu ügyvezető igazgatója szerint akárcsak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás esetében, az utasbiztosítási piacot is átrendezi, hogy a vásárlók az interneten hasonlíthatják össze és választják ki az utasbiztosítási terméket. Az alkuszcég adatai szerint azok a biztosítótársaságok tudták növelni az elmúlt időszakban a bevételeiket, akik a termékeiket az utazók igényeihez igazították és megfeleltek a termék összehasonlítás támasztotta új versenyhelyzetnek. Mivel nem minden biztosító korszerűsítette a termékeit, így előfordul, hogy az egyes utasbiztosítások között tíz-, vagy akár hússzoros szolgáltatásbeli különbségeket is találunk, érdemes tehát körülnézni. Szerencsére az online felületeken pár perc alatt megismerhetők a díjak és a szolgáltatások, és néhány kattintással megrendelhető a számunkra leginkább megfelelő biztosítás.

Próbálják kiismerni az ügyfeleket

Németh Péter szerint az online megoldás másik előnye, hogy meggyorsítja az adminisztrációt, hiszen a szerződéskötés után a kommunikáció e-mailben történik az ügyféllel, így kapja meg a kötvényt, az igazolásokat és az értesítéseket, nem is beszélve arról, hogy a szerződő online igényelhet dokumentumokat és az esetleges kárbejelentéseket akár weben is megteheti.

Ezen előnyöket egyre többen ki is használják az utazók közül. A Biztositas.hu legfrissebb felmérése szerint - a gazdasági válság és az általában csökkenő utazási kedv ellenére - az interneten megkötött utasbiztosítások száma 2010. eddig eltelt időszakában mintegy 64 százalékkal emelkedett az előző év hasonló időszakához képest, ami azt mutatja, hogy egyre jobban megnézzük, mit mennyiért veszünk.

Az internetes szerződéskötések térhódításával ugyanakkor egyre inkább csökken az utazási irodák utasbiztosítási forgalma, ahol általában csak egy-két biztosító ajánlatával találkozhatunk, ami ma már kevésnek számít.

Különösen igaz ez a rövidesen aktuálissá váló síszezonban, ahol az egyszerűen és gyorsan beszerezhető utasbiztosításra még nagyobb az igény, hiszen a hóhelyzethez igazodva sokszor csak a hét utolsó napjaiban hozzuk meg a hétvégi kiruccanásról szóló döntésünket. Érdekesség, hogy az interneten sí-biztosításokat kötő ügyfelek közel 70 százaléka Budapestről és Pest megyéből került ki.

A Biztosítás.hu szerint ennek hátterében az állhat, hogy amíg a fővárosiak inkább az egyéni sí utakat választják (saját autójukkal megközelítve a legközelebbi terepeket), addig vidéki társaik a szervezett (buszos) utakat részesítik előnyben, melynek árában már sokszor benne van valamiféle utasbiztosítás. A Biztosítás.hu a téli szezonra a nyárihoz hasonló emelkedést prognosztizál az internetes utasbiztosítási piacon, és mintegy 300 ezer utasbiztosítás értékesítésére számít idén a világhálón.

A CLB értékesíti igazgatója szerint a jövőben az ügyfelek és az alkuszok között még intenzívebb kommunikációra lehet számítani. Bővülhet az online szolgáltatások köre, várhatóan a fiatalabb generációknak új termékek jelennek meg az online piacon, valamint az ügyfelek szokásainak alaposabb megismerésével a biztosításközvetítők egyre inkább élnek majd a keresztértékesítés lehetőségével. A biztosítási szektort érintő állami elvonások pedig felgyorsíthatják a költséghatékony adminisztráció elterjedését, amire az internet a legjobb eszköz.

Az online cégeket máshogy értékelik...

