2018.01.02

Mi lesz a magyar biztosítókkal 2018-ban? Megszólaltak a vezérek

A legnagyobb hazai biztosítók első emberét arra kértük év végén, értékeljék a mögöttünk álló esztendőt és adjanak előrejelzést 2018-ra. Alábbi kérdéseinkre válaszoltak:

  1. 1. Hogy értékeli 2017-et saját biztosítója és a biztosítási piac szempontjából?
  2. 2. Mit tekint saját biztosítója és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2018-ra?
  3. 3. Mely termékek, szolgáltatások és innovációk területén hozhat növekedést 2018 saját biztosítójánál, illetve a biztosítási szektorban?

Kisbenedek Péter elnök-vezérigazgató, Allianz

1. A magyar gazdaság erősödése 2017-ben tovább folytatódott, mely egyértelműen kedvező hatást gyakorol a biztosítási szektor működésére és további bővülésére is, ami a gépjármű-biztosítási piac gyarapodásán túl többek között a lakásbiztosítási piac fellendülésében, a vállalati -és a nyugdíjbiztosítási konstrukciók folyamatos térnyerésében öltött testet. Az Allianz Hungária Zrt. az egyre virágzó magyar biztosítási piac vezető biztosítótársaságaként újabb eredményes évet zárt, díjbevétel-növekedésünk az egész évet tekintve meghaladta a tervezettet is, ugyanígy működési eredményünk is terv felett bővült, mely profitábilis növekedésnek és egyben kimagasló eredménynek tekinthető. Számainkat és teljesítményünket tekintve külön kiemelném még, hogy az idei évben kiegyensúlyozottan növekedtünk minden biztosítási szegmensben, ezek közül is hangsúlyos növekedésről tudok beszámolni a lakossági gépjárműszerződéseink terén, ahol jelentős a növekedésünk az előző évhez képest is, így még több ügyfél bizalmát tudhatjuk a magunkénak. Piacvezető biztosítóként ekképpen az is a célunk, hogy ügyfeleink lojalitásáért cserébe a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújtsuk, így éllovasai legyünk olyan átfogó, rendszerszintű fejlesztéseknek, amelyeknek a bevezetésével és használatával a megszokottnál is gyorsabbak és egyszerűbbek a kárrendezési folyamataink. 2017-ben ezáltal több olyan újítást is bevezettünk, amely jelentősen növelte az ügyfeleinknek és partnereinknek nyújtott szolgáltatási élményét, így például decembertől kezdve a magyar biztosítási piacon elsőként az Allianznál már a legnépszerűbb közösségi oldal chatjéből is könnyedén meg tudjuk kötni az utasbiztosításunkat.

2. A nemzetközi szabályozási környezet 2018-ban is kihívások elé állítja a biztosítási szektor egészét: 2018 februárjában kerül bevezetésre az új európai uniós biztosítás értékesítési direktíva, az IDD, májusban pedig hatályba lép az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR), így az ezekre való felkészülés és a megfelelés a jövő év egyik nagy feladata lesz számunkra. 2018-ra nézve továbbra is kiemelt fontosságúnak tartjuk, hogy az Allianz Hungária egyet jelentsen a biztonsággal és a stabilitással. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor arra is törekszünk, hogy ügyfeleink az innovatív jelzőt is egyre inkább hozzánk tudják társítani, továbbá igényeiket a digitális kornak, valamint elvárásaiknak megfelelően beépítsük működésünkbe. A jövőben is követjük a fogyasztói trendeket, figyeljük az új lehetőségeket, majd ezeknek megfelelően optimalizálunk, fejlesztjük termékeinket és szolgáltatásainkat, mindemellett folyamatosan invesztálunk a digitalizációba, melyet alapvető eszköznek látunk mind ügyfeleink, mind pedig partnereink életének könnyedebbé és biztonságosabbá tételéhez, ily módon a nagyobb ügyfélélményhez. Innovatívnak maradni, folyamatosan digitális újdonságokkal a piacra lépni és kiváló ügyfélélményt nyújtani ugyanakkor valódi kihívást is jelent nem csupán nekünk, de a biztosítási piac egészének is, hiszen azt érzékeljük, hogy a korábbinál gyorsabb ütemben változnak az ügyféligények, így egyre rövidebb időtávra szükséges stratégiai döntéseket hoznunk a digitalizációt és az innovációt érintő, valamint az ügyfélélményt jelentő szolgáltatások bevezetésével kapcsolatosan.

3. A gazdasági növekedés jótékony hatása társaságunknál 2017-ben a nem-életbiztosítások területén az ipari vagyon- és felelősségbiztosítások, valamint a mezőgazdasági biztosítások, azon belül is a díjtámogatott növénybiztosítások jó teljesítményében mutatkozott meg leginkább, míg az életbiztosítások területén továbbra is jelentős szerepe volt az évben a hosszú távú nyugdíjcélú megtakarításoknak, melyek jelenleg is az Allianz Hungária Zrt. értékesítési fókuszában állnak. A motor szegmenst vizsgálva is érzékelhető növekedésről tudok beszámolni a naptári évben, köszönhetően a használt gépjárművek importjának folytatólagos sikere és az új típusú támogatott gépjárműbeszerzési lehetőségek megjelenésének is. Úgy vélem, hogy a tendencia 2018-ban is hasonló lesz és a már említett területek további dinamikus fejlődését irányozzuk előre a magunk számára. Ami a biztosítási szakma egészét illeti, a fent említetteken túl a növekvő öngondoskodási hajlandóság nyomán a nyugdíjbiztosítások értékesítésének további erősödésére, valamint az életbiztosítási piac növekedésére számítok a 2018-as évben. Mindemellett az építési beruházások az utóbbi években tapasztalt ugrásszerű növekedése és a lakásbiztosítások piacán továbbra is jelentős alulbiztosítottság fennállása folytán a jövő évre nézve is sok lehetőséget látok a növekedésre a lakásbiztosítási piacon. Végül jelentős növekedési potenciált érzékelek az infokommunikációs vívmányoknak a biztosítási szektor szolgálatába állításában a legkülönbözőbb területeken, kiemelten pedig a gépjármű-és a lakásbiztosítások kapcsán, melyekkel kapcsolatban tapasztalatunk szerint egyre nagyobb igényt támasztanak a fiatalabb generációk tagjai.

Erdős Mihály elnök-vezérigazgató, Generali

1. Ha csak két szóban foglalhatnám össze az elmúlt évet, a változás és a megfelelés szavakat választanám. Hosszú története során a biztosítási szektor megélt jó és rossz időszakokat egyaránt, volt már mélyrepülésben és szárnyalt is: képes volt átalakulni, alkalmazkodni és megfelelni. Most mégis úgy látszik, a legnagyobb transzformáció előtt állunk; ennyire volatilis még nem volt a változás, és soha nem volt ilyen gyors sem - felvesszük a versenyt. 2017-ben elindultunk egy egyszerűbb, okosabb és gyorsabb úton. Például a jogi környezet változására gyorsan reagálva társaságunk az elsők között lépett piacra az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység tervezői és kivitelezői felelősségbiztosítással január elsejével. A termék kialakításánál a gyorsaság mellett fontos volt az is, hogy minél egyszerűbben megfeleljünk a jogszabályi előírásoknak. Egy kiváló ár-érték arányú termékkel tudtunk megjelenni, amit a kiváló értékesítési teljesítmény, az ügyfelek fokozott érdeklődése is visszaigazolt. Az etikus életbiztosítási koncepciónak megfelelő új termékcsaládunk rajtja némiképp elmaradt az előzetes várakozásainktól, de ez megfelel a referenciának tekintett piaci tendenciának. A tavaly év végi kiváló teljesítménynek köszönhetően, valamint a nyugdíjbiztosítások jó megmaradási arányából fakadóan azonban nőtt az élet állománydíjunk, ennek következtében a folyamatos életbiztosítási díjbevételünk is magasabb. A gépjármű- és lakásbiztosítások körében mind a lakossági biztosítások, mind a flotta illetve társasházi szerződéseink körében darabszám és díjbevétel-növekedést realizáltunk. Kihasználva a kínálkozó piaci lehetőségeket biztosítónk egy újabb eredményes év zárása előtt áll. Kitűzött céljainkat elértük, mind a tervezett eredmények, mind a cégcsoportunk stratégiája mentén megfogalmazott fejlesztések tekintetében - egyszerűbben, okosabban, gyorsabban működünk: fontos lépéseket tettünk például az önkiszolgáló tranzakcióink bővítése, illetve az ügyfelek naprakész tájékoztatása terén is.

2. A már említett felgyorsult transzformáció, a gyors változás mentén a digitalizáció adta lehetőségeket említeném a szektorunkra váró kihívásokról szólva. Várakozásaink szerint a digitalizáció a biztosítási szektort is ki kell, hogy mozdítsa a komfortzónájából. Hiszen a jövőben arra számíthatunk, hogy új szereplők is megjelennek a szektorunkban, merőben új megoldásokkal. Ugyanakkor a biztosítás továbbra is egy személyes üzlet, ami a bizalomra épül. Így a technológia adta lehetőségeket annak a szolgálatába kell állítanunk, hogy tovább erősítsük az ügyfeleink bizalmát és munkatársaink elhivatottságát. Az új technológia megoldások mellett azonban azt is látjuk, hogy az egyes generációk elvárásai eltérők, és nekünk tudnunk kell minden igénynek megfelelő megoldásokat kínálunk. Így például az önkiszolgáló online tranzakciók, vagy a chat funkciók fejlesztése mellett a személyes és telefonos ügyfélszolgálati területen is törekednünk kell a legmagasabb szintű ügyfélkiszolgálásra, párhuzamosan fejlesztve a területeket.

3. Változás és megfelelés: vállalatunk működésének kulcsa egyértelműen az ügyfélközpontúság, ügyfeleink elvárásainak való megfelelés. Büszke vagyok arra a szemléletbeli változásra, amelyet ez a fókusz az elmúlt időszakban eredményezett minden területünkön. Ügyfél-elégedettségi felmérésünk keretében immár több mint 43 ezer ügyfelünket kérdeztünk meg, hogy pontosabban megértsük a vállalatunkkal kapcsolatos vélekedésük okait. A kapott visszajelzések alapján már számos fejlesztést indítottunk el, és ezt a dinamikát a továbbiakban is szeretnénk megőrizni. Fő törekvéseink között szerepel az ügyfeleinkkel való kommunikáció további egyszerűsítése és gyorsítása. Termék oldalon azt látjuk, hogy a moduláris, egyedi igényekre szabható módozatok nagyon népszerűek az ügyfelek körében, mind a lakossági, mind a vállalati szegmensben. Továbbá egyre nagyobb a különböző asszisztencia típusú megoldások iránti igény, és ez a tendencia a várakozásaink szerint erősödni fog, hiszen az anyagi segítségnyújtáson túl az ilyen típusú termékekkel azonnali, gyors vészhelyzet-elhárítással állhatunk ügyfeleink rendelkezésére. A kiegészítő magán-egészségbiztosítási piacban óriás potenciál van: itt az egyre fokozódó kereslethez kell a biztosítóknak vonzó ár-érték arányú megoldásokat kidolgozniuk mind a lakossági, mind a vállalati szegmens számára. És ezekkel a termékekkel szintén edukációs hatásunk lehet, hiszen a megelőzés, a prevenció, az egészséges életmód jutalmazása meg kell, hogy jelenjen ezekben a biztosítási megoldásokban.

