10 dolog, amiről nem is gondolnád, hogy fedezi az utasbiztosításod

Nemcsak akkor kaphatsz pénzt, ha medúzákkal konfrontálódsz, hanem például kutyád gyengélkedése vagy terrortámadás esetén is.

Azzal bizonyára tisztában vagy, hogy nem túl bölcs lépés utasbiztosítás nélkül külföldre utazni, hiszen ha valamilyen balszerencsés történés folytán orvosi ellátásra szorulsz, horror összegű számlákra számíthatsz. Biztosítód ugyanakkor nem csupán ilyenkor ránthat ki a csávából. Van egy halom más jellegű esemény is, amik után szintén kártérítésre számíthatsz. Lehetőségeiddel már csak azért is érdemes tisztában lenned, mert gyakorta megesik, hogy az utazók saját zsebből orvosolják a bajt, és nem igényelnek kártérítést, holott jogosultak lennének rá. A káresemények útvesztőjében most a Vienna Life Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. segítségével igazodhatsz el, amely „10 dolog, amit az utasbiztosításod fizet helyetted” című blogbejegyzésében sorolta fel azokat az eseteket, amik talán számodra sem annyira nyilvánvalóak.

1. Ha milliókba kerülne a napi ellátás

A viszonylag egyértelmű tételeken túl, mint a kórházi önrész, a vizitdíj és a kórházi napidíj összege, utasbiztosításod fedezheti többek között a magánkórházi ellátást, a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök árát, sőt egy balesetnél a mentés költségeit (például a helikopteres szállítás díját), az extrém sportolás következtében felmerülő ellátást és szükség szerint a családtagjaid kiutazásának, szállásának költségét is.

„Az idei év első felében volt olyan ügyfelünk, akinek több, mint hétmillió forintos thaiföldi kórházi számláját térítettük, de említhetem az Egyesült Államokban kórházba került ügyfelünket is, akinek több tízmillió forintra rúgó kezelését fedeztük – utóbbi nem is meglepő, hiszen az USA-ban az ellátási költségek kirívóan magasak, akár a napi harmincezer dollárt (mintegy 8 millió forintot) is elérhetik” – fejtette ki Szabó Tamás, a Vienna Life Biztosító utasbiztosítási szakértője.

2. Ha lebetegszik a kedvenced

Amennyiben vakációdra Morzsit is magaddal viszed, számolnod kell a lehetőséggel, hogy az idegen környezetben nagyobb eséllyel szenvedhet balesetet, mint biztonságot nyújtó otthonodban. Bármikor megcsípheti egy rovar, vagy elkaphat egy fertőzést, ami ledönti a lábáról. Téged pedig a számlák fognak ledönteni, mert a háziállatok orvosi ellátása és gyógyszerei külföldön sok száz, vagy akár több ezer euróval tehetnek szegényebbé. Az ilyen jellegű költségekre is fedezetet nyújtó utasbiztosítás azonban megtéríti kiadásaidat.

3. Ha csődbe megy az utazási iroda

Sajnos ennek is reális sansza van. Elég csak a Green Travel csődjére gondolni, melynek következtében magyar családok ragadtak Törökországban, és sok érintett azóta is fut a pénze után.

„Az ügyfelek akár az utazási iroda csődje esetén is számíthatnak biztosítójukra, amely például a megszakított utazás kapcsán díjvisszatérítéssel, illetve a telefonköltségek térítésével tudhat hozzájárulni a kárenyhítéshez” – magyarázta Szabó Tamás.

De ez még nem minden! Ha például egy betegség vagy baleset miatt elmarad, vagy előbb véget ér a nyaralásod, az utasbiztosítás a már kifizetett szolgáltatások, programok árát is megtérítheti. Ide tartozik egyebek mellett a repülőjegy és a fel nem használt utazási napok (például a szállás) költsége, az autóbérlés, a turisztikai program, körutazás díja, vagy síelés alkalmával a síbérlet ára.

4. Ha elveszik a poggyászod vagy késik a repülőd

Ugye már neked is futkosott a hideg a hátadon a gondolattól, hogy te megérkezel vakációd helyszínére, de a csomagjaid nem? Félelmed nem teljesen alaptalan: 2015-ben 23 millió poggyásznak veszett nyoma a világ repülőterein. A másik jellemző probléma, ami gyarapíthatja ősz hajszálaid számát, az a járatok késése, törlése és túlfoglalása. Ezek miatt 297 ezer magyar utas élt át nehéz perceket az elmúlt öt évben.

A jó hír, hogy ha eltűnik a bőröndöd, biztosítód egy adott keretig kicsengeti személyes tárgyaid értékét, ráadásul a csomagok 6 vagy 12 órát meghaladó késésénél átvállalhatja tőled például a piperecikkek és egy váltás ruha beszerzésének anyagi vonzatát. Ha meg a járattal akad probléma, általában a többletköltséget – mint a szállást és az étkezést ­– is állja.

5. Ha ellopják a cuccaidat

A zsebtolvajok rendkívüli hatékonysággal ténykednek a népszerű nyaralóhelyeken, illetve a híres látványosságoknál, ahol az átlagosnál magasabb az egy főre jutó turisták száma. Elegendő egy pillanatnyi figyelmetlenség, és egy életre búcsút inthetsz szeretett fényképeződnek vagy mobilodnak. Biztosítód a tolvajokat ugyan nem vadássza le, viszont megtérítheti a károdat, ami némi enyhülést hozhat megtépázott idegrendszered számára.

6. Ha lerobban az autód

A sarki boltba is autóval mész? Akkor feltehetően nyaralásod során sem tudsz megválni kényelmétől. Ebben az esetben megnyugvással szolgálhat, hogyha balesetet szenvedsz vagy lerobban az autód, biztosítód kifizetheti a helyszíni javíttatás vagy a szervizbe szállítás költségeit, és egyúttal a csereautó bérleti díjának, a javítás idejére bérelt szállásod árának és hazautazásod költségeinek terheit is leveheti a válladról.

7. Ha átélsz egy terrortámadást

Mielőtt felkerekednél, mindenképp érdemes megnézned a konzuli szolgálat hivatalos honlapját, hogy az adott ország vagy régió, ahová készülsz, szerepel-e az utazásra nem javasolt úti célok között. Főleg azért, mert ha nem, és ott mégis terrortámadás történik, akkor a biztosítók jelentős része megtéríti a baleseti ellátás, az esetleges kórházi kezelés, illetve a hazaszállítás árát.