Kis Ervin Egon egyik korábbi cikkünkben úgy nyilatkozott, hogy az online biztosítási piacban még most is hatalmas a potenciál. "Az online cégek vagyonának értékelése különbözik a hagyományos cégekétől, mivel itt jellemzően nincsenek épületek, azaz nincs ingatlanvagyon, nincsenek olyan látható eszközök, amelyek termelik a jövedelmet. Vannak viszont olyan virtuális online eszközök, amelyek a könyvelésben nem számszerűsíthetők, a piac viszont értékeli őket. Az online cégek értékét emiatt nem csak az eredmény határozza meg, hanem az árbevétel, annak növelése, valamint a felhasználószám és annak bővülése."

A Netrisk hatékonyságát jól mutatja, hogy a cég árbevétel arányos nyeresége 2008-ban 44 százalékos, 2009-ben 50 százalékos volt, vagyonarányos jövedelmezősége pedig a 2008-as 1348 százalékról 2009-re 2047 százalékra ugrott. A cég a tavalyi évet közel 1,4 milliárdos nettó árbevétellel és közel 600 millió forintos adózott eredménnyel zárta - az összeget osztalék formájában teljes egészében ki is fizették a tulajdonosoknak. A cég a 2008-as évben is kiemelkedő eredményt produkált; akkor 977 milliós nettó árbevétellel és 361 milliós adózott eredménnyel zártak, amit ugyancsak teljes egészben osztalék-kifizetésre fordítottak.

 

Továbbra is érkeznek a kárbejelentések a biztosítókhoz
2010 augusztus 05.
Kategória:
Általános

Továbbra is érkeznek a kárbejelentések a biztosítókhoz

Felsőzsolca - Csaknem 30 milliárd forint kár keletkezett az Aegon Magyarország biztosító adatai szerint az országban a májusi-júniusi viharokat és árvizet követően.

Úgy számolják, minden tizedik ember érintett. A biztosító másfél millió forint támogatást nyújt a felsőzsolcai óvoda helyreállítására. A Generali május 5-e és július 31-e között csaknem 70 ezer bejelentést regisztrált, a becsült kárösszeg 10 milliárd forint nagyságrendű.

Vereczki András, az Aegon Magyarország vezérigazgató-helyettese a Független Hírügynökségnek elmondta: kedden a felsőzsolcai óvodának átadta azt a támogatást, amelynek felét a cég alkalmazottai gyűjtötték össze, másik felét a biztosító ajánlotta fel. Ezen kívül egyéves biztosítást kap az óvoda.

A vezérigazgató közölte: a biztosítónál összesítették a május-júniusi árvízkárokat. Hozzájuk 65 ezer kárbejelentés érkezett, 250 ezer lakóháznál csaknem 30 milliárd forint kárt számoltak.
Számításaink szerint minden tizedik ember érintett ebben a katasztrófában - mondta el a vezérigazgató-helyettes. Hozzátette: csak Borsodban az árvízkárokra 1,6 milliárd forintot fizettek ki az ügyfeleknek.

A legnagyobb pusztítás az árvíz miatt Felsőzsolcán volt, ott több mint kétszáz ház dőlt össze, vagy vált lakhatatlanná. A hétfői határidőig 171 háztulajdonos jelezte, igénybe szeretné venni az állami támogatást - mondta a Független Hírügynökségnek Fehér Attila polgármester.

Arról jövő hét elejéig döntenek, ki mennyit kap. Mindez attól is függ, hogy a biztosítással rendelkezőknek mennyit fizetnek a biztosítók. Az ügyintézés azonban sok biztosítónál lassú - mondta a polgármester. Az önkormányzat megpróbált segíteni, felvették a kapcsolatot a biztosítókkal, és folyamatosan szerveznek kihelyezett ügyfélfogadásokat, amelyekkel gyorsítják az ügyintézést, de több problémás esetet még nem sikerült megoldani.

A május elején kezdődő viharok és esőzések miatt továbbra is folyamatosan érkeznek a kárbejelentések a Generali biztosítóhoz is - közölte a Független Hírügynökséggel Olt Boglárka szóvivő. A társaság május 5-e és július 31-e között csaknem 70 ezer bejelentést regisztrált, a becsült kárösszeg 10 milliárd forint nagyságrendű. A kárbejelentések több mint 80 százalékát a Generali már lezárta.