Bertrand Woirhaye vezérigazgató, Groupama

1. 2017 sikeres év volt a Groupama Biztosító és az egész biztosítási piac számára. Az egyéni személy-, és vagyonbiztosítások területén is erősíteni tudtuk helyzetünket. A vállalati biztosítások területén a javuló növekedési számok is visszaigazolták azon erőfeszítéseinket, amellyel fejlesztettük a kockázatvállalási képességinket és az értékesítési csatornák és partnereink kiszolgálási színvonalát. Mivel életbiztosítási termékeinket már tavaly az etikus termékkoncepciónak megfelelően alakítottuk át, így számunkra 2017 inkább igazolása volt annak, hogy helyes volt az irány, amit tavaly választottunk, azaz a teljes transzparencia és termékeink megemelt értéke ügyfeleink számára. Ennek a korai döntésünknek is köszönhető, hogy az értékesítési partnereink is felkészülten várták a változást, és ezeket visszaigazolták értékesítési eredményeink is. A pénzügyi folyamatokat tekintve elmondható, hogy a károk növekedését figyelhettük meg piaci szinten és társaságunknál is. A megfelelően diverzifikált biztosítási portfoliónknak köszönhetően még így is tartani tudtuk magas szolvencia megfelelésünket és továbbra is szolid, biztos pénzügyi hátteret nyújtunk ügyfeleink számára.

2. 2018-ban a biztosítási piac további fejlődését várjuk, amelyet egyrészt a gazdasági növekedés táplál, másrészt a személyes biztonság iránti növekvő igény (nyugdíj, előtakarékosság, egészség). A Groupama szándéka az, hogy növelje piaci szerepét és erősítse ismertségét azáltal, hogy 1. magas minőségű tanácsadást és szolgáltatásokat nyújt ügyfelei számára, illetve 2. megbízható és innovatív partnere marad értékesítési csatornái számára. A fő kihívást jövőre az jelenti számunkra, hogy biztosítsuk munkavállalóinknak azt az ideális munkakörnyezetet, amelyben ők minden energiájukat és tehetségüket arra tudják fordítani, hogy társaságunk megfelelő megoldást adjon a személyes, családi és üzleti biztonságukat megteremteni kívánó ügyfeleink igényeire. Az IDD irányelvek hatályba lépése 2018-ban ismét egy igazolása lehet annak a stratégiánknak, amelyben a magas színvonalú személyes tanácsadást tűztük ki célunkként minden ügyfelünk számára.

3. 2018-ban nem számítunk a piacot gyökeresen megváltoztató innovációra vagy változásra. A kihívás ehelyett az lesz, hogy miképpen fogják a piaci szereplők elsajátítani és használni a már rendelkezésre álló új technológiákat, annak érdekében, hogy minél jobban leírják és leképezzék az egyéni ügyféligényeket, és ezáltal jobb tanácsadást adjanak, és megfelelőbben mutassák be az ügyfelek számára javasolt és részükre összeállított biztosítási megoldásokat. A Groupama Biztosító 2018-as új termékeit és szolgáltatásait már mind ennek megfelelően alakítottuk és meggyőződésem, hogy ügyfeleink ugyananolyan nagy kedvvel fogják fogadni őket, mint amilyennel mi fejlesztettük azokat számukra.

Zatykó Péter elnök-vezérigazgató, Aegon

1. A biztosítási piacon az elmúlt években nagyon enyhe bővülést tapasztalhattunk, de ezzel együtt most vagyunk ott, ahol a válság előtt voltunk. A növekedés lehetséges okai között mindenképpen meg kell említenünk a megváltozott fogyasztói magatartást, amely a vagyon- és élet- (elsősorban nyugdíj) biztosítások tekintetében egyaránt megjelent. A biztosítótárasságok folyamatos edukációs programjainak, kampányainak is köszönhető, hogy társadalmi szinten fokozott tudatosság, tudatosabb tervezés és előrelátás érzékelhető. Kockázati életbiztosítások tekintetében még mindig alulbiztosítottak vagyunk, erre érdemes jobban koncentrálnunk. A vagyonbiztosítási piac bővülését tapasztalatunk szerint a gfb biztosítások díjkorrekciója, valamint a meglévő vagyonbiztosítások (lakossági és vállalati egyaránt!) esetében a biztosítási fedezetek növekedése vagy új kockázatok fedezése - úgy, mint szakmai felelősségbiztosítások, D&O, kiterjesztett garancia biztosítások - együttesen okozták. Meg kell említenünk még az egyszerű, online köthető termékek folyamatos előretörését, különösen a fiatalabb generációk esetében, ami mindenképpen iránymutató a jövőre nézve. Az Aegon Magyarország ismét nagyon jó évet zárt. Szinte minden termékeladás tekintetében növekedtünk. A legnagyobb növekedést a vállalati vagyon-, és utasbiztosításból hoztuk, de életbiztosításból is a piaci átlagnál jobban teljesítettünk. Annak kifejezetten örülünk, hogy évek óta tartani tudjuk vezető pozíciónkat a lakásbiztosítások piacán. Nagy előnyünk, hogy miénk az ország legnagyobb hálózata. Ugyanakkor az alternatív csatornák - alkuszi /banki partnerek, áruházláncokkal való együttműködések, call-center, online - szintén nagyon jól teljesítenek.

2. Körülbelül 10 éve indult el a pénzpiacokon a szabályozói környezet folyamatos változása, ami a biztosítási piacot is egyre kiélezettebben érinti. A Solvencia I., II. után most itt a GDPR, IDD, PRIIPS, és még sorolhatnám a mozaikszavakat. Az tisztán látszik, hogy ezek az új, kockázatalapú szabályok radikális változást eredményeznek, de összetettségük okán nagyon nehéz előre felmérni, miként befolyásolják majd üzleti folyamatainkat, hogyan hatnak az ügyfélkapcsolatainkra. Az előírások miatt szükséges fejlesztések iszonyatos mennyiségű erőforrást kötnek le, hiszen általában rendkívül kevés idő áll rendelkezésünkre a felkészülésre és az átállásra. A mennyiségi szempontokra való összpontosítás miatt sokszor úgy érezzük, hogy kevesebb idő jut a szabályozások valódi céljának megértésére. A legtöbb szabályozás ugyanis az üzletmenet szempontjából hasznos, kockázatalapú szemlélet átvételére ösztönöz, növeli a transzparenciát, ami hosszú távon minden piaci szereplő számára előnyös.

3. A jövő évben a nyugdíjbiztosítás mellett a kockázati életbiztosítások piacára érdemes jobban koncentrálnunk. Számtalan példát tudnék hozni arra, amikor egy-egy kockázati életbiztosítás életet ment, illetve hozzásegíti a családokat egzisztenciájuk megőrzéséhez egy sajnálatos tragédia után. Ebben a tekintetben tovább kell folytatnunk azt az edukációs tevékenységet, amelyet pár éve a biztosítók közösen indítottak. A lakásbiztosítások terén piacvezetőként szinte kötelességünk évről évre megújulni és ezzel utat mutatni a versenytársainknak. Folyamatosan frissítjük lakástermékünket, újabb és újabb kiegészítőket ajánlunk, jövőre pedig új termékkel jövünk ki, amitől a piac élénkülését várjuk. A világ arra halad, így a hosszú távú ügyfél-kiszolgálási stratégiai célunk is a digitális átállás folyamatának elősegítése, és áttérés a kézi vezérelt folyamatokról a teljesen automatizált, de személyre szabott szolgáltatásokra. Ehhez teljesen átalakítjuk az informatikai rendszerünket, illetve továbbfejlesztjük az ügyfélkiszolgálás minőségére ható folyamatainkat. Az ügyfelekkel való jobb kapcsolattartás és az ajánlataink differenciálása érdekében nagy lehetőséget látunk az IoT-ben. Európa vezető biztosítóinak többsége már "connected-" megoldásokat is kínál, ami feltétlenül iránymutató számunkra. Arra készülünk, hogy először a gépjármű biztosítások piacán fog megjelenni ez az innováció.

Sztanó Imre elnök-vezérigazgató, NN

1. Az NN Biztosítónál sikeres évet zárunk mind pénzügyi, mind stratégiai szempontból. Majdnem két éve köteleztük el magunkat a digitalizáció mellett, mert hisszük, hogy ezáltal még relevánsabbá válhatunk az ügyfeleink szemében. Nagy öröm számomra, hogy a digitalizációs programunk első gyümölcsei beértek az idei évben. Számos, a piacon jelenleg egyedülálló megoldást vezettünk be. 2017-ben az értékesítés folyamat során az ajánlatok mintegy 90%-át már papírmentesen, elektronikus aláírás segítségével vettük fel. Nagyot léptünk előre a kockázatelbírálás automatizálásban is. Ma már minden ötödik életbiztosítási ajánlat esetében emberi beavatkozás nélküli a kockázatelbírálás, melynek eredményeként az ajánlat elfogadása után akár öt perc alatt is megkaphatja ügyfelünk a kötvényét. Ezeknek - és számos egyéb kezdeményezésnek - köszönhetően ügyfeleink elégedettsége jelentősen nőtt a 2017-es évben. Az innováció szempontjából meghatározó lépés volt idén a Sparklab nevű inkubátor programunk elindítása is. Olyan ötleteket és együttműködéseket keresünk, amelyek hozzájárulnak az emberek életminőségének javításához. Szélesre tártuk az ajtókat az innováció előtt; az inkubátor programban ugyanúgy szívesen látjuk a startup-ok kezdeményezéseit, mint a nagyvállalati együttműködéseket és a saját kollégáink ötleteit.

2. A legfontosabb kihívás, hogy hogyan tudjuk szélesebb tömegekhez eljuttatni az üzenetet az öngondoskodás szükségességéről. Különösen a fiatalokhoz kell hatékonyabban szólnunk, hiszen minél korábban kezdi valaki az öngondoskodást, annál könnyebb dolga van. Ehhez nem csak érthetőbbé és átláthatóbbá kell tennünk a szolgáltatásainkat, máshogy is kell megszólítanunk a fiatalokat. Számos lépést tettünk ezen a téren már az idei évben is. Például májusban léptünk piacra a runaddict mobilalkalmazással, amely a futók számára kitűzött kihívások teljesítését vásárlási kedvezményekkel és ingyenes biztosítással jutalmazza. Az applikáció mára huszonkétezer letöltésen van túl. De említhetném üzleti szimulációs versenyünket, az NN InsuRace-t is, amellyel szintén újfajta módon igyekszünk közelebb hozni a biztosítási iparág működését a fiatalokhoz. A 2018-as év további nagy kihívása (és egyben lehetősége) a saját működésünk átalakítása. Az ügyfélközpontú, digitális megoldások létrehozásában nem elsősorban az új technológia jelenti a kihívást. Sokkal inkább az, hogy olyan szervezetet és belső működést kell kialakítanunk, amely valóban képes a mai technológia által teremtett lehetőségeket kihasználni. Ehhez a jelenleginél gyorsabb, rugalmasabb, az ügyfelek igényeit mindenkor szem előtt tartó működésre van szükségünk. Ezért kezdtük el 2017-ben az agilis munkamódszer bevezetését, amelyből rengeteget tanultunk. A jövő évben ezen tapasztalatokat felhasználva szeretnénk az agilis módszertant szélesebb körben kiterjeszteni. Hiszem, hogy ezáltal - a jobb, hatékonyabb működésen túl - vonzóbb munkahely is leszünk.