8. Ha kárt okozol

Nyilván, eszed ágában sincs másoknak ártani vagy bármit is tönkretenni, de néha még így is megtörténik a baj. Megeshet, hogy amíg leugrasz reggeliért, gyermeked a szállodai szoba tapétáján éli ki művészi hajlamait, rosszabb esetben pedig kiléphet eléd valaki az útra, miközben a strand felé autózol. Emiatt aztán kártérítési kötelezettséged keletkezhet, ami jócskán meghaladhatja tervezett költségvetésedet. Megfelelő utasbiztosítás és fedezet esetén ettől is mentesülhetsz.

9. Ha meggyűlik a bajod a rendőrséggel

Egy saját hibádból történő balesetnél az orvosi költségeken és a károkon kívül gondjaidat tovább szaporíthatja, hogy a rendőrségi fogdában végzed, ami nemcsak a körülmények és marcona cellatársaid miatt lehet kellemetlen. Ügyvédre, tolmácsra vagy az óvadék megtérítésére szorulhatsz, de egy ütős biztosítás birtokában legalább megúszhatod mindezek költségeit.

10. Ha eltűnnek az irataid vagy a pénzed

Ebben a helyzetben csak egyet tehetsz: a helyi magyar konzulátushoz kell fordulnod. Ha útlevelednek vagy személyi igazolványodnak kelt lába, bejelentésed után a konzul fogja kiállítani az ideiglenes hazatérési engedélyt. Biztosítód az ezzel kapcsolatos kiadásokat is megtérítheti: a konzulátusra utazás költségét, a konzul által kiállított, ideiglenes útiokmány díját, valamint indokolt esetben pénzsegélyt is.

A magyarok 74 százaléka köt utasbiztosítást

A Genertel három éve végez felmérést az utazási és utasbiztosítással kapcsolatos szokásokról. A legfrissebb adatokból kiderül, hogy a külföldre készülők 74 százaléka köt utasbiztosítást, ugyanakkor sokkal többen – 77 százalék – indulnak nyaralni, mint tavaly. A magyarok túlnyomóra része továbbra is az ár alapján választ biztosítást, de a szerződéskötéskor egyre nagyobb arányban vesznek igénybe valamilyen kiegészítő opciót is. A felmérés arra is rámutatott, hogy ha nem is érdemben, ám a tavalyi évhez képest az utazók kevésbé vannak tisztában azzal, mit is tartalmaz egy alap utasbiztosítás csomag.

Forrás: www.divany.hu

CLB TIPP: Ne felejtsen el Ön se utasbiztosítást kötni utazása előtt! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Biztosítás fajta: 

  • Utasbiztosítás
Viselkedési egyszeregy rablótámadás esetére
2012 február 14.
Kategória:
Általános

Viselkedési egyszeregy rablótámadás esetére

Kis boltok veszélyben 

A rablótámadások célpontjai leggyakrabban kis üzletek, ám az eladókat a multikkal ellentétben senki nem készíti fel az ilyen esetekre – véli bűnmegelőzési felmérésre hivatkozva egy független biztosítási alkusz, amely a napokban a honlapján is megjelenteti a Viselkedési egyszeregy rablótámadás esetére című összeállítását. A CLB jellemzőnek tartja, hogy a „kicsiket” annyira felkészületlenül éri mindenfajta támadás, hogy biztosítással sem vértezik fel magukat, a viszonylag gyakori esetek ellenére is kevés a kártérítési igény.

 Ne hősködj! Engedelmeskedj!  Maradj higgadt! – egyebek mellett ilyen viselkedési tanácsokkal látja el hamarosan a facebookon és hírlevelében is a kisboltok üzemeltetőit a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. – jelentette be Németh Péter kommunikációs igazgató. Egy felmérés szerint legtöbbször az 1 – 2 személyes üzletek a rablótámadások potenciális célpontjai, miközben az ott dolgozókat érik a legfelkészületlenebbül az ilyen esetek. A mini abc-ék eladóit a vészjelző megnyomásán kívül, a multikkal ellentétben minimális biztonsági és viselkedési  tanácsokkal sem látják el.  A veszélyeztetett üzletek tulajdonosai egyáltalán nem számítanak rablásra, csak ez lehet a magyarázat arra, hogy a viszonylag gyakori esetek ellenére elenyésző a kártérítési igény – véli a szakember. Ez azt jelenti, hogy ilyen kockázatra csak igen kevés kereskedő köt biztosítást, pedig a szolgáltatók tárgyi veszteség ellentételezésére és személyi sérülésre szóló kártérítésre is jó konstrukciókat kínálnak.

A CLB állítását, miszerint a kereskedelemben a kis üzletek a leginkább veszélyeztetettek, egy bűnmegelőzés céljából készült felmérés is megerősíti. E szerint ebben a kategóriában a leggyakrabban – a vizsgált esetek 81 százalékában – a fővárosi, forgalmas helyen lévőket próbálják kirabolni, bár a vidékiek sincsenek teljes biztonságban. A bűncselekmény túlnyomó többségét, több mint 80 százalékát 12 és 24 óra között, jellemzően a kora esti órákban követik el. A rablók ugyanis feltételezik, hogy ebben az időszakban már a kasszában van a napi bevétel nagy része.  A támadások során jellemzően – a vizsgált esetek több mint a felénél – fegyverrel, vagy annak látszó tárggyal fenyegették meg, vagy bántalmazták az eladókat.

A tendencia ellenére az árusok felkészítésére senki nem fordít kellő gondot – véli Turóczi Bálint, nyugalmazott rendőrezredes, rendőrségi tanácsadó. Pedig vannak olyan viselkedési alapszabályok, amelyek betartásával jó esély van ép bőrrel megúszni azokat a támadásokat, amelyeknek eredetileg„csak” a készpénz megkaparintás a célja. Turóczi szerint a kis boltokban dolgozóknak ajánlott figyelni a környezetüket, s minden gyanús jelre – például ólálkodó, cél nélkül az üzletben lődörgő, álarccá alakítható sísapkát viselő személyre, viselkedésre, rendkívüli jelenségre – reagálni, biztonsági szolgálatot, polgárőrt hívni vagy rendőri segítséget kérni. Különösen ébernek kell lenni a kisebb forgalmi időszakban, nyitáskor, záráskor és ebédidőben, az eladó ilyenkor ne maradjon egyedül az üzletben.  