A szóvivő hozzátette: a jelenlegi adatok alapján a leggyakoribb kártípus egyértelműen a vihar, a bejelentett viharkárok száma meghaladta a 38 ezret. Több mint 17 ezer bejelentéssel komoly arányt képviselnek a felhőszakadás okozta károk is.

Olt Boglárka kiemelte: a biztosító szakemberei folyamatosan mérik fel a károkat. Arra kérik az ügyfeleket, hogy a vihar következményei, a közvetlen élet- és balesetveszély mielőbbi elhárítása, valamint a kárenyhítés és a további károk megelőzése érdekében ne várják meg feltétlenül a kárszakértő jelentkezését, kezdjék meg a helyreállítást. Ha tehetik, a kár helyszínét fotózzák le, és a sérült, cserélt épületszerkezeteket őrizzék meg a biztosító jelentkezéséig.

A Generali a kárbejelentés megkönnyítése érdekében a 48 órás kárbejelentési kötelezettséget 2 hétre növelte. A cascóval rendelkező autótulajdonosok is számíthatnak segítségre.

Forrás: Független Hírügynökség

Minden eddiginél szigorúbb szabályozás az autókereskedőknél
2010 augusztus 03.
Kategória:
Általános

Minden eddiginél szigorúbb szabályozás az autókereskedőknél

Minden eddiginél szigorúbb törvény szabályozza októbertől az autókereskedések működését - az érintettek szerint vállalhatatlan az új kihívás.
 
Minden eddiginél szigorúbb törvény szabályozza októbertől az autókereskedések működését: egyszerre több hitelkonstrukciót csak felsőfokú szakirányú, vagy a törvényben előírt végzettséggel rendelkező kereskedő ajánlhat ügyfeleinek, s ezt is csak akkor, ha maga és cége is megfelel a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) előírásainak, illetve megfizeti annak díjait. Az új anyagi és szellemi kihívást, a mintegy kétezer nehéz helyzetben lévő kereskedés vállalhatatlannak tartja - olvasható a CLB- Hitelinfo Kft. közleményében.

Egységbe tömörítette a riválisokat és piaci ellenfeleket az autókereskedések működésére vonatkozó új, az eddiginél jóval szigorúbb törvény, amely októberben lép életbe. A téma megvitatására összehívott konferencián szokatlanul sok, mintegy 150 márka- és használtautó-kereskedés képviselője vett részt – mondta Mészáros György, a szervező cég, a CLB-Hitelinfo Kft. ügyvezetője, a Lízingszövetség korábbi elnöke.

szervezők jól gondolták, hogy megrázza az autókereskedőket az új szabályozás, amely szerint szeptember 30-a után csak olyan autókereskedő ajánlhat több finanszírozási konstrukciót, aki Független Többes Ügynöknek regisztráltatja magát – cégét – a PSZÁF rendszerében. Ez a komoly anyagi, rendszerhasználati, adattárolási és adatszolgáltatási, illetve felelősségvállalási kötelezettség a ma működő autókereskedők számára új kihívás, aminek nem egyszerű megfelelni.

A CLB-Hitelinfo Kft. ügyvezetője szerint az autókereskedőkre kirótt új kötelezettségek és elvárások nem teljesíthetetlenek, de kellemetlen változtatásokkal és persze anyagi ráfordítással járnak. Az amúgy is nehéz helyzetben lévő kereskedők nehezen, vagy egyáltalán nem tudnák az új feltételeket teljesíteni. Azonban ebben az esetben csak függő ügynökei lehetnek valamelyik pénzintézetnek, ami ugyan nem jár a fenti kötelezettségekkel, de kizárólag egyetlen bank ajánlatát értékesíthetik termékeik mellé. Ez a függőség egyben kiszolgáltatottságot is jelent a mind a kereskedő, mind az ügyfél számára.