3. Az NN Biztosító hagyományosan nagy fókuszt helyez a kockázati életbiztosításokra. Ebben továbbra is nagy lehetőséget látunk. Számos olyan kezdeményezésünk van, amely reményeink szerint jelentős növekedést hozhat a kockázati életbiztosítások terén. Emellett a növekedéshez véleményünk szerint továbbra is stabilan hozzá fognak járulni a nyugdíjbiztosítások. Növekedésünk másik motorja a már nagyjából két éve zajló digitális átállásunk további kiterjesztése lesz. Egyrészt a jelenlegi működésünk digitalizációjában szeretnénk tovább lépni. Szélesítjük az automatikus kockázatelbírálást, valamit nagyságrendileg egyszerűsítjük fő folyamatainkat, például a kárrendezési folyamatot. Emellett ügyfeleink számos új funkcióval találkozhatnak majd NN Direkt személyes oldalukon. Rengeteget invesztálunk adatelemzési képességeink fejlesztésébe is. Ezzel összefüggésben például partnereinket teljesen új címanyag mechanizmussal támogatjuk. Tovább folytatjuk kezdeményezéseinket az ügyfelek új módon történő megszólítására. Ebben a "dolgok internete" rengeteg új lehetőséget kínál. Jó példa erre a prototípus fázisban lévő - Vodafone-nal közösen fejlesztett - Diablog mobilalkalmazásunk, amely a cukorbetegséggel élők életét könnyíti. A célunk az, hogy azok a cukorbetegséggel élők, akik megfelelősen karbantartják állapotukat és a Diablog applikáció segítségével rögzítik mérési eredményeiket, ne fizessenek magasabb biztosítási díjat, mint nem diabéteszes társaik. További innovatív kezdeményezéseket várunk a Sparklab februárban induló következő inkubációs programjától is. Itt már javában folyik a résztvevők toborzása. Bár a jelentkezési határidő még nem zárult le, már eddig is ígéretes ötletekkel találkoztunk.

Pandurics Anett elnök-vezérigazgató, Posta Biztosító

1. A piac az idei évben organikusan fejlődött, sőt, a nyugdíjbiztosítások terén az új kötésekkel (az év végére 250 ezer darab felett lehet a szerződéses állomány) és a közel 220 ezer forint/éves átlagdíjjal a szektor bebizonyította, hogy nem alaptalanul érvelt amellett, hogy messze a legszélesebb rétegeket tudja majd elérni az öngondoskodási termékek közül. Jól sikerült az átállás az etikus életbiztosítási koncepcióra: a termékek száma ugyan megfeleződött, de az MNB-vel közösen kidolgozott új koncepció valóban növelte a bizalmat a termékek iránt, s így az átlagdíj-növekedés ellensúlyozta a szerződések számában tapasztalt visszaesést. A nem életágban a kgfb-piacon megszűnt a 100% feletti combined ratio - az üzletág immár nem okoz szektor szintű veszteséget. A fentiek ellenére nem lehetünk teljesen elégedettek: a díjbevétel-növekedés dinamikája még mindig csak alkalmi jelleggel haladja meg a GDP bővülését, ami azt mutatja, hogy a szektornak magasabb fokozatra kell kapcsolnia. A Posta Biztosító szempontjából komoly fegyverténynek tartom, hogy idén is sikerült túlteljesítenünk a terveinket, és számos új termékkel léptünk piacra. Megújítottuk a lakásbiztosításunkat, a PostaÉdesOtthon a piac egyik legkorszerűbb terméke lett, és emellett a kárrendezés területén is sok ügyfélkényelmi megoldást kínál. A mobilapplikáción keresztüli fotós kárbejelentés és a videós kárrendezés mellett ehhez a biztosításunkhoz a piacon egyedülálló 5 napos kárügyintézési garanciát is bevezettünk. A PostaGyógyír termékünkkel az egészségbiztosítás irányába tettünk egy lépést. Ez a biztosításunk a rákos megbetegedések esetén nyújt anyagi segítséget ügyfeleinknek. Az utolsó negyedévben nagy sikerrel debütált PostaNyugdíj Prémium éves díjfizetésű nyugdíjbiztosításunk. Idén indítottuk útjára a kerékpárosoknak szánt baleset-, vagyon- és felelősségbiztosítást kínáló, Hello Bringás termékünket. A Hello Bringás biztosítás az ugyanezen a néven futó mobilapplikáción és weboldalon köthető. Az appban a biztosításon kívül más funkciók is megjelennek, amelyek segíthetik a kerékpárosok mindennapi életét, pl. bringakereső, kárbejelentő, vagy szervizkereső szolgáltatás.

2. A legnagyobb kihívások talán nem is piaci jellegűek: az épphogy átélt Szolvencia II. szabályozás gyakorlatba állítását követően 2018-ban újabb uniós elvárások teljesítése köti majd le a szektor kapacitásainak jelentős részét. Az üzleti oldalon egyértelműen az alacsony kamatkörnyezet jelenti az egyik fő kihívást. Különösen nehéz ebből a szempontból a hazai környezet, hiszen az MNB jelezte: hosszú évekig akár negatív maradhat a reálkamat. Ahogy idén is, jövőre is folyamatos téma lesz a digitalizáció kérdése, ami akár új termékeket, új szolgáltatásokat hozhat a piacra. Ezek a változások a mi mindennapjainkra is hatással lesznek.

3. Természetesen a nyugdíjbiztosításban hiszünk - meggyőződésem, hogy a piac legtranszparensebb és az átlagdíjra vetítve egyik legolcsóbb konstrukcióját alkottuk meg és vezettük be novemberben. Szeretnénk növekedést elérni a kockázati biztosítások terén is, itt is készülünk meglepetéssel. A lakáspiac élénkülésével párhuzamosan lakásbiztosítási piacon is növekedést várok. Sokan kérdeznek bennünket az Insurtech lehetőségekről is: igen, teret nyer a digitalizáció, de látni kell, hogy a biztosítási piac eddig is jól teljesített ezen a téren. Ugyanis nálunk már korábban is lehetővé vált az online szerződéskötés, a kárakták már minden biztosítónál elektronikusak, és azt se felejtsük el, hogy mind a mai napig a biztosítás az a termék, ahol érdemi díjkedvezmény jár az elektronikus szerződésért és díjfizetésért. Ha a digitalizáció szempontjából keresünk kitörési pontot a piacon, akkor azt gondolom, az ügyfélélmény javításában nagy lehetőségek rejlenek, így mi is több újdonság bevezetését tervezzük 2018-ban ezen a téren.

Lehel Gábor elnök-vezérigazgató, Union

1. Az idei év egyrészt kedvező környezetet biztosított a gazdasági szereplők számára, másrészt januártól az etikus életbiztosításokkal új szabályozás lépett életbe, ami év elején még nehezen prognosztizálhatóvá tette az üzleti eredmények alakulását. Összességében a biztosítási piac kedvező évet tudhat maga mögött: az MNB adatai szerint a szektor díjbevétele szeptember végéig több mint 6 százalékkal bővült. Ráadásul mind az életbiztosítási, mind a nem-életbiztosítási ág kiegyensúlyozott növekedést mutatott, ami azt jelenti, hogy nem csupán egyszeri hatások eredményeképpen fejlődött a terület. Az Union Biztosító ebben a környezetben sikeresen tudta kihasználni az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményét, és várhatóan a teljes évet is a piaci átlagot meghaladó eredménnyel zárja. Természetesen 2018-ban kiemelt feladat számunkra a három hazai VIG biztosító várhatóan áprilisban megvalósuló egyesülése.

2. A teljes piacot tekintve elmondható, hogy az elmúlt időszakban a működésünk szabályozása egyre inkább szigorodott, folyamatosan egyre több és egyre komplexebb elvárásnak, előírásnak kell megfelelnünk. Ez a tendencia tovább folytatódik a következő években is. Lesznek olyan új szabályozások, amelyeknek már 2018-ban meg kell felelnünk. Emellett várhatóak olyanok, amelyeket ugyan később kell teljesíteni, ám az üzleti modellekre, a működésre gyakorolt jelentős hatásaik miatt már most komoly elemzéseket, előkészületeket és nem utolsósorban stratégiai döntéseket igényelnek. 2018-ban meg kell felelnünk például az IDD és a PRIIPSs előírásainak, ugyanakkor már foglalkoznunk kell többek között az IFRS17 bevezetésével is, amely újraírja szinte az összes játékszabályt. A megfelelés, bevezetés komoly erőforrásokat köt le, ugyanakkor a nagy kihívások, projektek, háttérmunka közben sem felejthetjük el egy percre sem, hogy a fő fókuszba az ügyfélnek kell kerülnie. Az új, integrált Union biztosítónak arra kell törekednie, hogy a vele kapcsolatba lépő ügyfél egyre magasabb színvonalú kiszolgálást kapjon az értékesítéstől kezdve a kapcsolattartáson át egészen a szolgáltatásnyújtásig. Ez folyamatos és tudatos igényfelmérést, termékfejlesztést, sok esetben a core-tevékenységen túlmutató szolgáltatásokat, folyamatoptimalizálást, és minden téren megjelenő ügyfélközpontú kultúrát jelent. Az idei év kulcsfeladata számunkra a Vienna Insurance Group (VIG) három hazai biztosítótársasága egyesülésének előkészítése volt. Az Erste Biztosító, az UNION Biztosító és a Vienna Life Biztosító együttesen mintegy egymillió ügyfelet szolgál ki, így az erőforrások egyesítése és az új, optimalizált értékesítési struktúrának a sikeres megteremtése különös gondot igényel valamennyi egyesülő tagvállalat részéről.