A CLB a rendőrségi szakértő segítségével tíz pontba foglalta azokat az alap viselkedési szabályokat, amelyekkel meg lehet úszni egy rablótámadást, ha annak csak a készpénz megszerzése a célja.

Viselkedési egyszeregy rablótámadás esetére  

- Ne kapkodj!

- Figyeld a rabló utasításait és engedelmeskedj!

- Vonakodás nélkül add át a pénzt!

- Ne tegyél hirtelen mozdulatot!

- Ne hősködj!

- Beszélj higgadtan, barátságosan!

- Mondd el, hogy kamera van az üzletben, ami mindent rögzít!

- Figyelj minden apróságra, ami később segíthet a nyomozásban!

- Ne próbáld a rablót leszerelni vagy a menekülését megakadályozni!

- A rablás után azonnal hívd a rendőrséget, s amíg kiérnek, írd le az eseményt, mert később elfelejthetsz olyan apró, de fontos részleteket, amelyek segíthetik a felderítést!

Forrás: hirportal.clb.hu

A biztosítók is Szibériára készülnek
2012 február 03.
Kategória:
Általános

A biztosítók is Szibériára készülnek

Életmentő takaró és keksz

Megerősített ügyelettel készülnek a biztosítók is a szokatlanul nagy hidegre, szükséghelyzetben, tömeges igény esetén egyes szolgáltatók rendkívüli ügyintézést is vállalnak. Tapasztalatok szerint ugyanis havazáskor nemcsak a baleseti ügyeleteken, hanem a biztosítási kirendeltségekben is ugrásszerűen megnő a forgalom, naponta több ezren jelzik kárigényüket. Az ilyenkor szokásos leggyakoribb esetek mellett most érdemes a vízvezetékek és a kültéri berendezések szétfagyására is gondolni, s megelőzni a bajt – hívja fel a figyelmet egy biztosítási alkusz cég.  Adott esetben akár életmentő is lehet az elakadt kocsikban a meleg takaró, tartalék üzemanyag, tartós enni- és innivaló. Ezeket már most be kell készíteni a csomagtartóba.

Ne parkoljon fa alatt, havas szűk utcában vagy hóborította zsúfolt parkolóban, mert a csúszkáló autók, vagy a vastag hó és jég súlyától letörő ágak komoly kárt tehetnek a kocsikban. Legyen meleg takaró, tartalék üzemanyag, plusz téli ruha, tartós enni- és innivaló is a csomagtartóban, mert a szibériai hidegben, havas időjárásban kellemetlen meglepetés érheti az autósokat. Előfordulhat, hogy még egy rövidre tervezett utazás is hosszúra sikeredik, mert átmenetileg elakadnak a járművek, ezért nem árt már most, még a nagy havazás előtti órákban meggyőződni az autó megfelelő műszaki állapotáról, legalább arról, hogy az akkumulátor megbízhatóan működik-e – hívja fel a figyelmet a rendkívüli időjárási helyzettel kapcsolatos egyszerű, de adott esetben életmentő tennivalókra Németh Péter. A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs igazgatója szerint az emberek általában felesleges elővigyázatosságnak tartják ezeket az óvintézkedéseket, ám szorult helyzetben biztonságot jelenthet, szélsőséges esetben életet menthetnek ezek a praktikus intézkedések, amelyeket még a nagy havazás előtti utolsó pillanatokban is meg lehet tenni.

Nem lehet azonban minden káresetet kivédeni, a jeges lerakódás alatt roskadozó fák rádőlhetnek a kocsikra, a tetőkről lezúduló hó a járókelőkre, vagy a parkoló autókra eshetnek, a szűk utcákban csúszkáló járművek koccannak és különféle károkat okoznak, amelyeket csak a megfelelő gépjármű-, baleset-, felelősség- és vagyonbiztosítással lehet enyhíteni,

Németh azonban az általánosságok mellett felhívja a figyelmet a közművezetékekre is, amelyek közül ebben a rendkívüli hidegben elsősorban a vízhálózat ingatlanon belüli szakaszát fenyegeti elfagyás. Legalábbis ennek a javítási költsége terheli az ingatlantulajdonost, legalábbis azokat, akiknek nincs biztosításuk. A szakértő szerint általános tapasztalat, hogy sok nyaralótulajdonos egyáltalán nem téliesíti a házat, vagy ha mégis, akkor sem elég alaposan, s az ilyen szélsőséges hidegben szétfagynak a vezetékek, sőt a kerti díszek, berendezések is. Ezeket most még ki lehet védeni – víztelenítés, fagyásgátló, takaró fóliák –, de ha mégsem, akkor legalább a helyreállítási költségeket csökkenteni lehet egy megfelelő, párezer forintos biztosításból. Ezt még most sem késő megkötni.

Minden télen visszatérő kérdés: kinek a kötelessége a társasházak tetejéről lezúduló hó, vagy a jégcsapok okozta károk megtérítése. A felelősség minden esetben a kár okozójáé – adott esetben egy soklakásos társasházi közösség egyetemleges terhe -, ám a kárigényt a károsult biztosítójánál kell jelezni, a kártérítést is onnan kapja az ügyfél. A fizető biztosító azonban kivizsgálja az esetet, s a vétkes kockázatviselőjén be fogja hajtani a kifizetett összeget. Ez esetben a biztosítók egymás között rendezik a pénzügyeket a vétkes ügyfél számlájára. jó tudni azonban, hogy ha a kár okozójának nincs felelősségbiztosítása, akkor utólag rajta fogja behajtani a kifizetett kártérítést a biztosító. Németh szerint ezért a legkisebb költségvetésből gazdálkodó társasháznak is elemi érdeke, hogy legyen felelősségbiztosítása, mert egy rosszul feltakarított járdán, vagy a tetőről lecsúszó hótömb miatt  történt baleset is többe kerülhet a közösségnek, mint egy egész éves biztosítás.

Németh Péter úgy tudja, a rendkívüli időjárásra a biztosítók is felkészültek, s ha szükséges megerősített létszámmal, akár ügyeletben is várják a bejelentéseket. Az elkövetkező napokban a CLB-nél online ügyeletet tartanak és hétköznap soron kívül fogadják a társasházi közös képviselőket, hogy együtt átnézzék a ház biztosítását, s ha kell, az utolsó pillanatokban is korszerűsítsék az elavult, drága szerződéseket.