Szerző: CLB- Hitelinfo Kft.
Nagy-Britanniában biztosítás nélkül maradhatnak házak az áradások miatt
2010 július 30.
Kategória:
Általános

Nagy-Britanniában biztosítás nélkül maradhatnak házak az áradások miatt

A biztosítási díjak drámai növekedéséhez, és egyes területek biztosíthatatlanná válásához vezethet Nagy-Britanniában az áradások éghajlatváltozás miatt növekvő száma.

A brit biztosítókat tömörítő szövetség (ABI) szerint az árvizek veszélye jelenti a legnagyobb katasztrófakockázatot, az éghajlatváltozás fokozott veszélyeket rejt magában az áradások miatt. Nagy-Britanniában 2007-ben jelentettek súlyos, a biztosítóknak 3 milliárd fontjába kerülő áradásokat, tavaly Anglia észak-nyugati részét, Cumbriát sújtotta árvíz.

Nick Starling, az ABI általános- és egészségügyi biztosításokért felelős igazgatója elmondta: a szövetség tagjai attól tartanak, a megnövekedett kockázatok miatt egyes területek biztosítása lehetetlenné válik. A biztosítócégek már figyelmeztettek: előfordulhat, hogy nem kötnek szerződést az árvizek által fenyegetett területeken épült olyan új ingatlanokra, amelyek terveit a környezetvédelmi ügynökség véleménye ellenére hagyták jóvá. Az ügynökség becslései szerint Angliában és Walesben minden hatodik ház veszélyeztetett árvíz idején.

Az éghajlatváltozást felmérő legújabb adatok szerint a kockázat a tengerszint emelkedése és a mind gyakoribbá váló heves viharok miatt a jövőben tovább nő. Az ABI előrejelzése azt mutatja, ha a hőmérséklet 2 Celsius-fokkal emelkedik, a károk éves átlagban 47 millió fonttal növekednének. A váratlan és nagy horderejű katasztrófák kockázata miatt a biztosítási díjak 16 százalékkal emelkednének. Komolyabb, 4 Celsius-fokos hőmérsékletemelkedés esetén a veszteségek 80 millió fonttal, a díjak 27 százalékkal emelkednének.

Hat fokos növekedésnél a veszteségek 138 millió fonttal nőnének, az árak 47 százalékkal szöknének magasabbra. Starling figyelmeztetett: a kiadások lefaragása helytelen politika lenne az árvízvédekezés terén. Az iskolákban, kórházakban és üzletekben, illetve a lakóházakban keletkezett károk rendezése milliárdokat emészthet fel. Számítások szerint a települések árvízvédelmére fordított minden 1 font 8-at spórol a gazdaságnak. (MTI)

Biztosítás totálkár ellen
2010 július 28.
Kategória:
Vételár biztosítás

Biztosítás totálkár ellen

Sokan a már nem létező autóért kénytelenek fizetni

Évente több tízezer hitelből vásárolt autót törnek totálkárossá vagy lopnak el. A járművek gyors értékvesztése és a gyenge forint miatt megugrott tartozás következtében sokan olyan autóért kénytelenek ilyenkor fizetni, amely már meg sincs.

A casco fontosságára legutóbb a májusi–júniusi viharok és árvizek hívták fel a figyelmet. Ugyan darabszám alapján a károk döntő többsége az otthonokban keletkezett, az egy eseményre jutó kárérték azonban a járművek esetében volt a legmagasabb. Míg a lakásokban átlagosan százezer forint kár keletkezett, a cascóval biztosított autóknál meghaladta a 400 ezer forintot. Egy jégeső okozta felületi és üvegkárok javítása a tapasztalatok szerint rendre meghaladja a félmillió forintot, de akár egy háztetőről lecsúszó cserép is komoly sérüléseket okozhat a járművekben.