3. A jelenlegi pozitív piaci tendenciák folytatódása a nem-életbiztosítási ágon mind lakossági, mind vállalati szinten kedvez a vagyonbiztosítások gyarapodásának. Emellett a privát egészségbiztosítások jelenthetnek továbbra is kitörési pontot. Mi ezen a területen újabb termékmegoldásokat illetve a háttérterületek folyamatainak optimalizálását tervezzük. Személybiztosítási területen továbbra is a kockázati, valamint a folyamatos díjas termékekre helyezzük a hangsúlyt, és jövőre is szeretnénk hatékonyan kielégíteni a nyugdíjbiztosítási területen érzékelhető keresletet. Mindkét nagy területen erőteljesen igyekszünk támaszkodni a biztosítási piacon is felhasználható technológiai fejlesztésekre, megoldásokra. Folyamataink optimalizálásának keretében - kihasználva a VIG-cégek egyesülése kapcsán amúgy is jelentkező átalakítási lehetőségeket - új lendületet adtunk a digitalizációs fejlesztéseknek a működés legkülönbözőbb területein.

Forrás: www.portfolio.hu

Biztosítás fajta: 

  • Általános
Kátyúba futott? Így talán nem fáj annyira
2024 január 17.
Kategória:
Gépjármű biztosítás

Kátyúba futott? Így talán nem fáj annyira

Elindult a kátyúszezon, ráadásul az elmúlt hetek téli időjárása ugrásszerűen megnövelte a kátyúk számát, a kockázatos úthibák százezrével fordulnak elő a magyar utakon.

A legtöbb esetben a kátyúkár defektet jelent, ugyanakkor ezek egy részében a felni is javításra szorul, nem ritkán pedig a futómű is megsérül. Szélsőséges esetben ugyanakkor személyi sérüléssel is járhat, ha kátyúba futunk.

Ha nincs kátyúbiztosításunk, akkor a kárt az illetékes útkezelőnél kell jeleznünk, ami lakott területen kívül a Magyar Közút Nonprofit Zrt., lakott területen belül pedig az illetékes önkormányzat. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) közleménye szerint azonban számos esetben nem tudják az autósok érvényesíteni a kárigényt, például ha nem megfelelően dokumentálták azt, vagy ha valaki olyan szakaszon szenved ilyen balesetet, ahol az úthibára jelzőtáblával figyelmeztetnek.

A szervezet szerint a kátyúkárok kétharmadát az év első negyedévében jelentik, ennek megfelelően májusig mindenképpen nagy számban találkozhatnak az autósok kátyúkkal, ezért érdemes lehet kátyúbiztosításban gondolkodni. Ezt általában kgfb vagy casco mellé kötik kiegészítő biztosításként, de van, ahol már önálló biztosításként is igényelhető, mindössze 3-4 ezer forintért – írja az FBAMSZ.

Ezek egyes módozatai ráadásul akkor is fedezetet nyújtanak, ha a kátyúkár figyelmeztető táblával ellátott útszakaszon történik.

A közlemény megjegyzi, hogy ebben a konstrukcióban nem számolnak fel önrészt, ami azért lényeges, mert egy átlagos kátyúkár általában még ma is 100 ezer forint alatti összeg. Ezért a minimális önrésszel megkötött casco az ilyen esetekben nem biztosít.

forrás: economx.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók gépjármű biztosítás ajánlatait:
Gépjármű biztosítás kalkulátor >>

Megmozdulhat a biztosítási piac, levelet kapnak a lakástulajdonosok
2024 január 16.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Megmozdulhat a biztosítási piac, levelet kapnak a lakástulajdonosok

Növekedhet a lakásbiztosítások száma, de ennél fontosabb lehet, hogy a lakásokat a benne lévő tényleges értékekre biztosíthatják az ügyfelek, kihasználva a márciusi lakásbiztosítási kampány során várható díjversenyt.

Március 1 és 31. között az új szabályozás alapján minden lakásbiztosítással rendelkező ügyfél 30 napos határidőre felmondhatja korábbi biztosítását, így arra nem csak a biztosítási évforduló előtt nyílik erre lehetőség – mondta el a két legnagyobb hazai alkuszszövetség, az FBAMSZ és a Mabiasz közös szakmai napján Seffer Dániel, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri biztosi kabinetjének szakértője.

A biztosítóknak február 15-ig kell értesíteniük az ügyfeleiket arról, hogy a márciusi kampányban lehetőségük van felmondani és újra kötni meglévő lakásbiztosítási szerződésüket – az értesítés kötelező eleme lesz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) formalevele.

Alacsony a kárhányad

Magyarországon 3,31 millió lakásbiztosítási szerződés volt 2023. szeptember végén, ehhez 49 545 társasházi szerződés kapcsolódik. Ezzel a lakások 72,14 százaléka biztosított, a szerződések 19,51 százalékában a biztosítás lakáshitelhez kapcsolódik. Ugyanakkor a szerződéseknek mindössze 1 százaléka, nagyjából 35 ezer szerződés Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás (MFO).

Seffer Dániel a MNB adatait idézve arról beszélt, hogy 2017 és ’22 között a lakásbiztosítási szerződések száma 5,5 százalékkal nőtt, ami meghaladja az ingatlanok számának bővülését. Ugyanakkor 2022 és 2023 között ugyanakkor a szerződések 0,5 százalékkal csökkentek.

Azt, hogy fontos lehet a piac megmozdítása azt az NGM szerint az bizonyítja, hogy a piacra újonnan bevezetett MFO esetében 50 százalék környékén van a kárhányad (a kifizetett kártérítések és szolgáltatások díjbevételhez viszonyított aránya), a „sima” biztosítások esetében ugyanakkor ez alig éri el a 30 százalékot.

Ennek magyarázata az lehet, hogy egyrészt a régi biztosításokat fizető ügyfelek nem mindent jelentenek, de ennél is komolyabban látszik az, hogy a szerződések alulbiztosítottak, vagyis a kártérítési összegek nem elég magasak. Ugyancsak az alulbiztosítottságot igazolja az, hogy a lakásbiztosítások átlagdíja az elmúlt években nagyjából az építőipari árindex mértékében növekedett – azaz a vagyonban történő gazdagodás miatt emelkedő kockázatok (és fedezetek) díja nem jelent meg a díj oldalon, azaz kicsi az esély arra, hogy ez érdemben megtörtént volna.

Az alulbiztosítottság a fő ellenfél

A miniszteri biztosi kabinet szakértője szerint a biztosítási összeg tekintetében az új lakásbiztosítások 10-50 százaléka még az MFO esetében is kisebb értékre szól, mint amennyi kockázatot valóban be kellene vállalnia a szerződőnek a háztartás ingó- és ingatlan vagyona alapján. Az ügyfelek döntő része automatikusan elfogadja a biztosító ajánlatát, ami ugyanakkor a lakás négyzetméter árához, korához, elhelyezkedéséhez és pl. falazatához kapcsolódóan kiszámolt átlagos értéket jelent. Ettől akár az ingatlan, akár a benne található ingóságok értéke számottevően eltérhet.

Az NGM azt reméli, hogy a szerződések megújítási rátája a jelenlegi 13-16 százalékról emelkedni fog, azaz ne 7 évente kerüljön átdolgozásra 1-1 szerződés. Ez rendkívül fontos lenne az alulbiztosítottság elkerülése érdekében.

Az NGM várakozása szerint a kampány révén a díj és a szolgálatás aránya, a kárhányad emelkedni fog, ami az ügyfelek számára kedvező változás lesz. Ezt segítheti, hogy a kampányra minden, a lakásbiztosítással rendelkező biztosítónak lesz a standard feltételei alapján magasabb kockázati értékeket tartalmazó MFO terméke – az MNB épp ma adta közre, hogy a Magyar Posta Biztosító is megkapta az engedélyt, hogy MFO-t kínáljon.

A minisztérium szerint a mostani változással a lakásbiztosítási piaci koncentráció csökkenhet – jelenleg ezt a terméket kínáló 14 biztosító közül a 4 legnagyobb lakásbiztosítási állománnyal rendelkező társaság a szerződések 82, a befizetett díjak 83 százalékát tudhatja magáénak.

Az alulbiztosítottság csökkenésével (a magasabb biztosítási fedezetek és így összegek vállalásával) Seffer Dániel szerint a biztosítások díjbevétele a következő hónapokban az infláció felett fog növekedni. Ezt ugyanakkor a másik oldalon a szolgáltatások (kárkifizetések) összegének növekedése és a biztosítói szolgáltatások versenye bőségesen kompenzálja majd az ügyfeleknél.

Nem lehet cél a fedezetek csökkentése

Az MFO standard feltételei nem teszik lehetővé, hogy a biztosítók olyan, gyakori károkat, mint a beázás, csőtörés vagy üvegkár kivegyék a biztosítási szerződések kockázatai közül, ennek ellenére sok múlik majd azon, hogy a díjverseny egészséges legyen és ne terjedjenek el a piacon olcsó díjon kínált, ám csak korlátozott szolgáltatást nyújtó termékek, mint például a gépjármű piacon a lényegében csak lopáskárra fizető, cserében igen kedvező díjú mini-casco megoldások. A piaci szereplők véleménye szerint a biztosítók közötti díjverseny akár teljes egészében kompenzálhatja a fedezeti szint emelések díjnövekvő hatását.

A minisztérium reményei szerint egyre több ügyfél néz majd körül a biztosítók által kínált extra fedezetek - például kisállat-biztosítás, napelem-biztosítás - vagy egyéb szolgáltatások - asszisztencia - kínálatában és így valóban érdemi fedezetekkel és szolgáltatásokkal tudják majd a releváns kockázataikat lefedni. Ebben nagy szerep hárul az alkuszokra - mondta Seffer Dániel.

Bekavar a húsvét

A jogalkotási folyamat során egyértelműsítésre került, hogy a társasházbiztosítások beletartoznak a kampányba, ám a csak ingóságokat tartalmazó biztosítások esetében a fenti lehetőség nem adott. Arról is döntés született, hogy csak tartozással nem rendelkező, azaz díjrendezett biztosítások esetében élhetnek az ügyfelek a lakásbiztosítás kampány idején történő felmondásával.

Bár az alkuszok javasolták, hogy a kampány esetében – hasonlóan a kgfb kampányhoz – egy adott naphoz, április 30-hoz legyen köthető a régi szerződések felmondása, ám a szabályozás rendes felmondást ír elő, az pedig 30 nap. Az NGM kikérte a biztosítók véleményét is, ők sem támogatták, hogy a lakásbiztosításoknál a korábbi kgfb-kampányhoz hasonlóan fix időpont kerüljön kikötésre.

Miután az idén a felmondási időpont a húsvéti hétvégére esik, ezért ugyanakkor Seffer Dániel szerint az NGM elvárja, hogy a biztosítók az ünnep után, április 2-án beérkezett felmondásokat is elfogadják.

Az alkuszok azzal szerették volna biztosítani, hogy a kampány ne a régi szerződések felmondásához adjon extra lehetőséget, hanem a jogalkotó szándékaival összhangban egy, az ügyfélnek jobb, olcsóbb biztosítás megkötését segítse elő, hogy kimonatták volna, hogy egy új biztosítás megkötése előzze meg a régi felmondást a kampány során. A miniszteri biztosi kabinet szakértője szerint ugyanakkor a lakásbiztosítás nem kötelező – mint pl. a kgfb -, így a szerződéses szabadság elvének tiszteletben tartása mellett ilyen feltételt nem lehet előírni. Ugyanakkor az NGM az első kampány tapasztalatai alapján – ha mégis tömeges felmondásra és nem a biztosítás optimalizálására használnák fel az ügyfelek a kampányt – hajlandó lesz átértékelni álláspontját.