Forrás: hirportal.clb.hu

Sebestyén Balázsék 12 milliót gyűjtöttek egy gyermekklinikának
2012 január 27.
Kategória:
Általános

Sebestyén Balázsék 12 milliót gyűjtöttek egy gyermekklinikának

Új év, újabb nagyszabású jótékonykodások: Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani 2012-ben sem áll meg. A Class FM ébresztő show-jának műsorvezetői még novemberben indítottak el hirtelen ötlettől vezérelve egy gyűjtést, amelynek lényege az volt, hogy a rádióhallgatók biztosításainak átkötéséből származó összeg felét egy alkuszcég a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekklinikájának ajánlja fel. A közös akcióban végül 12 millió forint gyűlt össze.

Mesebeli jótündérként 12 millió forintot gyűjtöttek össze Sebestyén Balázsék. A rendkívül sikeres akció még múlt év novemberében indult, amikor a rádiósok a biztosítóváltásról beszéltek. Akkor tették fel a kérdést a fiúk: vajon létezik-e olyan biztosító, amely a befolyt összeget jótékony célra fordítaná? És innentől kezdve valóban mesébe illő, ami történt: jelentkezett egy alkuszcég, amellyel közös gyűjtésbe kezdett a rádió. A Class FM honlapján bárki megválthatta vagy átköttethette kötelezőjét, a biztosító pedig ezekből az átkötésekből származó összeg felét a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekklinikájának ajánlotta fel. Ehhez adódtak hozzá további nagyobb cégek felajánlásai. A Morning Show műsorvezetői remélték, hogy összegyűlik annyi pénz, amelyből meg tudják venni a kórház számára szükséges életmentő műszereket.

„Annál szomorúbb nincs, mint amikor egy csecsemő betegszik meg. A felnőttek jobban viselik a fájdalmat, igyekeznek feldolgozni a betegséget, de egy kisgyerek ezt nehezebben éli meg. Szülőként óhatatlanul is eszedbe jut, hogy milyen rossz szenvedni látni a gyermeked, ha például egy védőoltást kap. Ezért is jó, hogy egy olyan készülék megvásárlásához tudtunk hozzájárulni, amely mindenféle tűszúrás és fájdalom nélkül méri a vér oxigén szintjét.” – árulta el Rákóczi Feri. „A vártnál több pénz érkezett, hihetetlenül sikeres akciót zártunk, de üzenem a multiknak, hogy lesz még alkalom, amikor adakozhatnak!” – tette hozzá a rádiós.

A Tündérfátyol Alapítvány a befolyt összegből már vásárolt is egy 8 millió Ft értékű készüléket, amellyel a kisbabák véroxigén szintjét tudják mérni a test bármely részén, ezáltal megkönnyítve az orvosok munkáját, akik az adatokból jobban fel tudják mérni a kis betegek állapotát. Az Alapítvány a fennmaradó összegből egy 4 millió forintos különleges hűtőberendezést szeretne vásárolni, amely nélkülözhetetlen az oxigénhiányos csecsemők kezelésében.

„Az agy oxigén ellátását folyamatosan mérni képes spketroszkópiás műszer és a Magyarországon elsőként alkalmazásra kerülő terápiás hűtőberendezés az újszülöttek oxigénhiányos agykárosodása ellen folytatott küzdelem fegyvertárát gyarapítják majd. Nagyon hálásak vagyunk a betegek nevében is mindazoknak, akik áldozatot hoztak, hogy beszerezhessük a gyógyulás esélyét növelő berendezéseket.” - fejezte ki háláját Dr. Szabó Miklós a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekklinika Újszülött Intenzív Osztályának vezetője.

Forrás: Napi ász online.hu

Fizetne a biztosító, ha lezuhan egy műhold
2012 január 17.
Kategória:
Általános

Fizetne a biztosító, ha lezuhan egy műhold

A legegyszerűbb lakásbiztosítások is fedezetet nyújtanak arra, hogy a repülő eszközök – például egy űrszonda – lezuhanása miatt keletkező károkat megtérítik. A szakértő szerint ennek olyan kicsi a valószínűsége, hogy a biztosítók vállalják a kockázatot. A feltételeket persze bármikor újragondolhatják.

Ha Magyarországon zuhant volna le vasárnap a Phobos-Grunt űrszonda – amely felett röviddel a felbocsátása után elveszítette az irányítást az orosz űrügynökség –, a biztosítók az emiatt bekövetkező károkért helytálltak volna – tudtuk meg Németh Pétertől, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. marketing- és kommunikációs vezetőjétől.

A szakértő hangsúlyozta: miután a repülő eszközök meghibásodása, összeütközése, lezuhanása csak igen ritkán okoz károkat, erre a legegyszerűbb ingatlan- és lakásbiztosítások is fedezetet nyújtanak. Ez egy extrém káresemény, de éppen ezért terjed ki rá szinte minden szerződés. Akinek tehát az ingó javaiban vagy ingatlanaiban egy műhold lezuhanása miatt keletkeznének károk, joggal számíthatna azok megtérítésére.

Ugyanez igaz a teljes körű casco-biztosítással rendelkező gépjármű-tulajdonosokra vonatkozóan is – mondta Németh Péter. Arra persze figyelni kell – tette hozzá –, hogy a szerződésben nem szerepel-e valamilyen korlátozás. Van ugyanis olyan biztosítási módozat, amely például csak a lopáskárra terjed ki.

Az élet- és balesetbiztosítások ugyancsak tartalmazzák a biztosítók kockázatvállalását a repülő eszközök okozta sérülés vagy halál esetére – közölte a szakértő. Jó tudni azt is – hívta fel a figyelmet egy további szempontra –, hogy miközben egy-egy vagyontárgyra csupán egyetlen érvényes biztosítás köthető, balesetbiztosítást viszont mindenki annyit köthet, amennyi pénze van, s ha sérülés éri, a biztosítóknak mindegyik szerződés után fizetniük kell.

Ha azonban valakinek nincs biztosítása, nemigen számíthatna rá, hogy a házára eső műhold okozta károkat bárki megtérítené. Ebben az esetben Németh Péter szerint az érintettnek csak egyetlen esélye lenne: közvetlenül perelni a károkozót, akinek a római jog egyik fontos alapelve szerint fizetnie is kellene.

Ezzel kapcsolatban felvetődik, vajon rendelkezik-e felelősségbiztosítással egy olyan veszélyes üzem, mint a Roszkoszmosz vagy a NASA. A szakértő konkrét információk híján úgy véli, valószínűleg nem. Egy baleset ugyanis – ha például egy űreszköz valamelyik nagyvárosra zuhan – szinte felmérhetetlen károkat okozhat.