Az említett esetekben a javítások költségét a biztosítók fizetik, az ügyfeleknek csak az önrészt kell állniuk, ám ha egy fa dől az autóra, vagy egy közúti baleset következtében válik totálkárossá, esetleg ellopják, akkor előfordulhat, hogy a casco önmagában már nem nyújt elegendő fedezetet. A biztosítók mind a casco, mind a felelősségbiztosítások esetében csak az autó káridőpont szerinti értékét térítik meg.

Egy hitelből vásárolt jármű esetén pedig ilyenkor a fennálló tartozás sokszor meghaladja a kártérítés mértékét, hiszen egy új autó értéke az első három évben akár 40-50 százalékkal is csökkenhet, miközben a gyengébb forintárfolyam miatt nőttek a jellemzően devizaalapú hitelben felvett kölcsönök. Az Union becslése szerint az elmúlt másfél évben mintegy 60-70 ezer finanszírozott autó válhatott totálkárossá, s jelentős részük után a tulajdonosok továbbra is törlesztik a tőke- és kamattartozás fennmaradó részét – mondja Zsoldos Miklós, a biztosító elnök-vezérigazgatója.

Az ilyen esetekre nyújt megoldást a gépjármű-vételárbiztosítás (GAP). A GAP egy másodlagos biztosítás, amelylyel a károsult a saját casco, illetve a vétkes fél kötelező vagy más típusú felelősségbiztosítása terhére rendezett kárkifizetést követően szerezhet érvényt követelésének. Például ha valaki három éve vett egy alsó középkategóriás autót négymillió forintért úgy, hogy ehhez hárommillió forint svájcifrankalapú hitelt vett fel, akkor az árfolyammozgás miatt a tartozása – folyamatos törlesztés mellett – 3,5 millió forint. A jármű piaci értéke azonban már csak 2,5 millió, ezért ha egy harmadik személy az autót totálkárosra töri, akkor az okozó felelősségbiztosítása csak ennyit térít.

A kettő különbözetét, vagyis egymillió forintot tehát az ügyfélnek saját zsebből kell állnia. Ha azonban a károsult kötött GAP-ot, akkor biztosítója megtéríti a jelenlegi 2,5 milliós érték és az eredeti négymilliós vételár közötti különbséget. Így a károsultnak nem kell olyan autót törlesztenie, melyet már nem is tud használni, illetve marad még félmillió forintja – érzékelteti egy példával a biztosítás lényegét Papp Lászlóné, az Aegon gépjármű-biztosítási üzletágának igazgatója.

Magyarországon a GAP még viszonylag új szolgáltatásnak számít: a 830 ezer cascóval szemben eddig alig négyezer ilyen biztosítást kötöttek eddig. Nyugat-Európában azonban már jó ideje sikeresen alkalmazzák, több országban is eléri a 40 százalékot a finanszírozott autókra kötött vételárbiztosítások aránya. Az Unionnál azonban arra számítanak, hogy az elmúlt időszak negatív tapasztalatai miatt a GAP-ban még komoly fejlődési lehetőség van.

Forrás:Nol.hu

Rogán: a biztosítók nem mentesülnek a bankadó alól
2010 július 27.
Kategória:
Általános

Rogán: a biztosítók nem mentesülnek a bankadó alól

Két terület lesz mentes csupán a bankadó megfizetése alól: a takarékszövetkezetek és a - postát is beleértve - a pénzügyi szolgáltatók; a három évnél nem régebben alakult biztosítók végül nem kapják meg ezt a lehetőséget - mondta Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke, azt követően, hogy a nap folyamán két ellentétes hír is megjelent arról, fennmarad-e a lex Járai néven ismertté vált, a egyes biztosítók bankadó alóli mentességét szolgáló javaslatról.