Abban ugyanakkor az alkuszok véleményét fogadta el a tárca, hogy a díjrendezettség a felmondás utolsó napjáig rendezhető legyen, hiszen lehetnek olyan határidők, amelyek alapján a díj, akár azon időponton túl is befizethető lehet. Ugyanakkor az új szerződés megkötésének a régi díjának kifizetése továbbra is feltétele lesz – már csak azért is, mert díjnemfizetéssel megszűnő szerződések egy csomó problémát okoznának.

forrás: economx.hu

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Ilyen következményekkel járhat, ha megfeledkezünk autónk biztosításáról
2024 január 11.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Ilyen következményekkel járhat, ha megfeledkezünk autónk biztosításáról

Ha rendszeresen vezetünk autót, tisztában vagyunk azzal, hogy ez a tevékenység mennyi rejtett költséggel jár. Az üzemanyag ára mellett felmerülhetnek karbantartási díjak, a rendszeres műszaki vizsgálat költsége és akkor a biztosítási díjakról még nem is beszéltünk. Ha már évek óta balesetmentesen vezetünk, úgy érezhetjük, hogy ez csupán egy felesleges kiadás, amire igazából soha nem lesz szükségünk, ez azonban nagy tévedés. Az alábbiakban azt vizsgáljuk, hogy milyen következményekkel járhat az, ha megfeledkezünk a biztosítás befizetéséről.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

Kötelező biztosítással minden, magyarországi telephelyű gépjármű – tehát személy- és teherautó, motorkerékpár, robogó – üzembentartójának rendelkeznie kell a vásárlás vagy az üzembe helyezés napjától.

A felelősségbiztosítás úgy működik, hogy az üzemben tartó rendszeresen biztosítási díjat fizet, ezért cserébe pedig a biztosító átvállalja az okozott kár összegét. Ennek keretében megtéríti a vétlen sofőr konkrét kárát, és az azzal kapcsolatban esetlegesen felmerült költségeket, mint a tréleres szállítás díját, a károsult autó utasainak személyi sérüléséből eredő károkat – akár életjáradék formájában is –, valamint a jogi képviselet költségeit. Fontos, hogy a biztosítás nem terjed ki arra a kárra, amely a károkozó gépjárműben keletkezett.

Egy biztosítási esemény vonatkozásában – függetlenül a károsultak számától – a biztosító dologi károk esetén legfeljebb egymillió-háromszázezer euró, személyi sérülés miatt legfeljebb hatmillió-négyszázötvenezer euró erejéig áll helyt.

A károkozó megtérítési kötelezettsége

A vonatkozó jogszabály rendelkezései lehetőséget adnak a biztosítónak arra, hogy bizonyos esetekben a kifizetett összeget a károkozótól behajtsa. Erre sor kerülhet akkor, ha a gépjárművezető az autót engedély nélkül vezette, továbbá akkor is, ha a sofőr jogosítvánnyal nem rendelkezett, vagy a járművet alkoholos befolyásoltság, vagy a vezetési képességre hátrányosan ható egyéb szertől befolyásolt állapotban vezette. Szintén követelhető a kifizetett összeg megtérítése, ha a biztosított a kárt jogellenesen vagy szándékosan, esetleg segítségnyújtás elmulasztásával okozta, illetve ha a baleset a gépjármű súlyosan elhanyagolt műszaki állapota miatt következett be.

Ezekben az esetekben fontos kiegészítő szabály az, hogy ha a biztosított elhunyt, örököseivel szemben a megtérítési igény nem érvényesíthető.

Mivel jár az, ha nincs kötelező biztosításunk?

Abban az esetben, ha kötelező felelősségbiztosítással nem rendelkezünk, az alábbi következményekkel kell számolnunk.

1. Az okozott kár viselése

A biztosítás hiányából egyenesen következik, hogy ha balesetet okozunk, annak minden anyagi vonzatát nekünk kell viselnünk. Ez még egy koccanás során is jelenthet milliós tételeket, hiszen egy újabb luxusautó esetében egy kisebb alkatrész cseréje is óriási összegre rúghat. Ha ráadásul személyi sérülést is okoztunk, az is elképzelhető, hogy életünk végéig kötelesek leszünk rendszeres járadékot fizetni a sérültnek, és akkor a mi autónkban bekövetkezett kár rendezéséről még nem is beszéltünk.

2. A fedezetlenségi díj megfizetése

Azt gondolhatnánk, hogy ha hosszabb ideig nem használjuk a gépjárművet, nincs is szükség arra, hogy erre az időszakra befizessük a biztosítási díjat, hiszen ez a magatartás „csupán” ahhoz vezet, hogy biztosításunk megszűnik. Amikor azonban ismét használatba vennénk az autót, és újabb szerződést kötnénk valamely biztosítóval, kellemetlen hírt kaphatunk.

A biztosító ugyanis szerződéskötéskor köteles meggyőződni róla, hogy a vele szerződő fél a korábbi biztosítási időszakokban eleget tett a díjfizetési kötelezettségének. Ha a vizsgálat során megállapításra került, hogy a korábbi biztosításunk azért szűnt meg, mert nem fizettük a díját, úgy a fedezetlen időszakra a biztosító fedezetlenségi díjat fog velünk szemben felszámolni, mely alól a jogszabály semmilyen esetben sem határoz meg kibúvót. Szintén fedezetlenségi díjfizetésre számíthatunk akkor, ha az autó megvásárlásakor megfeledkeztünk a kötelező biztosítás megkötéséről.

A fedezetlenségi díjat 30 napon belül kell megfizetnünk annak a biztosítónak, mellyel szerződést kötünk, az összeg kiszámítása során pedig a biztosító az utolsó öt év fedezetlenségének időtartamát veheti figyelembe. Ha a fedezetlenséggel érintett időszak meghaladja a 120 napot, a biztosító engedélyezheti azt, hogy az összeget részletekben fizessük meg neki.

A fedezetlenségi díjtarifákat minden évben a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) állapítja meg, a napidíj az autó teljesítménye alapján kerül kiszámításra, ez 2024-ben személygépkocsi esetében 770 és 1540 forint között alakul majd.

3. Szabálysértési felelősségre vonás

A KRESZ szerint közúti közlekedésben csak olyan járművel szabad részt venni, amelyre a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási fedezet fennáll. A szabálysértésekről szóló törvény szerint közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértést követ el az, aki a KRESZ-ben meghatározott közúti közlekedési szabályokat megszegi.

Ebből következik, hogy ha kötelező biztosítás nélkül vezetjük a járművet, felelősségre vonásra számíthatunk. Ennek során a hatóság 65.000 forintig terjedő helyszíni bírságot szabhat ki, ha pedig hat hónapon belül újabb szabálysértést követünk el, a felső határ 90.000 forint. Ha helyszíni bírság kiszabására nem kerül sor, és szabálysértési eljárás indul ellenünk, a kiszabható pénzbírság összege 200.000 forint is lehet.

Ne a biztosításon spóroljunk

Az autóvezetés drága mulatság és természetes, hogy kiadásainkat szeretnénk minél jobban csökkenteni. Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy amint kihajtunk a közutakra, számos veszélyforrással találkozhatunk és elég egy apró figyelmetlenség, máris megtörténhet a baj. Ha pedig kiderül, hogy nem rendelkezünk érvényes biztosítással, összességében sokkal többet veszíthetünk anyagilag, mintha rendszeresen befizettük volna a csekkeket.

forrás: infostart.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Összeszedtük, mennyivel drágul az autózás 2024-ben
2024 január 04.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Összeszedtük, mennyivel drágul az autózás 2024-ben

Jelentősen drágultak a sztrádamatricák 2024-től és több szakaszon kell fizetni. Az üzemanyagok ára két részletben több mint 40 forinttal emelkedik januárban, és ott vannak még az autóárak, a biztosítás és a szervizelés.

Már január 1-jétől többet kell fizetni az üzemanyagokért a jövedékiadó-emelés miatt. Ez egy lépésben literenként 41 forintos drágulást jelentett volna.

A Magyarország legnagyobb kúthálózatáért felelős Mol a múlt év végén bejelentette, hogy január elsején csak 20 forintos emelésre kell számítania az autósoknak, majd ezt követően január 15-én érvényesítik a maradék 21 forintot. Az még kérdés, hogy a többi kúthálózat hogyan reagál a Mol lépésére. Mindenesetre a tankolásért többet kell fizetni.

Ahogy sztrádázásért is. A motorokra és személyautókra szóló autópályamatricák ára több mint 16 százalékkal nőtt. A személyautók (D1-es és D2-es kategória) esetében az éves bérletért 57 260, illetve 81 280 forintot kell fizetni. A vármegyeiekért pedig 6600 forintot.

Februártól további változás, hogy az autóbuszok átkerülnek a használatarányos útdíj-rendszerbe (HU_GO), így megszűnik a matricás rendszer eddigi B2 díjkategóriája. A NÚSZ Zrt. tájékoztatója szerint a buszok mellett a lakóautókat is átteszik a HU-GO rendszerébe, szintén februártól. A vontatmányokra vonatkozó változásokról a cég részletes összefoglalójában találhatóak további információk.

Eddig ingyenes szakaszok is fizetősek lettek

Januártól több gyorsforgalmi út, útszakasz lett fizetős. Ezek a következők:

  • az M0-s,
  • az M4-es,
  • az M44-es autóutak teljes szakasza,
  • az M30-as autópálya Miskolc elkerülő szakasza,
  • az M31-es autópálya,
  • az M76-os autóút Balatonszentgyörgy és Fenékpuszta közötti szakasza.

2024-től a gyorsforgalmi utak közül már csak az M8-as autópálya végig, az M9-es és M80-as autóutak teljes szakaszai, valamint az M60-as autópálya, a Pécs-Nyugat csomópont és a végcsomópont közötti 2 kilométeres szakasza marad díjmentes a személyautóknak.

Mi történt az autóárakkal és a biztosítási díjakkal?

Az elmúlt években a koronavírus-járvány, az ellátási láncok problémái, az Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt felborultak a kínálati, keresleti viszonyok a globális autópiacon, és jelentősen nőttek az árak.

Magyarországon is hasonló volt a helyzet. A KSH szerint az új autók ára 2021-ben 9,2, egy évvel később több mint 15 százalékkal nőtt. Tavaly novemberben viszont már csak 3,3 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A használt autók esetében a KSH 2021-ben és 2022-ben 0,3 és 13,8 százalékos drágulást mért. Ugyanakkor 2023 novemberében utóbbiak már 10 százalékos árcsökkenést mutattak. Ebben szerepet játszott, hogy a kereslet visszaesett, miután a lakosság és a cégek egy része az inflációs nyomás, a bizonytalanabb gazdasági környezet miatt későbbre tolta a nagyobb bevásárlásait, így az autóbeszerzést is. Ennek köszönhető, hogy 2023 első tizenegy hónapjában az újautó-eladások 4 százalékkal estek vissza az egy évvel korábbihoz képest. Ebben az időszakban 674 ezer személyautó cserélt gazdát Magyarországon, szemben az egy évvel korábbi 768 ezerrel, ami 14 százalékos visszaesésnek felel meg. A használtautó-import is mínuszban volt: több mint 98 ezer használt autót helyeztek először forgalomba, ez pedig 17 százalékkal marad el 2022 azonos időszakétól.