Egy ilyen esemény bekövetkezésének valószínűsége persze rendkívül csekély, ám ha mégis megtörténik, nincs az a biztosító, amely képes lenne ezért jótállni. Németh Péter úgy gondolja, baleset esetén valószínűleg az űrhivatalok mögött álló kormányoknak kellene fedezniük egy esetleges balesettel kapcsolatos költségeket.

Az elszabadult orosz űrszonda esete arra is felhívja a figyelmet, hogy a világűrből lezuhanó tárgyak valós kockázatot jelentenek. A szakértő nem kívánt jóslásokba bocsátkozni, de nem vitatta: ha valamilyen káresemény bekövetkezésének valószínűsége nő, a biztosítók változtatják a szerződési feltételeket.

Erre Magyarországon például a viharkárok kockázatának növekedése kapcsán volt már példa, és bevezették az oldalról eső jég fogalmát. De változtak a szélvihar meghatározásával kapcsolatos szerződési feltételek is, és van olyan biztosító, amely kikötötte, hogy a földrengés okozta károkra kiegészítő biztosítást kell kötni.

Németh Péter azonban nem számít rá, hogy a repülő eszközök okozta károk esetében is ez történne. Maga inkább úgy gondolja, hogy a biztosítók marketingmegfontolásokból megerősítik: ha lezuhanna egy műhold, kifizetnék az emiatt keletkezett károkat.

Forrás: nol.hu

A világ legnagyobb biztosítói – itt a lista
2012 január 09.
Kategória:
Általános

A világ legnagyobb biztosítói – itt a lista

Az A.M. Best január másodikán megjelent publikációjában mutatta be a világ legnagyobb globális biztosítótársaságainak listáját.

A biztosítási díjbevételek alapján, az A.M. Best által összeállított toplistán ismét a francia AXA biztosító végzett.

A lista – melyet a nettó díjbevételek mellett, az eszközérték alapján is összeállított az A.M. Best - az életbiztosítók dominanciáját tükrözi, miután egyetlen vagyonbiztosító sem került be a top 10-es listába. Az első nem-életbiztosító a díjbevételek alapján összeállított listán a 12. helyen végzett State Farm.

Az AXA 2010-es 107,9 milliárd dolláros nettó díjbevétele – amely 0,2%-kal magasabb a 2009. évinél – az első helyezést hozta a francia cégcsoport számára, míg az Assicurazioni Generali, a Generali csoport anyavállalata a második helyen végzett. Az olasz csoport nettó díjbevétele ezidő alatt 2,87%-kal, 87,17 milliárd dollárra hízott.

Mindkét társaság ugyanezen a helyen végzett a tavalyi rangsorban is. A harmadik helyen végzett a UnitedHealth Group, amely 85,4 milliárd dolláros díjbevételt ért el.

Egy másik amerikai székhelyű biztosítónak ugyanakkor sikerült igen nagyot ugrania a rangsorban a tavalyihoz képest: a Berkshire Hathaway idén felzárkózott a 25-ös toplistába. A Warren Buffett általa vezetett csoport tavalyi 30,9 milliárd dolláros nettó díjbevétele a 24. helyre hozta fel a társaságot.

A nembanki eszközök értéke alapján felállított rangsort a Japan Post Insurance életbiztosító vezette, amely 2010 év végén 1090 milliárd dollárnyi eszközzel rendelkezett. Az AXA eszközeinek értéke 920,476 milliárd dollárt tettek ki, míg az Allianzé 807,486 milliárdot.

A MetLife-nak a top 5-be sikerült bejutnia, miután az American Life Insurance felvásárlásával 16,2 milliárd dollárral nőtt a csoport eszközértéke, miközben az AIG a harmadikról idén az ötödik helyre csúszott vissza.
 
Forrás: Biztosítási Szemle

Felforgatják a biztosítási díjakat
2012 január 02.
Kategória:
Általános

Felforgatják a biztosítási díjakat

Pontos iránymutatást tett közzé tegnap az Európai Bizottság az Európai Bíróság márciusi döntésére vonatkozóan, mely megtiltotta a nemi diszkriminációt a biztosítási termékek árazásában - tudósított a Dow Jones. A biztosítókat eligazító dokumentum lényege, hogy a 2012. december 21-ét követően megkötött biztosításokra lesz érvényes a szabály. A férfiak és nők biztosítási díjai emiatt legkésőbb egy év múlva nagy mértékben változhatnak

Az Európai Bizottság dokumentuma segíteni kívánja a biztosítókat abban, miként is értelmezzék a bíróság márciusban meghozott döntését a nemi diszkrimináció tilalmára vonatkozóan. Mint ismeretes, az életbiztosításoktól a gépjárműbiztosításokig a biztosítók az ügyfél kockázatait meghatározó tényezőként vették figyelembe a biztosított nemét a díjak meghatározása során. E gyakorlat megszüntetésére azonban a bíróság már csak 2012. december 21-éig adott haladékot a társaságoknak.

Csütörtökön közzétett iránymutatásában a testület meghatározta, melyek azok az új szerződések, melyekre vonatkoznia kell a bírósági döntésnek. Minden olyan szerződésre érvényes lesz, amelyet a határidőt követően kötnek a biztosítási ajánlat megtételének időpontjától függetlenül. Azokra a biztosításokra is alkalmazni kell majd, amelyeket úgy hosszabbítanak meg, hogy lejáratuk 2012. december 21-énél későbbre esik.

Nem vonatkoznak azonban a szabályok az olyan szerződésekre, melyek nem a két fél megegyezése nyomán, hanem automatikusan kerülnek meghosszabbításra, és abban az esetben sem kell ezeket alkalmazni, amikor a meglévő szerződések egyedi elemeit módosítja a biztosító. Ha például úgy változtat díjat, hogy ahhoz nem szükséges az ügyfél hozzájárulása, még 2012 után sem kell a meglévő biztosításra a "diszkriminációmentes" árazást alkalmazni. Ugyanígy a biztosító személyében bekövetkező változás sem indokolja ezt.

Egyes területeken továbbra is figyelembe vehetik a biztosítók az ügyfél nemét. Ilyen a belső kockázatértékelés, vagy a viszontbiztosítások árazása. Lehet külön férfiak és nők számára hirdetéseket megjelentetni, és az egyéb kockázati tényezők felmérése, például az egészségi állapot vagy a családtörténet során figyelembe lehet venni a biztosított nemét is. Lesz mód arra is, hogy olyan biztosítási termékeket kínáljanak, amelyek csak az egyik nemre érvényesek (pl. prosztatarák elleni biztosítás).