Csütörtökön reggel Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az MTI-nek azt mondta: a kormány nem lép vissza a "lex Járaitól", azzal együtt szavazza meg délután az Országgyűlés a gazdasági és pénzügyi tárgyú törvénycsomagot. Kiemelte: a kormány továbbra is támogatja, hogy fennmaradjon azon kivételek köre a banki adó fizetési kötelezettsége alól, amelyeket már megszavaztak, hogy mindenki, így a kistelepüléseken élők számára is könnyen elérhetők legyenek a pénzügyi szolgáltatások, illetve hogy a piacra új szereplőként belépők ne lehetetlenedjenek el. Csütörtökön délután azonban felkerült az Országgyűlés honlapjára a nemzetgazdasági miniszter által beterjesztett, zárószavazás előtti módosítócsomag, amely szerint a tevékenységi engedélyüket első alkalommal 2007. június 1-jét követően megszerző biztosítóknak is meg kell fizetniük a különadót, vagyis nem lesz lex Járai. Ezt a módosító javaslat azzal indokolja, hogy a törvényjavaslat fizetési kötelezettséget írna elő normatív jelleggel, így indokolatlan a kivétel alkalmazása; és az eredeti jogszabálytervezethez képest a biztosítók adókulcsa 5,8-ról 6,2 százalékra nő. Eltörli a takarékszövetkezetekre vonatkozó kedvezményt is a javaslat, kedvezményezésüket úgy éri el, hogy a hitelintézetek esetében a korábbi általános 0,45 százalék helyett az adóalap 50 milliárd forintot meg nem haladó része után 0,15 százalék, az e feletti összegre 0,5 százalék az adó. A módosító javaslat kiveszi az adófizetési kötelezettség alól a pénzügyi közvetítőket, amit azzal indokol, hogy a nettó árbevétel alapján történő adófizetés többségüknél jelentős veszteségeket okozna, a közvetítők egy részét ellehetetlenítené. A pénzügyi közvetítők csoportja nem egységes, hitelközvetítőkből és biztosításközvetítőkből áll, az egységes adóalap alkalmazása ezért ebben az esetben nem megfelelő - áll az indoklásban. A pénzügyi vállalkozások adókulcsa 6 százalékról 6,5 százalékra emelkedik.

Forrás: Hír3.hu

Felháborító: mások bűneiért fizetnek!
2010 július 26.
Kategória:
Általános

Felháborító: mások bűneiért fizetnek!

A MÁV Általános Biztosító Egyesület csalással, sikkasztással és hűtlen kezeléssel vádolt öt vezetője már otthon várhatja a jogi procedúrát, míg a volt ügyfelek egymásnak adják a kilincset a bíróságon. A cascós károsultak biztosítói ugyanis a MÁV-os ügyfeleken verik le a borsos javítási költségeket. Megtehetik. A törvény szerint a károsultak közvetlenül a károkozótól is követelhetik káruk megtérítését – függetlenül attól, hogy a vétkes autósoknak volt érvényes kötelező gépjármű felelősség biztosításuk. Több mint 22 ezer károsult vár a pénzére.

Zsuzsanna nemrég bukta el az ellene indított polgári pert. Egy 2007-es koccanás miatt került a bíróság elé. Mivel ő volt a vétkes, a másik autóst biztosító Allianz tőle akarja behajtani a casco alapján kifizetett kárt. Hiába volt érvényes kötelező felelősség-biztosítása, a bírósági végzés szerint 15 napon belül meg kell térítenie a több mint háromszázezer forintos kárt. A gyermekét egyedül nevelő anyuka részletfizetést kért és kapott, így a rossz biztosítóválasztás havi harmincezer forintot vesz ki a családi kasszából.

Nem Zsuzsanna az egyetlen, aki a MÁV ÁBE-ben történt bűncselekmények kárát nyögi. A vétkesen balesetet okozó MÁV-osok sorra veszítik el a pereket a bíróságon. A Polgári Törvénykönyv egyik passzusa ugyanis kimondja, hogy a károsult közvetlenül a károkozótól is követelheti kára megtérítését, nem kell annak biztosítójához fordulnia.

Nem csak a MÁV ÁBE volt ügyfelei, de a velük ütköző több ezer, cascóval nem rendelkező autós is csúnyán megjárta. Ők – hacsak nem vállalják a jogi procedúrát – valószínűleg bottal üthetik a nekik járó pénz nyomát. Több mint 22 ezeren várnak a pénzükre.