Azt most lehetetlen megmondani, hogy az autók átlagára hogyan alakul 2024-ben. Ez sok tényezőtől, például a forint euróhoz mért árfolyamától, az alap- és nyersanyagok világpiaci árának alakulásától függ - egyebek mellett. Kérdés, hogy az úgynevezett belső fogyasztás - összefüggésben a bérek és a reálbérek emelkedésével - mikortól kezd el élénkülni, és az ehhez köthető céges és lakossági kereslet milyen mértékű áremelkedést generál akár az új, akár a használt autók piacán.

Ugyancsak nehéz konkrét becslést adni a kötelező felelősségbiztosítások (kgfb) árának várható változására. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a múlt év első háromnegyedében a kgfb átlagdíja 52 ezer forintra rúgott, ami 12 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A biztosítási díjakat befolyásolja részben a baleseti statisztika, vagyis az, hogy hány karambol történik az utakon. Emellett a már említett béremelkedés is hatással lehet a díjakra. Egyrészt az autószervizeknél is növekedhetnek emiatt az árak, a biztosítóknál is nőhetnek a fizetések, ezek pedig további felfelé mutató kockázatot jelentenek a díjakat tekintve.

forrás: totalcar.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Az ártérben az autókban keletkezett károkat csak a teljes körű casco téríti meg
2023 december 28.
Kategória:
Casco biztosítás

Az ártérben az autókban keletkezett károkat csak a teljes körű casco téríti meg

Az ártérben hagyott autókban a víz okozta károkat a kgfb nem, csak a teljes körű casco téríti meg – hívta fel a figyelmet a CLB biztosítási alkuszcég szerdai, MTI-nek eljuttatott közleményében.

Azt javasolták, hogy az áradó folyók mellett élők az első riasztásra helyezzék biztonságba a járműveiket.

Hozzátették, hogy az előrejelzések szerint tovább súlyosbodik az árvízhelyzet az országban, és nem kizárt, hogy az áradó folyók hamarosan a lakóingatlanokat is veszélyeztetik. A vízkárokat a biztosítók megtérítik, de csak azoknál az ingatlanoknál, amelyekre már korábban, legalább két héttel a kárbejelentés előtt kötöttek biztosítást a tulajdonosok – ismertette a közleményben Németh Péter, a CLB biztosítási alkuszcég kommunikációs igazgatója.

Kritikus helyzetben a biztosítók gyorsan utalják a megítélt kártérítési összeget, ám nem mindegy, hogy azt mi alapján kalkulálják. A károsultaknak ezért a saját érdekükben is fontos minden bekövetkezett megrongálódást fotókkal a lehető leggyorsabban és legrészletesebben dokumentálni – hívta fel a figyelmet. Hozzátette, érdemes azt is megörökíteni, hogy például a pincében, az udvaron vagy a ház helyiségeiben hol állt a víz, mert ennek segítségével a biztosító kárfelmérője pontosabban meg tudja állapítani a kártérítési összeget.

A bekövetkezett állapot dokumentálása után a legrövidebb időn belül meg kell kezdeni a kármentést: a víz alá került tárgyak, bútorok, értékek kimenekítését – tanácsolta Németh Péter.ű

A szakértő jelezte ugyanakkor, hogy belvíz ellen nincs biztosítás. A biztosítóknak helyrajzi szám alapján rajzolt belvizes térképük van, így az ilyen területre épült ingatlanokra eleve nem szerződnek.

Arra is kitértek, hogy a CLB tapasztalata szerint sokan keveslik a kártérítési összeget, amely messze elmaradhat egy tönkrement tévé, hűtő vagy bútor új árától. Ennek a régen kötött és nem frissített – a szerződéskötés óta újonnan vásárolt ingóságokhoz nem igazított – biztosítás az oka. A kártérítési összeget ugyanis a szerződésbe foglalt vagyonérték alapján kalkulálják a biztosítók, és ha az mélyen elmarad a mostani áraktól, akkor a kártérítési összeg is csalódás lesz.

A CLB ezért arra hívta fel a figyelmet, hogy a lakásbiztosításokat érdemes 4-5 évente átnézni, és ha kell frissíteni. Egy ilyen aktualizálás nem magasabb díjat, hanem korszerűbb, több mindenre kiterjedő szerződést és biztonságot eredményez.

Forrás: hirado.hu
CLB Tipp: Hasonlítsa össze az egyes biztosítók casco biztosítási ajánlatait a CLB online kalkulátorában.

14 milliárd forint biztosítási díjtámogatást kapnak a magyar gazdák
2023 december 18.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

14 milliárd forint biztosítási díjtámogatást kapnak a magyar gazdák

Idén decemberben több mint 23 ezer gazdálkodói kérelemhez kapcsolódóan csaknem 14 milliárd forint biztosítási díjtámogatást hagytak jóvá azon gazdálkodók számára, akik kockázatkezelési eszköztárukat mezőgazdasági biztosításokkal egészítik ki - jelentette be Feldman Zsolt.

Az Agrárminisztérium célja a klímaváltozás okozta károk megelőzését szolgáló technológiai fejlesztések és termelési gyakorlatok szélesebb körű alkalmazásának ösztönzése mellett az, hogy a növénytermesztők, kertészek az öngondoskodás jegyében minél nagyobb számban egészítsék ki kockázatkezelési eszköztárukat mezőgazdasági biztosításokkal - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Feldman Zsolt rámutatott, hogy az Európai Unióban Magyarországon működik a legkiterjedtebb mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer. Ennek egyik pilléreként a gazdák hosszú évek óta igénybe vehetik az időjárási kockázatokra kötött mezőgazdasági biztosítási szerződések díjához nyújtott támogatást, amennyiben a Magyar Államkincstárhoz benyújtott egységes támogatási kérelemben azt igénylik.

Amíg 2016-ban még 4 milliárd forint volt az éves felhasználható támogatási keretösszeg, addig a 2023-ban már több, mint 23 ezer kérelem kapcsán csaknem 14 milliárd forint támogatást hagytak jóvá.

Az Európai Unió Bizottsága 2022. november 7-én elfogadta Magyarország Közös Agrárpolitikai Stratégiai Tervét, amely alapján az agrártámogatási források 2023. január 1-től felhasználhatóvá váltak. A magyar stratégiai terv továbbra is kiemelt helyen kezeli a kockázatkezelési eszközök támogatását, ennek megfelelően a biztosítási kedv, az öngondoskodás megtartása és növelése érdekében a biztosítási díjhoz kapcsolódó támogatásra a termelők hosszú távon számíthatnak - fogalmazott az államtitkár.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Kérjen biztosítási ajánlatot vállalkozására a weboldalunkon található űrlap segítségével:
Vállalkozói biztosítás ajánlatkérés >>

Ajánlást kaptak a biztosítók az MNB-től, zöld fordulatot vár tőlük a felügyelet
2023 december 07.
Kategória:
Általános

Ajánlást kaptak a biztosítók az MNB-től, zöld fordulatot vár tőlük a felügyelet

Fel kell készülniük a biztosítóknak a környezeti kockázatokra, ennek érdekében zöld biztosítói ajánlást tett közzé a Magyar Nemzeti Bank. Az ajánlás előírásai 2025. január 1-jén élesednek majd, a jövő év a felkészülés éve lesz – közölte szerdai sajtóeseményén a felügyelet.

Holczinger Norbert, a felügyelet Fenntartható pénzügyek főosztályának a vezetője elmondta: a biztosítóknak nagy tapasztalatuk van a környezeti kockázatok kezelésében, ezek jellege és számossága azonban megváltozott mára. A korábbi időjárási modellek például már nem adnak megbízható képet, az új kockázatok pedig a biztosítók eredményességére és tőkehelyzetére is kihatnak.

Az MNB a zöld mandátuma alapján támogatja a pénzügyi intézmények fenntarthatósági fordulatát, ennek érdekében már több lépést is tett az elmúlt években, többek között zöld ajánlást adott ki a hitelintézeteknek és zöld tőkekövetelményeket fogalmazott meg számukra. A biztosítók és biztosítások estében klímastressztesztet és zöld pénzügyi termékkeresőt indított, most pedig zöld biztosítói ajánlást adott ki.

A BIZTOSÍTÓK A MÉRLEG MINDKÉT OLDALÁN (ESZKÖZ ÉS KÖTELEZETTSÉG) ÉRINTETTEK A KLÍMAKOCKÁZATOKBAN.

Vannak fizikai kockázataik (pl. megváltozó éghajlat, biztosítás nélküli károk növekedése), átállási kockázataik (pl. értékpapírok mint biztosítói befektetések átértékelődése, szabályozási, fogyasztói és technológiai változások) és felelősségi kockázataik is (pl. a reputáció terén) is.

A klímaváltozás növeli a szélsőséges események gyakoriságát. Példaként említette Holczinger Norbert a 2011-es thaiföldi árvizet, amely a modern történelem egyik legsúlyosabbja volt, lerombolta a fővárost és lebénította a globális értékláncokat, így az ingó- és ingatlankárok mellett gyárleállásokat, bevételkieséseket és messze mutató gazdasági károkat okozott. Hasonlóan szélsőséges esemény volt a 2022-es magyarországi aszály is, amely 244%-os kárhányadot jelentett a biztosítóknak az egy évvel korábbi 8% után (41 milliárd forint kár 17 milliárd forint díjbevételre). Magyarországon 70 éve, Európában 500 éve volt a tavalyihoz hasonló aszály.

Szélsőséges esetben a privát biztosítók akár ki is vonulhatnak bizonyos vagyoni és felelősségi kockázatok fedezéséből, Floridában a viharkárok esetében már megfigyelhető a jelenség: brutálisan megdrágulnak a biztosítások, illetve bizonyos lakásokat már nem biztosítanak a magántársaságok. Sokak vélekedésével ellentétben az életbiztosítások is érintettek, hiszen a klímaváltozás a kockázatközösség tagjainak élettartamára és egészségi állapotára is hatással van. A Portfolio kérdésére válaszolva Holczinger Norbert elmondta: vannak példák a halandóság és az egészségügyi kockázatok növekedésére (mortalitás, kockázatok), ezek azonban most még egyedinek, illetve rövid távúnak tekinthetők, hosszú távú következtetéseket még nehéz levonni.

Az MNB közelmúltban lefolytatott klímastressztesztje az aktuális helyzetről azt mutatja, hogy a biztosítók átállási kockázata jelentős, mértéke azonban kezelhető. A felügyelet a stresszteszt során 2050-ig vizsgálta az eszközoldali átállási kockázatokat három forgatókönyv esetén. A biztosítók saját eszközértéküket rendezett átállás esetén tudják hosszú távon maximalizálni.