Az európai biztosítók nemzetközi szervezete, a CEA üdvözölte az iránymutatást, ugyanakkor ismét megfogalmazta, hogy a rövid átállási idő miatt így is komoly költségeket jelent a szektornak a 2012 végén életbe lépő új szabályozás.

És hogy mit hoz a szabály az ügyfelek számára? Egymástól eltérően változhat a férfiak és a nők biztosítási díja attól függően, melyik nemnek nagyobbak az adott biztosítási típushoz köthető kockázatai. A kockázati életbiztosítások esetében a középkorú férfiak biztosítási díja például jellemzően magasabb, mint a középkorú nőké (a magasabb halálozási valószínűség miatt), így a szabályozással csökkenhet a biztosítási díjuk (amennyiben az átállás miatti megemelkedett költségeket nem hárítják át rájuk is a biztosítók). A nők viszont például a nyugdíjcélú járadékbiztosítások esetében járhatnak jobban, hisz biztosítási díjuk jelenleg jellemzően azért magasabb, mert tovább élnek, így a biztosító várható kifizetése is magasabb. Összességében tehát biztosítási típustól függően a nők és a férfiak egyaránt járhatnak jobban vagy rosszabbul 2012 után.

Forrás: Portfolio.hu

Kárrendezés: a gyorsaság nagyon fontos
2011 október 25.
Kategória:
Általános

Kárrendezés: a gyorsaság nagyon fontos

A stabil megbízható háttér és az alacsony, járulékos költségektől mentes díjak mellett a gyors ügyintézést tartják a legfontosabb szempontnak a megkérdezett hazai biztosítási ügyfelek.

A Genertel direktbiztosító megbízásából végzett friss kutatás alapján a kárrendezési folyamattal elégedetlenek közül legtöbben (64 százalék) az eljárás hosszát és bonyolultságát kifogásolták. Nem véletlen, hogy a piacon egyes biztosítók kárrendezési garanciát vezetnek be.

Az ügyféligények részletes megismerésére koncentráló felmérés során megkérdezett 1000 főnek 12 különböző biztosítói jellemzőt kellett fontossági sorrendbe raknia.

A fentiek olyan elvárásokat is maguk mögé szorítottak, mint például a komplex szolgáltatások elérhetősége, a nemzetközi biztosítói háttér vagy a személyes ügyfélmenedzser megléte.

Azok a válaszadók, akiknek 61 százaléka rendelkezett már kárügyintézési tapasztalattal, átlagosan 15 napot jelöltek meg elvárható kárrendezési határidőnek.

A kárrendezés során az ügyfél sokszor kiszolgáltatott helyzetben van, ami nagyfokú odafigyelést kíván a biztosítóktól. Különösen a lakások (viharkárok, árvizek) esetében gyors a helyreállítási igény, a lakhatás mielőbbi biztosítása miatt.

Forrás:Privátbankár

Lopott autókat, trükkös rendszámokat szűr ki a totemoszlop
2011 október 24.
Kategória:
Általános

Lopott autókat, trükkös rendszámokat szűr ki a totemoszlop

Felismeri a lopott autókat, a hamis rendszámokat, kiszűri a kötelező biztosítást nem fizető autósokat, és még az utca rendjét is figyeli a rendőrség által tesztelt megfigyelőrendszer, az úgynevezett totemoszlop. Az oszlop minimális energiabefektetéssel végzi el gyakorlatilag több száz rendőr munkáját.

Egyelőre csak egy van belőle, de már ez is több száz körözött járművet talált. A jövőben hálózatban kereshetik a problémás autókat a kamerás oszlopok, amelyeket akár traffipaxként is bevethetnek.

Az oszlop ötlete a másfél éve rendőrségi állományban dolgozó, lopott autók felkutatására specializálódott Sánta László ötlete volt. A még tesztelés alatt álló totemoszlop rendszám alapján ellenőrzi az előtte elhaladó járműveket.

Több tízezer autó néhány nap alatt

A kamerás oszlop hetenként változó helyen tűnik fel, egyelőre csak Budapesten. Folyamatosan tesztelik a kerületi rendőrkapitányságok, jelenleg a IX. kerületi: a Haller utcában, a Soroksári út és a Nagyvárad tér között az elmúlt napokban ötvenezer járművet néztek meg, ezek között négy körözött autót találtak.

Egy hónappal ezelőtt a kispesti Ady Endre úton huszonhétezer autót rögzítettek öt nap alatt, a dobozban levő rendszámfelismerő segítségével keresték a forgalomból kitiltott vagy körözött járműveket és a körözött személyeket. Ennek eredményeként több mint százötven problémás autó és három körözött ember akadt horogra. Az idei Sziget Fesztivál alatt hatvanezer autót vizsgáltak meg a helyszín közelében, de a totemoszlop megfordult a Veres Péter úton és a Batthyány téren is.

Napelemről és 24 voltról is megy

Sánta László szerint a merítés nagyságát és a ráfordított energia mennyiségét tekintve hatékonyságban verhetetlen a totemoszlop, hiszen a kereséshez nem kell munkaerőt, autót és üzemanyagot biztosítani. A magyar cégek által fejlesztett eszköz tetszés szerint elhelyezhető bármely közút mentén, leginkább egy telepített sebességmérőre hasonlít, de kisebb annál.

Energiaellátását napelemek adják, de fix telepítéssel képes 24 voltos áramforrásról is működni. Dolgozik benne térfigyelő kamera, és az éjjeli munkához infrakamera is. Sánta szerint elsősorban gépjárműbűnözés elleni eszköz, de nem zárja ki, hogy a rendőrség emellett sebességmérésre használja majd, ehhez ugyanis csak a megfelelő mérőt kell a dobozba rakni.

A rendszámfelismerő az elhaladó autókról nagyfelbontású, azonosítókat is rögzítő képet készít, és ezeket tárolja egy beépített laptopon, amelyről később letöltik az adatokat. Ezeket a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által üzemeltetett járműnyilvántartáson futtatják át, és az eredmények alapján szükség esetén intézkednek.

Tulajdonképpen késznek mondható az eszköz továbbfejlesztett változata, a Totem II. Ez már memóriakártyára gyűjti és Bluetoothon vagy wifin keresztül továbbítja az adatokat. Kisebb a helyigénye, kevesebb hibalehetőséget tartalmaz, korszerűbb. Valószínűleg ez lesz az alapja azoknak a rendszereknek, amelyeket a közeljövőben telepíthetnek, de nem feltétlenül önálló egységekben, hanem a meglévő vagy épülő térfigyelő hálózattal kombinálva.