A MÁV ÁBE vagyonelszámolási eljárása még tart. A követelések kielégítésének sorrendjét – egyesületről lévén szó– a MÁV ÁBE alapszabálya határozza meg. E szerint elsőként a személyi sérüléses balesetek áldozatait kell kártalanítani – ezek jelentős részének kifizetése a tavaly megtörtént –, s csak azután következhetnek a „bádogkárosok”. Ezen igények teljes egészére azonban aligha futja majd az egyesület vagyonából. A PSZÁF szóvivője, Binder István ugyanakkor cáfolja a felröppent hírt, miszerint a kárigények teljesítésében előre vennék a külföldi kárigényeket:

– A vagyonrendezési eljárás azt követően zárulhat le, ha egyértelművé válik, hogy a hitelezői követelésekhez képest mekkora a MÁV ÁBE vagyona. Ehhez azonban még jó pár olyan bírósági pernek le kell zárulnia, ahol a MÁV ÁBE érintett. A május végi adatok szerint bő 1220 per volt folyamatban az ügyben – mondja Binder István.

A felügyeleti szerv felelősségét firtató kérdésünkre a szóvivő emlékeztet rá, hogy a PSZÁF a MÁV ÁBE csődjét megelőző években számos határozatban kötelezte a biztosítót a tapasztalt hiányosságok kijavítására. A kis méretű piaci szereplőből időközben jelentős biztosítóvá vált MÁV ÁBE azonban a PSZÁF egyre súlyosabb szankciói ellenére sem képzett megfelelő tartalékokat. Az ügy kapcsán belső vizsgálat is indult a szervezetben, e szerint a felügyelet a jogszabályoknak megfelelően járt el – a kockázatok azonosításában és kezelésében azonban történtek hibák.

Bár a befuccsolt MÁV ÁBE által okozott károkat – úgy tűnik – rá lehet verni a volt ügyfelekre, szó sincs arról, hogy az ügyben az olcsóbb biztosítást választó autósok hibáztak volna. A vonatkozó EU irányelvek szerint a biztosítóknak közös garanciaalapot kell létrehozniuk, mely az ilyen esetekben fedezi az ügyfelek kárát. Csakhogy nálunk valami okból csupán jóval az ügy kirobbanása után, tavaly született meg az erről szóló jogszabály.

A volt MÁV-osok ügyét felkaroló Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület, valamint a Biztosítottak és Pénzintézeti Ügyfelek Országos Érdekvédő Egyesülete most azt szeretné elérni, hogy a január elsejétől életbe lépett, a kötelező felelősségbiztosításról rendelkező új törvény visszamenőlegesen is hatályos legyen, s a most létrehozott garancialapból fizessék ki a károkat. Az Alkotmánybírósághoz küldött beadványukban azt is kérik, hogy a testület állapítson meg utólagos alkotmányellenességet amiatt, hogy az állam nem gondoskodott a károk fedezetéről, s a biztosító egyesületek számára nem írt elő kötelező viszontbiztosítást az ilyesfajta károk megtérítésére.

A közösségi oldalak a betörők aranybányája
2010 július 26.
Kategória:
Általános

A közösségi oldalak a betörők aranybányája

Az oly nélkülözetetlen portálok jelentik a betörők egyik legfontosabb információszerzési forrását - derül ki egy brit biztosítótársaság által készített felmérésből.

Az egyre népszerűbbé váló közösségi oldalakon a felhasználók többsége a következményekbe bele sem gondolva adja ki lakcímét és aktuális tartózkodási helyét. A More Than biztosítótársaság ötven "jó útra tért" bűnözővel készített felméréséből kiderül, hogy a betörők - az internetes forrásokat is felhasználva - tekintélyes kutatómunkával készülnek fel a kiszemelt házak kiürítésére.