Felmérést is végzett az MNB tavaly ősszel arról, hogy 22 hazai biztosító miként gondolkodik a kérdésről. Csaknem minden második biztosítónál volt már felelőse a témakörnek a vállalatirányításban, és a döntésekben is megkezdődött az ESG-szempontok figyelembevétele (71% jelezte ezt), illetve a befektetések esetében is mintegy háromnegyedük figyelembe veszi e kockázatokat. A felmérés ugyanakkor arról is tanúskodik, hogy a biztosítók elköteleződése még nem minden területen kellően erős.

Az MNB friss ajánlása a zöld biztosítói fordulat érdekében három célra koncentrál:

  • hogy vegyék figyelembe a biztosítók a környezeti tényezőket,
  • álljanak át a fenntartható működésre,
  • készüljenek fel az ezzel kapcsolatos jogszabályi változásokra.

Az ajánlás olyan témákat tartalmaz, mint

  • az üzleti modell és stratégia – kockázatok és lehetőségek azonosítása legalább 10 éves időtávon;
  • a vállalatirányításban dedikált szervezeti egység vagy egyszemélyi felelős szükséges, az igazgatási, irányító vagy felügyeleti testületnek kellőképpen informáltnak és a kockázatokat értőnek kell lennie, emellett a belső kontroll funkciókat és a munkavállalók ezirányú képzését is elvárja az MNB;
  • a kockázatvállalás és –kezelés egyrészt az általános alapelvek, másrészt a működési kockázatok kezelése szintjén: ennek során többek között lehetőség szerint zöld / sötétzöld alapokat kell indítaniuk a biztosítóknak, a veszteségadat-gyűjtésnek ki kell terjednie az éghajlatváltozás okozta veszteségekre, fel kell mérni a jogi és reputációs kockázatokat. Az MNB szerint jó gyakorlatnak számít a környezeti irányítási rendszer működtetése;
  • a közzétételek és jelentések során a témáról megbízható adatokat, érdemi és jól értelmezhető információkat kell közzétenniük a biztosítóknak.

A Portfolio kérdésére a főosztályvezető elmondta: jelenleg nincs napirenden limit elvárások bevezetése a biztosítók számára arra vonatkozóan, hogy mennyi zöld befektetést tartsanak, mennyi zöld terméket kínáljanak.

EGY ÉVÜK VAN AZ INTÉZMÉNYEKNEK A FELKÉSZÜLÉSRE: AZ AJÁNLÁS ELŐÍRÁSAI 2025-TŐL ÉLESEDNEK, A JÖVŐ ÉV MÉG A FELKÉSZÜLÉS ÉVE LESZ

– jelezte Holczinger Norbert. Ez utóbbi részeként 2024. június 30-áig a biztosítóknak gap elemzést és akciótervet kell készíteniük.

Forrás: portfolio.hu

Lecsapott a jégkatasztrófa: hiába a biztosítás, ezeknek a magyaroknak nem jár kártérítés
2023 december 04.
Kategória:
Casco biztosítás, Lakásbiztosítás

Lecsapott a jégkatasztrófa: hiába a biztosítás, ezeknek a magyaroknak nem jár kártérítés

Tegnap reggel intenzív havazásra ébredt a főváros, majd a nap későbbi részében az ország több területére is harmadfokú riasztást adtak ki ónos eső veszélye miatt. Ez az időjárási jelenség nem csak azért veszélyes, mert csúszóssá teszi az utakat, hanem azért is, mert a jégpáncélba zárt faágak nem bírják el a jég súlyát és leszakadnak – ez pedig személyi sérüléssel és anyagi károkkal járhat. Adódik a kérdés - számíthat a biztosító segítségére az, akinek így keletkezik kár az autójában, lakásában?

Tegnap este már számos vármegye területére adott ki ónos eső miatti figyelmeztető előrejelzést az Országos Meteorológiai Szolgálat. A helyzet Pest, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben volt a legrosszabb, ahol a legmagasabb, harmadfokú (piros) riasztást adták ki, de érintett volt még Jász-Nagykun-Szolnok (másodfokú riasztás), Komárom-Esztergom, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg (utóbbiakban elsőfokú riasztás) vármegye is. Összességében tehát durván az ország harmada érintett volt valamilyen szinten az ónos eső által.

A szóban forgó természeti jelenség pedig több szempontból is veszélyes, hiszen nem elég, hogy a csúszóssá váló utak miatt már eleve nagyobb eséllyel történnek karambolok, de a faágakon, vezetékeken stb. keletkező jégpáncél súlya alatt is gyakran leszakadnak, letörnek a jégtől roskadozó ágak és egyéb tárgyak, berendezések. Ezek pedig nem csak az utcán parkoló autókban, de akár az ingatlanokban is kárt tehetnek, hogy a személyi sérülésekről most ne is beszéljünk.

Számíthatunk a biztosítóra?

Az ingatlanokat érintő rádőléses káresemények után jellemzően fizetnek a biztosítók, hiszen ezek a termékek alapvetően védelmet nyújtanak a természeti jelenségekből adódó elemi károkkal szemben. Ettől függetlenül időről-időre érdemes lehet átvizsgálni a biztosítást, hogy pontosan mekkora összeghatárokig is van védve az ingatlanunk. Ahogyan arról nyáron is írtunk, ezt akkor különösen fontos megtennünk, ha csak a biztosítás megkötése után telepítettünk napelemeket az ingatlanra – ez ugyanis több millió forinttal is megemeli az ingatlan értékét, másrészt vannak olyan biztosítások, ahol külön kiegészítő biztosítást kell kötni ezekre a berendezésekre.

És az autóknál?

Az autónkra rádőlő fák esetében a csak kötelező biztosítással rendelkező tulajdonosok nem számíthatnak a biztosítójukra, ám a cascóval rendelkezők már igen. Nyári, kifejezetten a jégkárokkal és viharkárokkal foglalkozó körképünkből kiderült, hogy a hasonló elemi károk esetén nincsenek olyan körülmények, melyek mentesítenék a biztosítókat a keletkezet károk megtérítése alól. Természetesen ennek ellenére is az a legjobb, ha sikerül megelőzni a bajt, tehát a lehetőségekhez mértén igyekezzünk a lehető legóvatosabban, legkörültekintőbben vezetni, illetve parkolni.

forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: A lakásbiztosítás kalkulátorában a lakásbiztosításokat, a casco biztosítás kalkulátorában pedig a biztosítók casco ajánlatait hasonlíthatja össze, és kötheti meg a kiválasztottat.

Közel félmillió autósnak kell dönteni, pár nap maradt
2023 november 27.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Közel félmillió autósnak kell dönteni, pár nap maradt

Néhány napja maradt 850 ezer gépjármű, köztük csaknem 450 ezer személygépkocsi üzembentartójának arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását (kgfb); a felmondásoknak péntek éjfélig el is kell jutniuk a biztosítókhoz - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) hétfői közleményében.

A piaci szereplőktől kapott visszajelzések azt mutatják, hogy az idei év végi kampányban megkötött új szerződések átlagdíja mintegy 15 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló értéket, az egyes járművekre vonatkozó lehetőségek azonban jelentősen eltérhetnek egymástól.

Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke jelezte: a törvény szerint az év végi évfordulós szerződések felmondásainak legkésőbb december 1-jén éjfélig be kell érkezniük az illetékes biztosítóhoz, emiatt pénteken már az összehasonlító alkuszi portálok is csak korlátozásokkal, általában a nap első felében fogadnak be ilyen megbízásokat.

A szövetség arra számít, hogy az érintettek közül az időszak végére 70-80 ezren váltják kgfb-szerződésüket egy kedvezőbbre.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kampányban váltók mintegy 20 százaléka a most következő 3-4 napra hagyta a döntését. Ez kockázatos gyakorlat, mert az az autós, akinek a felmondása nem érkezik be határidőn belül a biztosítójához, automatikusan a következő egy évre megállapított új díjon viszi tovább a jelenlegi kötelező biztosítását. Ha ennek ellenére egy másik szerződést köt, az a törvény értelmében érvénytelen lesz - közölte a FBAMSZ.

A december 1-jei határidő csak a jelenlegi szerződés felmondására vonatkozik, új szerződés megkötésére december 31-ig van lehetőség. A gyakorlatban ugyanakkor ezt a két lépést az ügyfelek túlnyomó része egy időben teszi meg. A szövetség tájékoztatása szerint ezután már csak az új szerződés első díjrészletének megfizetésére kell figyelni, a jövő év február 29-re eső fizetési határidő be nem tartása esetén a biztosítónak a törvény rendelkezése szerint törölnie kell a megkötött szerződést.

A FBAMSZ felidézte: az autósok 2010. január 1-je előtt egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári kezdőnap, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van biztosítót váltani, így 2010 óta évről évre csökken az év végén forduló kgfb-szerződések aránya.

forrás: piacesprofit.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

20 kérdés, amit eddig senkinek nem mertél feltenni a lakásbiztosításodról
2023 november 27.
Kategória:
Lakásbiztosítás

20 kérdés, amit eddig senkinek nem mertél feltenni a lakásbiztosításodról

Mitől függ a lakásbiztosításom díja? Mikor jön ki a kárfelmérő, és mikor elég, ha csak fotót küldök? Mennyit fizet a biztosító, ha alulbiztosított vagyok? Nekem kell fizetni, ha ráesik a virágcserepem az utcán parkoló autóra? Lakástulajdonosként vagy bérlőként bizonyára mindenkit foglalkoztattak már ehhez hasonló kérdések. Rácz István, a Biztosítási Elemző Központ vezető elemzője és Németh Péter, a CLB Biztosítási Alkusz szakértője segítségével megválaszoltunk 20 kérdést, amelyek segíthetnek eligazodni a lakásbiztosítások világában.

1. Mennyit fizet a biztosító?

Jó esetben annyit, amennyi a kár összege (levonva persze az esetleges önrészesedést). Ebbe az alulbiztosítottság szólhat bele, amely azt jelenti, hogy a biztosítási összeg alacsonyabb, mint az ingatlan újjáépítési értéke (ennek ellenkezője a túlbiztosítás, de a magyarországi ingatlanokra inkább előbbi a jellemző). Az alulbiztosítottság azért veszélyes, mivel a biztosítónak megvan rá a lehetősége, hogy a kárt csak a biztosítási összeg újjáépítési értékhez mért arányában fizesse meg: azaz, ha például egy 50 millió újjáépítési értékkel bíró ingatlan csak 25 millió forintra van biztosítva, az 1 millió forintos kárnak csak a felére, 500 ezer forintra jogosult az ügyfél.