Figyeli a kötelezőt is

Sánta szerint az oszloppal célirányosabbá lehet tenni a rendőri intézkedéseket a költséges és feltűnő razzia helyett. Körözött személyek vagy lopott autók megtalálásánál nem az utólagos, hanem a helyszíni beavatkozás hasznos, vagyis a rögtön kiértékelt adatok alapján egy néhány száz méterrel odébb várakozó járőr emelheti ki a forgalomból a problémás járművet.

Nem csak a lopott autókat lehet kiszűrni a kamerás oszloppal, hiszen egy rendszámhoz többféle visszaélés kapcsolható: ilyen a hamis járműazonosító használata, a gépjárműadó-tartozás, a kötelező biztosítás hiánya, a hitel- vagy lízingcsalás, a közúti szabálysértés és ehhez kapcsolódó bírság, vagy a körözött személy az autóban.

Hálózatban működne igazán hatékonyan

Egy mobil egység összköltsége nagyjából egymillió forint, tehát önmagában egy hálózat kiépítése sem jelentene egetverő összeget. Arra a kérdésünkre, hogy épít-e ilyen totemoszlopokból hálózatot a rendőrség, az ORFK - főleg a pénzhiányra hivatkozva - nem tudott válaszolni.

Sánta László szerint Kispesten, vagyis a XIX. kerületben a térfigyelő hálózathoz csatlakoztatva már be is építették a jövő évi költségvetésbe a rendszámfelismerők alkalmazását, a XVIII. kerületben is tervezik a bevezetését, de hasonló sikerre számítanak a VII. kerületben, ahol szintén térfigyelő rendszer működik.

Sánta Lászlónak megvan az elképzelése arra nézve, hogyan lehetne döntően megnehezíteni, akár ellehetetleníteni a hazai és nemzetközi autótolvaj-bandák dolgát, figyelembe véve, hogy Magyarország tranzitútvonal a schengeni országok felé. Például a Duna- és Tisza-hidak és a kompátkelők bekamerázása az országrészek közti közúti közlekedést fedné le.

A Csepel-sziget példáján lehet illusztrálni, hogyan működik leghatékonyabban a totemoszlop. Csepelre hat közúton lehet behajtani és onnan kihajtani. Ezeket ellenőrizve a csepeli autótolvajokat és alkatrészüzéreket tudnák semlegesíteni, vagy elűzni. Budapesten belül is számos hely akad, ahol naponta a fővárosi forgalom jelentős része áthalad: ilyen szakasz az Üllői út és a Pöttyös utca kereszteződése, itt az is átmegy, aki a Ferihegyi Repülőtérre vezető utat akarja használni.

A totemoszlop-hálózat lényege az lenne, hogy kiépítésével fizikailag lehetne korlátozni a gépjárműbűnözők tevékenységét.

Forrás: Origo

Kevesen olvassák el a szerződéseket
2011 október 24.
Kategória:
Általános

Kevesen olvassák el a szerződéseket

Túl kevés időt töltünk pénzügyeinkkel, annál is kevesebbet biztosítással, az ügyfeleknek pedig alig 13 százaléka olvassa el szerződését A-tól Z-ig – derül ki a MABISZ második nemzetközi konferenciájára készített, legfrissebb hazai biztosításpiaci kutatásból.

A hazai lakosság túl kevés időt tölt pénzügyeivel: pénzügyekkel átlagosan heti 47 percet, míg biztosítással mindössze 3,4 percet, melyet tehát mindenképp növelni kell – kezdte előadását Győri Dávid, az ezer fős megkérdezésen alapuló kutatást készítő Xallis Consulting ügyvezető igazgatója.

Sokan nem ismernek egyetlen biztosítót sem, illetve sokan maximum egyet ismernek – itt is van tehát mozgástér mellékbiztosítói kapcsolatok kialakítására. Pozitívan értékelendő, hogy a biztosítói élmények közel háromnegyede inkább pozitív, amely eredménynek a bankszektor minden bizonnyal örülne manapság. Ezt üzletileg érdemes kihasználni – véli Győri.

Ami az egyes biztosítástípusok esetén az ügyfelek elsődleges preferenciáját illeti, kgfb esetén a megkérdezettek 45%-a az ár/érték arányt tartja elsődleges döntési tényezőnek, 14% viszont csúcsminőségre megy, tehát magasabb minőségért cserébe hajlandó magasabb árat is fizetni.
Más biztosítás esetén: 56%-ot ért el az ár/érték arány, mint elsődleges preferencia.

Érdekes eredményként emelte ki előadásában Győri Dávid, hogy az ügyfeleknek 13%-a a biztosítási szerződését, mellékletekkel együtt elolvassa, egytizedük azonban nem, vagy csak nagyon felületesen ismerkedik meg szerződésével, míg 7% bele sem olvas. Utóbbi természetesen pozitív eredménynek is tekinthető, az ügyfelek biztosítókba vetett bizalma szempontjából.

A válaszadók több mint háromnegyede érthetőnek tartja ezeket a szerződéseket, míg 18% leginkább semmit nem ért belőle

Ami az ügyfelekkel folytatott kommunikációt, a marketing megkereséseket illeti, a megkérdezettek többségét fő biztosítójuk kevesebb, mint évi egy alkalommal kereste fel. A nagy többség nem is akar ennél több megkeresést. Más kutatásokból kiderült, hogy az emberek nem a megkeresés tényével, hanem annak tartalmával kapcsolatban látnak fejlődési lehetőségeket. Vagyis a megglévő ügyfelek megkeresésekor a fogyasztó elvárásainak érdemes megfelelni. Sokan többet akarnak tudni a biztosításokról, de inkább értékesítési fókusz nélkül, ennek megfelelően nyitottak idegen biztosítók általi megkeresésre is, ha az nem értékesítési célú. A többség azt állítja, hogy ha többet tudna a biztosításokról, akkor több biztosítást kötne.

A hazai lakosság a felügyelet, szabályozás minőségével 50 százalékban inkább elégedett, jó minőségűnek tartja, míg a felügyelet szigorát is egészségesnek tartja.