Richard Taylor, egykori betörő, jelenleg metodista lelkész a The Daily Telegraph brit napilapnak elmondta, hogy korábban csak a tejesembertől, vagy a postástól lehetett információkat megtudni arról, hogy éppen ki és mikor nyaral, vagy általában melyik napszakban nem tartózkodik otthon. Az internet korában azonban sokkal egyszerűbb az információszerzés, mert az emberek szinte mindent elárulnak magukról.

- Mikor azt mondják, hogy 900 barátjuk van, ez nem teljesen igaz. Valójában egy barátjuk van és 899 olyan, akikről alig tudnak valamit - magyarázta Taylor.
A biztosító szerint a bűnözők az internet előnyeit kihasználva továbbra is a jól bevált módszerekkel élnek. A megkérdezett betörők 68 százaléka mondta, hogy elkövetés előtt információt gyűjt a kiszemelt lakásban élők napi tevékenységeiről, 12 százalék pedig a közösségi portálokon szerezte be a szükséges adatokat.

Az aktív, számítástechnikához is jobban értő bűnözők körében az internetes információgyűjtés is sokkal fontosabb lehet, miután például a Facebook két évvel ezelőtt még csupán 100 millió fiókkal rendelkezett, jelenleg a világ legnépszerűbb közösségi oldalaként több mint félmilliárd felhasználóval büszkélkedhet.

Forrás: MTI

Megkezdődött a helyreállítás a pusztító vihar után
2010 július 22.
Kategória:
Általános

Megkezdődött a helyreállítás a pusztító vihar után

Megkezdődött a helyreállítás a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bánrévén, ahol július elején tojás nagyságú jég esett, és óriási pusztítást végzett a vihar. A jégeső által okozott kárt több százmillió forintra becsülik – mondta Hajdú Gábor, a község független polgármestere szerdán az MTI-nek, hozzátéve, hogy 450 ház rongálódott meg, ezek közül 180 ingatlan tulajdonosának van biztosítása.

Kitért arra, hogy csak a lakóingatlanok vonatkozásában a kár eléri az 500 millió forintot, és ebben nincsenek benne a melléképületek, az autók és egyéb ingóságok.

Mint mondta, a biztosítással nem rendelkezők csak önerőből tudják elkezdeni a helyreállítást. A településen minden ház lakható, és ideiglenesen valamennyi sérült épület tetejét lefóliázták, hogy megelőzzék a beázást. A korábban akadozó áramellátás is helyreállt a faluban.

A legnagyobb hiány építő- és tetőfedő anyagokból van, ezért az önkormányzat minden ilyen jellegű felajánlást, adományt szívesen fogad – jegyezte meg a polgármester.

Bánrévén és a település környékén július 3-án nem mindennapi jégesővel érkezett a vihar, a község lakóházainak csaknem kilencven százaléka megrongálódott.

(MTI)

A biztosítási alkuszokat ellehetetleníti a bankadó?
2010 július 19.
Kategória:
Általános

A biztosítási alkuszokat ellehetetleníti a bankadó?

Ellehetetlenítheti a biztosítási alkuszokat a bankadó, amely a parlament előtt lévő törvényjavaslat alapján a szereplők számára átlagosan az éves nyereségük akár háromszorosát kitevő összeget jelenthet − áll a biztosítási alkuszok két érdekvédelmi szervezetének közös közleményében.

A Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetsége és a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége arra hivatkozik, hogy a 430 szereplős piac − a tőkepiaci felügyelet adatai szerint − 2008-ban 60 milliárd forint nettó árbevétel mellett egymilliárd forint körüli mérleg szerinti nyereséget volt képes elérni, és ebben a hitelközvetítésnek marginális szerepe van.

A közlemény emlékeztet arra, hogy bankoknak a különadó a nyereségük harmadát, a biztosítóknak pedig a nyereségük felét viszi el. A két szervezet megjegyzi, hogy éppen a régebben működő és ezért felkészültebb biztosítás-közvetítők mehetnek csődbe. Kifogásolják azt is, hogy a jogalkotásról szóló törvényt figyelmen kívül hagyva velük nem volt egyeztetés a törvénytervezetről.

 

Oldalak