A hirtelen megemelkedett építkezési költségek (infláció) miatt előfordulhat, hogy ma sok ingatlan alul van biztosítva, de a kisebb károknál még így is ritkán fordul elő, hogy a biztosító figyelembe veszi az alulbiztosítottságot, tehát az üvegtörés vagy beázás esetén nem kell ettől tartanunk. A gyakorlat az újjáépítési költség általában abban az esetben játszik szerepet, ha az ingatlan egy totálkár (pl.: tűz) miatt jórészt, vagy akár teljesen elpusztul – ilyenkor ugyanis a szerződésben rögzített biztosítási összeget, négyzetméterárat fizeti ki a társaság.

2. Hogy számolja ki a biztosító lakásom értékét a szerződés megkötésekor?

A biztosító alapvetően az ügyfél által megadott adatokra támaszkodik: többek között a méretből, az elhelyezkedésből és a falazat típusából kalkulál egy újjáépítési értéket. Azt, hogy ezen adatok alapján pontosan mennyi lesz a végösszeg, építőipari cégektől beszedett ajánlatok, illetve a kárszakértők becslései alapján állapítják meg. Így gyakorlatilag kiszámolják, hogy az egyes épülettípusoknál mennyi lenne a költsége az ingatlan teljes újjáépítésének. Bár éves szinten infláció alapján a biztosító aktualizálja a biztosítási összegeket, a szerződés megkötése után azonban már az ügyfél felelőssége, hogy az újjáépítési költséget nyomon kövesse, és a biztosítási összeget aktualizálja.

3. Hogyan változik a helyreállítási költség és a biztosítási összeg?

A biztosítási összeget a biztosítók próbálják a piacnak megfelelően, azaz inflációval korrigálni, de ennek az alapértékét az ügyfél határozza meg a szerződéskötéskor. A biztosítók ehhez ajánlanak általában segítségképpen egy általuk elfogadhatónak ítélt négyzetméterárat, amit az ügyfél módosíthat (általában felfelé). Van ugyanakkor minimumár is, amelyet a biztosító határoz meg, ennél kevesebbért nem köthető meg a biztosítás (elkerülendő a nagymértékű alulbiztosítottságot).

4. Mitől függ a biztosítás díja?

Alapvetően a biztosítási összegtől, amely jó esetben megegyezik az újjáépítési értékkel. Ezt több tényező határozza meg: ilyen például az ingatlan elhelyezkedése, az építőanyaga, az alapterülete, kivitele – ezek azok a tényezők, amelyek a leginkább hatással vannak a díjra, de ezen kívül a biztosítani kívánt ingóságok értéke is fontos. Ezeken túl közrejátszik még a fizetési gyakoriság, a fizetési mód is, illetve szintén fontosak a biztosító által fedezett kockázatok is (vagyis a biztosítási események köre). Itt érdemes megjegyezni, hogy a teljeskörű laskásbiztosítások, amelyek minden lényegesebb fedezetet (tűz, elemi károk, betöréses lopás, baleset és felelősség biztosítást is) magukban foglalnak, drágábbak, mint a nem teljeskörű biztosítások, melyek közé például a csak ingóságokra vagy a csak épületekre kiterjedő lakásbiztosítások tartoznak.

5. Mi alapján változik a szerződéskötéskori biztosítási díj összege?

A biztosítási díj összegét a biztosító évente infláció alapján indexálhatja, ezen felül az előző kérdésben említett faktorok változása, vagyis a biztosítási összeg emelése vagy csökkentése változtathatja meg az ügyfél által fizetett díjat, illetve a vagyonértékekben történő jelentősebb változás.

6. Mikor lehet lakásbiztosítást váltani?

Alapvetően évfordulókor. A hatályos szabályok alapján minden szerződés évfordulója az a nap, amikor megkötötték az adott lakásbiztosítást. A biztosítást a fordulónap előtti 30. napig bezárólag lehet felmondani, írásban.

7. Milyen újdonságot fog hozni a jövő év ebben?

Jövő márciustól a fordulónap előtti felmondáson kívül március 1. és 31. között is lehetősége lesz az ügyfélnek felmondani a lakásbiztosítását. A biztosítási szerződések megszűnése a 2024. március folyamán történő felmondások esetén a felmondás biztosítóba történő beérkezésétől számított 30. nap lesz.

8. Mi az az MFO?

A Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére megalkotott értékalapúságot és ügyfélközpontúságot célul kitűző, új “prémium” terméktípus. Az MNB hosszas vizsgálat után meghatározta azokat a termék és kárrendezési szempontokat, amely véleménye szerint az ügyfelek kiemelt érdekét szolgálja. Ezek összessége az MFO. Általában 5-20%-al drágább, mint a hagyományos lakásbiztosítás, de a 2024. márciusi kampányban ez is változhat.

9. Megéri egyáltalán MFO-ra váltani?

A szakértők szerint a lakásbiztosítások közül a legtöbb termék eddig is ügyfélbarát módon működött.. Így nem éri meg csak azért váltani, hogy a biztosításunk MFO, azaz “minősített fogyasztóbarát” legyen. Az összehasonlításnál azonban a jobb minősítést elérő termékek között ma már több az MFO, vagyis megfontolandó a kiválasztásuk. Természetesen a díjat és a biztosítási összeget is nézni kell, vagyis az ár/érték arányt.

10. Lakáshitel megkötésénél megmondhatja a bank, hogy hol kössem a biztosítást?

Röviden: nem. Kicsit hosszabban: a pénzintézet csak azt határozhatja meg, hogy az ügyfél milyen biztosítást kössön, azaz, hogy milyen fedezetekre kell kiterjednie a lakásbiztosításnak (és hogy annak kedvezményezettjeként a bank kerüljön megnevezésre). Ez általában teljeskörű biztosítást előírását jelenti. Emellett előny lehet, hogy a bank, a hitellel kapcsolatos kedvezményeket adhat, ha a biztosítást a banknál (vagy partnerénél) köti meg a hitelfelvevő.

11. Lakáshitelnél köthetek olyan biztosítást, amelyet az adott bank nem közvetít?

Igen, mint az előbbi válaszból is látszik, bár kicsit több lesz a papírmunka a hitelfelvevő részéről, de bármilyen lakásbiztosítást meg lehet kötni, akkor is, ha azt az adott bank nem közvetíti.

12. Kössek lakásbiztosítást, ha a társasház biztosítva van?

Amennyiben a társasház biztosítás a közös épületrészeken túl kiterjed a lakás falazataira is (a társasház-biztosítások jelentős többségénél így van), akkor elegendő csak az ingóságokra és a beépített bútorokra biztosítást kötni. Ehhez a “korlátozott” biztosításhoz is lehet (és kell is) ugyanakkor felelősség, baleset és betörés kiegészítőt kérni.

13. Mi van, ha eláztatom a szomszédot, leesik az utcán parkoló autóra a virágcserepem?

Erre a felelősségbiztosítás a megoldás. A felelősségbiztosítási elem a teljes biztosítási díj elenyésző részét teszi ki, tehát mindenképp érdemes ilyennel is rendelkezni a lakásbiztosítás részeként.

14. Mikor jön ki a kárfelmérő? Milyen károknál, milyen összegnél? Mi az a bagatellkár?

A bagatellkárokat általában néhány 100 ezer forint alá teszik. Régebben még élt az a felosztás, hogy kifejezetten a bagatellkároknál nem jön ki a biztosító szakembere, ez mára azonban már megváltozott: a biztosítóknak ugyanis rendkívül drága lett az élő munkaerő alkalmazása. Ez azt jelenti, hogy a kárszakértő kiküldését általában nemcsak a kár összege alapján határozzák meg, hanem a kár fajtája, típusa alapján is. Ha egy kárról például könnyű fotót készíteni, az is elegendő lehet a biztosítónak, de itt figyelembe veszik az ügyfelet is (ha valaki túl sok kárt jelentett be korábban, azt nagyobb valószínűséggel ellenőrzik).

15. Mikor kér számlát a biztosító?

A kisebb károk nagy része úgynevezett megegyezéses alapon térül: ha az ügyfél a biztosító ajánlatát elfogadja, akkor számla nélkül megkaphatja a kártérítési összeget. Ha a szerződő ennél többet kér, a biztosítónak is megvan a joga, hogy azt csak a javítási számla ellenében fizesse ki.

16. Meddig jelenthetem be a kárt? Mi van, ha egy nem lakott ingatlanban, például a nyaralómban csak később veszem észre?

A feltételek alapján a lehető legrövidebb időn belül kell kárt a biztosítóhoz bejelenteni, erre általában 24-48 órát határoznak meg a biztosítók. Fontos azonban, a jogszabály azonban olyan kitételt is tesz, hogy a biztosító nem tagadhatja meg a kár kifizetését csak azért, mert az ügyfél azt későn (pl. egy hét múlva) jelentette be, csak akkor, ha a késedelem kideríthetetlenné teszi az eredeti kár mértékét.

17. Kössek az ingóságokra biztosítást? Mi van, ha ellopják a laptopomat, de nem tudom bizonyítani, hogy volt laptopom?

Az ingóságokra alapvetően érdemes biztosítást kötni. Jó, ha megvannak a számlák, vagy legalább fényképek az otthonunkról, de alapvetően nincs szükség arra, hogy számlákkal dokumentáljuk a biztosított vagyonunkat. Ma már elég részletesen megadható a szerződéskötésnél, hogy milyen vagyontárgyakkal (vagyoncsoportokkal) rendelkezünk, ezt a biztosító mindig elfogadja. Persze, ha irreálisan sok ellopott tárgyat jelent be egy károsult, megeshet, hogy a biztosítótársaság kételkedni kezd.

18. Kössek az albérletemre bérlőként biztosítást?

A válasz alapvetően: nem. A lakásra semmiképp, hiszen az a lakástulajdonos feladata, ha pedig a bútor is az övé, akkor arra sem. Azokra az ingóságokra azonban, amelyet a bérlő visz a lakásba, érdemes lehet biztosítást kötni.

19. Kössek a nyaralómra biztosítást?

A nyaraló is ingatlan, ami jelentős értéket képvisel, így érdemes erre is biztosítást kötni, pláne azért, mivel nem tartózkodik ott folyamatosan a tulajdonosa. A válasz tehát: igen, mindenképpen.

20. Fizet-e dugulásra vagy zárcserére a biztosító?

Az ilyen típusú károknál azt kell megnézni, hogy a biztosításban hol szerepel a biztosítani kívánt esemény. Ha az alapfedezetben is szerepel a dugulás vagy a zárcsere, nincs vele teendőnk, ha viszont nem, akkor kiegészítő biztosítást kötni, hiszen csak ekkor fogjuk tudni visszakapni a duguláselhárítás vagy a zárcsere költségét. Alapvetően minden kiegészítő biztosításra igaz, hogy kellő körültekintéssel kell eljárni: minden olyan eseményt érdemes bebiztosítani, amely veszélyeinek ki vagyunk téve. Az ilyen fedezeteket gyakran a biztosítók lakásbiztosításhoz köthető kiegészítő asszisztenciabiztosításai tartalmazzák, e károk javítására sok esetben saját alvállalkozó szakembert tudnak rövid idő alatt biztosítani.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: A lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Oldalak