Az összes megkérdezett 36%-a forintban, 24%-uk euróban képezne megtakarítást. 33% jelenleg havi 1-10 ezer forintot tud megtakarítani, ugyanennyit tervez a jövőben megtakarítani 28%. A magyar lakosság ingatlan fétise a megtakarítási célokban is tetten érhető: 15 százalék ezt a hosszú távú megtakarítási célt jelölte meg. 15% utazási célból tesz félre, 10% idős korra, biztosításra mindössze 2%. A megkérdezettek fele egy eszközcsoportban tartja megtakarításait, 47% viszont aktívan diverzifikál, vagy legalábbis próbál.

Ami a biztosítási díjakkal kapcsolatos várokozásokat illeti, a megkérdezettek az elmúlt egy évben díjemelkedést élt meg, a következő évben ennél kicsit nagyobb díjemelkedésre számít.

Forrás: Biztosítási Szemle

Egyre több terhet raknak az autózásra
2011 október 18.
Kategória:
Általános

Egyre több terhet raknak az autózásra

Egyre kevesebbet autózunk: a magántulajdonú személygépkocsik átlagos futásteljesítménye évi 15 ezer kilométerről 10-12 ezer kilométerre csökkent az üzemeltetési és fenntartási költségek emelkedése miatt. Jövőre még több ok lesz az autó garázsban tartására: az áfaemelés miatt tovább drágul az üzemanyag. A növekvő költségek egy részét azonban akkor sem tudjuk megspórolni, ha parkoltatjuk a gépjárművet, például a kötelező biztosítás 20 százalékkal nőhet jövőre, ami az autósoknak éves szinten tízezer forint többletkiadást jelent majd.

– A kevés és a semmi közül a semmit választja az állam, ha beterjesztett formájában fogadja el a parlament az adótervezetet, ugyanis szakmai egyeztetés híján nem számoltak a következményekkel – panaszolja a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke. Erdélyi Péter így foglalta össze lapunknak az ágazat véleményét: a vagyonszerzési illeték tovább ront a helyzeten, pedig szomszédainkkal összehasonlítva már ma is teljesen versenyképtelen Magyarország. Különösen a fuvarozó vállalkozásokat érinti érzékenyen például a haszonjárművek átíráskor fizetendő 100-120 ezer forintos vagyonszerzési illetékének 300-400 ezer forintra emelése.

Erdélyi szerint a negyvenlábas konténert szállító kamion ugyanolyan munkaeszköz, mint az esztergapad vagy a nyomdagép, ugyanakkor utóbbiakra nincs vagyonszerzési illeték, ezért a teherautóknál is annak eltörlését javasolta az MGE – ehhez képest több mint kétszeresére emelné a mértékét a kormány. Az MGE azt is sérelmezi, hogy a radikális adó- és illetékemeléseket nem kompenzálnák, például azzal, hogy a legális szférát előnyben részesítené a kormány, betartva a feketegazdaság felszámolására tett ígéretét. Amennyiben az adórendszer a tervezettnek megfelelően valósul meg, akkor várhatóan sokan trükközni fognak például azzal, hogy átteszik székhelyüket a kedvezőbb adózási feltételeket biztosító szomszédos országok valamelyikébe. Már napjainkban is egyre több kamiont vásárolnak külföldön, ott helyezik forgalomba, üzemeltetik és szervizelik, valamint ott kötik fuvarozási szerződéseiket is.

– A fogyasztásélénkítő intézkedéseknek semmilyen nyoma nem lesz a jövő évi autópiacon – állítja Gablini Gábor, a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke. A devizás lakáshitel-törlesztések miatt jövőre még kevesebb lesz a magánvásárló, míg a vállalkozásoknál a kötelező béremelések, a gépjárműüzemeltetési és egyéb költségek növekedése miatt várható visszaesés, pedig ez utóbbiak adják az újautó-piac 80 százalékát. Az ideinél kevesebb, legfeljebb 50 ezer új személyautó és 12 ezer haszonjármű eladásával lehet számolni 2012-ben. Mindezek újabb elbocsátásokat jelenthetnek a 2007-ben még 60 ezer embert foglalkoztató ágazatban, mely továbbra is azt várja, hogy a kormány teljesítse a feketegazdaság felszámolására tett ígéretét, amivel a legális gazdaság versenyképessége javulhatna.

A Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének (MGOE) elnöke, Fojt Attila abban bízik, hogy a parlament nem a tervezett formában fogadja el a regisztrációsadó-tételeket, mert azok gyakorlatilag ellehetetlenítenék a használtautó-importot. Január elsejétől megjelenik a táblázatban az Euro5-ös kategória, és bár ezekből a 2010 után gyártott, használt modellekből gyakorlatilag alig van kínálat, viszont minden ennél rosszabb környezetvédelmi besorolású modellnél nő az adótétel. A forgalom többségét kitevő, 3-7 éves, Euro3-as, valamint Euro4-es motoroknál ez 11-39 százalékos adótétel-növekedést jelentene. Az MGOE javaslatot tett ennek módosítására, mert az új regisztrációsadórendszer életbelépése 3-5 százalékkal drágítaná a használt autókat. További áremelő tényező lesz még az áfa 2 százalékos emelése, és érzékenyen érintené a piacot az átírás illetékének 30-40 százalékos emelése, ami a jelenleg köbcentiméterenként 18 és 24 forintot teljesítményadóra váltaná.

Számolni kell még az euró hektikus árfolyamával. Az MGOE elnöke szerint az emelkedő használtautó-árak ráadásul nem hoznának többet az államnak, mert csökkenne az import, és ezzel kevesebb lenne a 2012-re tervezett 39 milliárd forintos regisztrációsadó-bevétel, aminek 40 százaléka a használt kocsikból származik. A szakma számítása szerint a forgalomcsökkenés miatt jövőre akár 2 milliárd forinttal is kisebb lehet a tervezettnél az adóbevétel.

Kedvező viszont, hogy a regisztrációs adó felső határát 3,2 millió forintról 2 millióra csökkentenék az új autók esetében, és ezzel arra ösztönöznék a nagy motorral rendelkező, drága autók tulajdonosait, hogy ne külföldi, hanem magyar rendszámmal helyezzék forgalomba autóikat.

Fogyhat a létszám az adó miatt

Az elmúlt három évben nagyjából kétszázzal csökkent a többnyire családi vállalkozásban működő használtautó-kereskedők száma. Az MGOE elnöke, Fojt Attila szerint napjainkban kétezer telepen nagyjából tízezren dolgoznak, ám az adótörvények miatt tovább romlana az ágazat helyzete.

Forrás: nol.hu

Oldalak